A ló jutalmazása
A lovaskönyvek általában nagyon keveset foglalkoznak a
jutalmazás jelentőségével és gyakorlati hasznával. A lóval kapcsolatos
tevékenység elsősorban az elmúlt korokban a férfi foglalkozás körébe tartozott.
A szántás-vetés, a katonáskodás, a fuvarozás, pásztorkodás, mindig mind férfi
munka volt. A ló természete, ereje, testtömege erőt, gyors reflexet,
bátorságot, határozottságot igényelt. A tenyésztés során a ló kezelhetősége, jó
szándéka, használhatósága nem mindig volt fő szempont. A katonaságnál, a
paraszti lótartásban, a rúgós, harapós, ágaskodós lovakkal való bánás nagyra
becsült, férfias virtusnak számított. A lovak kiképzésénél és használatánál a
lovak megtörése, legyőzése volt a leggyakoribb módszer, melyhez fizikai erő,
durvaság, ordítozás, ostor, pálca, éles sarkantyú és egyéb kényszerítő eszközök
voltak szükségesek. Még ma is él a betanítás helyett a betörés kifejezés
használata.
Többet ésszel, mint erővel!
Kétségtelen, hogy az erőszakos módszerek néha célravezetőek
lehetnek, de az eredmény ebben az esetben nem a kölcsönös bizalmon alapuló
eredményes együttműködés, hanem a félelmen és rettegésen alapuló
kényszertevékenység. A gyakorlati lovasemberek tudják, hogy nem is ritkán,
akadnak olyan lovak, melyeket helyben akár agyon is lehet verni, mégsem
mozdulnak, ha egyszer megkötik magukat. A lóval való birkózás rendkívül időpazarló,
veszélyes és legtöbbször kétes értékű munka.
A nyugati lovasvilág felismerte, hogy az eredményes
sportteljesítmények eléréséhez intelligens, jó idegrendszerű, jó mozgású,
könnyen kezelhető lovakra van szükség. Ezért ezeket a tulajdonságokat a
tenyészkiválasztásnál az egyéb tulajdonságok elé sorolta. Ennek eredményeként
került a nyugati lovassport a világ élvonalába. A megváltozott körülmények
miatt, már nem volt szükség a feltétlen erőfölényre, ezáltal megkezdődött a
szakma élnőiesedése. A szakirodalom ugyan mindig szemérmesen a segítségek
elfogadtatásáról beszélt, de ez az elfogadtatás a férfi lovastársadalomban a
gyakorlatban a segítségek erőszakos ráerőltetettségét jelentette. A női
lovastársadalomban sokkal nagyobb az együttérzés (beleérzés, empátia), a
stílusérzék, a türelem és szerencsére kisebb fizikai erővel rendelkeznek ahhoz,
hogy durva módszerekkel tudják kényszeríteni lovaikat az eredmények elérésére.
Ezért sikerük titka a lóval való együttműködésben rejlik.
A ló nem technikai sporteszköz
A lovas- és lósport ma már a hatalmas követelmények mellett,
intelligens sportlovakat és intelligens sportembereket kíván. A nagy
követelmény hatalmas idegi és fizikai megterhelést jelent ló és lovas illetve
hajtó részére egyaránt. Lovasnak, haj tónak a fizikai és gyakorlati
felkészültsége mellett, lélektani, pedagógiai állat- és állatélettani
ismeretekkel is kell rendelkeznie. Sajnos ezen a téren igen nagy hiányosságok
tapasztalhatók.
A teljesítmény tudatos felkészülés és összehangolt
tevékenységek sorozata. A ló nem technikai sporteszköz, de nem is gondolkodó
lény, hanem ösztönös tulajdonságokkal és reflexekkel született állat, melyet
különböző tartási és pedagógiai eszközökkel az ember a szolgálatába állított.
Az idők folyamán a született ösztönök mellett szerzett szokások és feltételes
reflexek is kialakultak. Ez teszi lehetővé a lovak idomítását és használatát.
A ló idomítása
Természetesen a humán pedagógia nem azonosítható a lovak
idomításával, azonban az idomítás tartalmaz humán pedagógiai elemeket is.
