Számtalan vizsgatípus létezik, igen nehéz eligazodni a választékban. Segítünk, hogy megtaláld a legjobbat, a leginkább neked valót.

Két nagyobb vizsgatípus létezik: az egynyelvű és a kétnyelvű. Előbbinél nincs, utóbbinál viszont van magyarról angolra, illetve angolról magyarra fordítás. Létezik írásbel és szóbeli, illetve ezek keveréke. Fontos, hogy akkreditált központot válassz! Jó, ha tisztában vagy az alapfogalmakkal.

Vannak olyan akkreditált vizsgák, amelyeket egyetemek központjai indítanak, de jelentkezhetsz rá akkor is, ha még nem oda jársz. Léteznek olyanok, amelyeket különböző intézetek - például a Francia Intézet vagy a Goethe-Institut - szervez. Vannak zárt rendszerű nyelvvizsgák is, mint például a Külügyminisztérium által indított. Egy jó tanács, érdemes már a nyelvtanfolyamot is ott elkezdeni, ahol éppen vizsgázni szeretnél. Ez azonban nem kötelező, különösen, ha a suliban tanultad az angolt vagy a németet, esetleg magántanárhoz jársz.

ITK ORIGO: a hagyományos
Az Idegennyelvi Továbbképző Központ 2005-ben integrálódott az Eötvös Loránd Tudományegyetem szervezetébe, azon belül önálló intézetként működik. A vizsgáztatás mellett újra erősítenek a nyelvoktatási profilon is.

Az ELTE ITK általános nyelvi anyagú, kétnyelvű nyelvvizsgarendszerének keretében jelenleg alap-, közép- és felsőfokon lehet vizsgázni. Néhány nyelv: angol, arab, cseh, dán, eszperantó, finn, francia, horvát, japán, kínai, lovári (cigány), német, olasz, orosz, román és spanyol.

A „Rigó utca” régi hírével ellentétben nem szigorúbb, mint más vizsgaközpontok, nem is lehetne az, hiszen ugyanazt az - akkreditáció során előírt - tudásszintet követeli meg - nyilatkozta a KamaszPanasznak Szabó László igazgatóhelyettes.

Euroexam: rövidebb, valós
A CÉL A HATÉKONYSÁG!
Szente Attila budapesti némettanár több mint 100 diákot készített már fel különböző szintű nyelvvizsgákra, leginkább B2-re. Azt mondja, a hatékonyság meghozza a gyümölcsét: a tanulók 98 százaléka átmegy a vizsgán. Szerinte hetente 2x2 órát érdemes rászánni a nyelvtanulásra nyelvtanárral, ő nagyon sok mindenben segít, kontrollt jelent a diáknak.

Az hogy otthon mennyi időt kell foglalkozni az adott nyelvvel, emberfüggő. Fontos, hogy legyen egy kitűzött célod, egy külföldi tanulmány, jobb jegy, plusz pont a felvételinél, nyári munka külföldön. Ezek a célok jobban ösztönzik az embert a tanulásra.

Attila interaktív feladatokat ad a tanulóknak, kiértékeli, majd közösen megbeszélik a hibákat, és ami a legfontosabb, beszélteti a diákokat, az óra eleji bemelegítés abból áll, hogy megbeszélik a napi feladatokat, mi történt a tanulóval, hol járt, mi történt a nagyvilágban. Ezek a kötetlen csevegések nagyon sokat jelentenek.

Egyénileg vagy csoportban?
Az Euroexam legfontosabb célkitűzése, hogy valódi kommunikációs képességed olyan feladatokon mérje, amelyek a leghétköznapibb helyzeteket tükrözik. Az Euroexam vizsgák kiemelkedő pontossága, megbízhatósága tette lehetővé, hogy 2013-tól a feladatsorokat lerövidíthessük, elhagyjuk a kizárólag nyelvtani feladatokat. Így egy lényegesen rövidebb, kizárólag a valós életből ellesett nyelvhasználatot tükröző vizsgán mutathatod be, képes vagy-e a gyakorlatban alkalmazni angol vagy német tudásod.

Ha úgy érzed, rád fér még némi gyakorlás, a vizsgafeladatok jobb megismerése, vár rád egy 4 hetes intenzív online felkészítő tanfolyam.

Angol - City & Guilds: az újgenerációs
A Közös Európai Referenciakeret 6 szintjére kidolgozott vizsga számos előnyt nyújt felvételihez, diplomához, hazai és külföldi tanulmányokhoz, vagy éppen munkavállaláshoz. Felépítésében az egyszerűségre törekszik, és az általános, kommunikatív angol nyelvtudást méri hétköznapi, életszerű feladatokkal. A vizsga alatt megengedik az egynyelvű értelmező szótár használatát.

Az új vizsga Listening, Reading és Writing és Speaking részekből áll. A nyelvvizsgát csak komplexen lehet letenni, tehát mind a 4 rész sikeres elvégzése után kap a hallgató államilag elismert bizonyítványt.

ECL: a középfokú
Egyáltalán nincs nyelvtani feladat. Két levélírási és két szövegértési feladatod van. Ha véletlenül az egyik téma szókészlete nem ismerős a számodra, még mindig ott van a másik. Összesen 60%-os eredményt kell produkálni.

A szövegértés általában nehezebb, mint más nyelvvizsgán. A feldolgozandó szöveg tele van összetett mondatokkal, valamint olyan kifejezésekkel, amivel ritkábban találkozunk.

Az ECL szóbeli része a legegyszerűbb az összes vizsgát figyelembe véve. Vannak bizonyos típustémák, ilyenek az utazás, egészség, közlekedés, kommunikáció. Ezekből választ egyet a vizsgáztató, majd egy képcsoport alapján kell nyilatkozni róluk.

Annak ajánlható ez a nyelvvizsga, aki könnyen ért angol szövegeket, szókincse nagyobb az átlag nyelvtanulóénál.

TELC: 10 nyelvből
TIPPEK A NYELVTANÁRTÓL!
Vizsga előtt:

Szánj időt a kommunikációra, fejleszd a beszédkészségedet, hallgass sok szöveget cd-ről, a tévéből, az interneten is találsz médiafájlokat. A legtöbben a magnós feladatokon buknak el - mondja Szente Attila némettanár.

Hatékonyak a tesztek, a próbavizsgák, szerveznek ilyet a legtöbb központban, akkor is érdemes elmenni rá, ha plusz pénzbe kerül, legalább szokod a légkört, a megmérettetés hangulatát.

A szaknyelvi felkészüléshez hasznosak Olaszy Kamilla könyvei.

Vizsgán:

Ha lehet, egynyelvű nyelvvizsgára menj, szerencséd van, ha anyanyelvi vizsgáztatót fogsz ki. Kétnyelvű vizsgáknál jellemző, hogy jelen van egy anyanyelvi és egy nyelvszakos tanár is.

Vannak olyan vizsgák, ahol párba állítják a vizsgázókat, így talán könnyebb egy hasonló szintű fiatallal beszélgetned, szót értened.

További jó tanács
A The European Language Certificates (TELC) 18 európai országban és Kínában van jelen, több mint 3000 vizsgahelyen végez nyelvvizsgáztatási tevékenységet.

A TELC vizsgázói 10 nyelvből és 5 (A1-C1) szinten tehetnek vizsgát, általános és szaknyelvi egyaránt van. A TELC nyelvvizsga Európa számos országában komoly esélynövelő a tanulmányok során vagy a munkaerőpiacon való elhelyezkedéskor.

A hosszú szövegek és a kevés idő miatt a TELC új English B2 feladatlapja egyáltalán nem könnyű. Csak a címpárosítási feladat egy szövege lehet olyan hosszú, mint a TRINITY vizsga egyetlen feladata. A szóbeli feladat viszont megoldható.

TOEIC: talán a legnépszerűbb
Kifejezetten a mindennapokban, a munkahelyeken használt nyelvre koncentrál, bár nem igazi üzleti szaknyelvi vizsga, mert nem kell marketing vagy pénzügyi kifejezéseket magolnod hozzá. A TOEIC az általános irodai szövegkörnyezetet használja.

A vizsga két fő részből áll: hallás utáni és olvasás utáni megértésből. Minden szinten ugyanazt a feladatlapot töltik ki, ami furcsaságnak tűnik, de megalapozott módszertan van mögötte.

Nem lehet megbukni, hiszen a vizsga fő célja az, hogy felmérje a saját szintedet, és nem az, hogy egy konkrét küszöbszintnek való megfelelésedet állapítsa meg.

LCCI: az üzleti
Az üzleti életben valóban hasznos és fontos képességeket kéri számon, azokat, amiket a munkaadók is keresnek. Magyar bizonyítványt csak akkor kapsz, ha 60% felett teljesítettél. Az írásbeli vizsga lényegében csak szövegértéssel kombinált íráskészség feladatokból áll. Három feladatra kapsz két és fél órát.

Nem könnyű vizsga, készülj fel alaposan. Viszont nemcsak az önéletrajzodban mutat jól, hanem értékes tudást ad a munkaerőpiacon.

OECONOM: a szövegértésre gyúr
Az írásbeli vizsga legnagyobb része egy szövegértési feladat, amely egyetlen szöveghez kötődik. A szövegértés igen nehéz a szókészletében, de nem csoda: a The Economist, a Financial Times című lapokból származó valódi újságcikkekről van szó.

Néha anyanyelvi vizsgáztatót kapsz, de általában egy külföldi kevesebbet vár el. 

KITEX: a kereskedelmi
2002 óta akkreditált nyelvvizsgaközpont, amely a KITEX Idegenforgalmi Szaknyelvi Vizsgát és a Kereskedelmi Szaknyelvi Vizsgát működteti.

Évente három alkalommal, három budapesti és tíz vidéki helyszínen nyílik lehetőség a vizsga letételére angol és német nyelvből.

Azoknak ajánlják, akiknél a diploma megszerzésének, vagy a munkakör betöltésének feltétele az államilag elismert szakmai vagy általános nyelvvizsga, illetve alap, közép- vagy felsőszintű nyelvismeret szükséges a szakma sikeresebb gyakorlásához.

Forrás: kamaszpanasz.hu