Ilyenek például a rávezetés bizonyos dolgok felismerésére, a megismert dolgok
elfogadtatása és rögzítése, a büntetés és fegyelmezés, az elismerés és
jutalmazás. A siker záloga természetesen a legfőbb pedagógiai elv: a
következetesség. A felsorolt tényezők közül a lovastársadalom a leggyakrabban a
büntetést alkalmazza a jutalmazás helyett. Az ember felsőbbrendű lény, a ló
kiszolgáltatott. A fegyelmező eszközök mindig rendelkezésre állnak. Az így
tartott lónál ezek az eszközök felismerhetők a védekező, menekülő reflexek, a
kelletlen megnyilvánulások alapján.
A ló jutalmazásának jelentősége
A jutalmazás jelentőségét a lovastársadalom még mindig nem
ismerte fel igazán, vagy nem hisz annak eredményességében. A jutalmazás csak
akkor lesz és lehet eredményes, ha következetesen és rendszeresen alkalmazzák.
Már pedig a lovas illetve hajtó, a büntetésre erőfitogtatás miatt nagyon
hajlamos, a jutalmazásra lusta. Pedig a következetes jutalmazás jobban rögzül,
mint az alkalmi fenyítés, mely csak egy pillanatnyilag megbomlott együttműködés
gyors korrekciója.
Mi sorolható a jutalmazás kategóriájába?
Tulajdonképpen minden olyan tevékenység, magatartás, akció a
lovastói, hajtótól, mely a ló részéről feltétel nélkül elfogadható,
bizalomkeltő és kellemes. Végső fokon így értelmezhető egy jó ülés, egy könnyű
rugalmas kéz, a fokozatos követelmény, de a hang, a veregetés vagy a kézből
való jutalmazás is. Egy a lényeg, a jutalmazást következetesen, minden
teljesítés alkalmával és azonnal kell alkalmazni. Ezt különösen a betanítás és
kiképzés alatt kell következetesen betartani.
A jó teljesítményhez feltétlenül szükséges a ló és az ember
állandó érzelmi és fizikai kontaktusa és harmóniája, mely folyamatosan oda és
vissza áramlik szükség szerint. Ez a töretlen kapcsolat a jutalmazás útján
fejleszthető ki és tartható fenn. Saját tapasztalatomat a következőkben
ismertetem. A csikóval a közvetlen személyi kapcsolatot a futószárazás
megkezdésekor alakítja ki az oktató.
Először csak szagolni!
Fontos, hogy a csikó az oktató öltözetét, kezét, a
felszerelést, ostort megnézze, megszagolja. Ha ezt bizalommal megteszi, minden
esetben az "úgy", "jó", vagy "jól van" szavakkal
dicsérhető meg. E pár kifejezés alkalmazható máskor is, mert rövid és
hanglejtése nyugtatóan hat, ha egyúttal veregetéssel, simogatással is párosul.
Ezzel a módszerrel könnyen elérhető, hogy a csikó nyugodtan menjen a
futószáron, megtanulja az állj, lépés, ügetés, vágta vezényszavakat és azokat
végre is hajtsa. Ezek után, ha majd a lovas végre lóra ül, a vezényszavakra
minden erőszak nélkül engedelmeskedik.
Ha nics répa, a macskát is megkóstolja :)
Sárgarépa, zab és kukorica
Valamikor a lovas kiképzés, főleg a katonai, zabos ládikó és
zabos honvéd vagy segédszemély nélkül elképzelhetetlen volt. Ha a kiképző a
lovat jutalmazni akarta, akkor zabos kiáltására a zabos a ló előtt termett és
1-2 harapásnyi zabbal jutalmazta a lovat és megveregette. Ma ez a megoldás
nehezen alkalmazható. Én istállójáráskor, futószárazásnál, oktatásnál,
lovaglásnál kis falatnyi száraz kenyérdarabokat hordok a zsebemben, és ezzel jutalmazom
a lovakat "úgy", "jó" dicsérő szavakkal és veregetéssel
kísérve.
A sárgarépával, zabbal, kockacukorral való jutalmazás sokkal
körülményesebb és a ruházatot is szennyezi. A kockacukor a ló fogállományának
sem használ, amellett, ha a ló rászokik követelőzővé válik, sőt agresszívvá
válhat. Lovaglásnál a lovaim visszatekintve, kissé előrenyújtott tenyeremből is
örömmel fogadják a kenyérdarabokat.
Forrás: haziallat.hu
0 Megjegyzések