A mára széles körben elterjedt meditációs technikák segíthetnek a stressz legyőzésében és a mentális egészség megőrzésében. Úgy tűnik azonban, hogy a meditáció nem csak a pihenést és a relaxációt segíti elő, hanem a kiegyensúlyozott szexuális élet egyik kulcsa is lehet.

Azok a nők, akik képesek a szeretkezésre összpontosítani a gondolataikat, sokkal nagyobb élvezetet lelnek az aktusban – állapította meg egy tanulmány. A Rhode Island-i Brown Egyetem kutatói 44 olyan hallgató – ebből 30 nő – agyát vizsgálták, akiknek a fele korábban egy 12 hetes meditációs kurzuson vett részt. A résztvevőknek erotikus képeket mutattak, majd arra kérték őket, hogy jellemezzék, mennyire találták izgatónak a látottakat. Úgy tapasztalták, hogy azok, akik tanultak meditálni, hamarabb felizgultak a képek láttán. Ezek a nők ráadásul megértőbbek voltak saját magukkal szemben, kevésbé szorongtak, és a figyelmüket is jobban tudták összpontosítani.

Munka mellett nehezen jut rá idő

„Érdekes, hogy azok a nők, akik lassabban érzik meg a nemi izgalmat, egyben szigorúbban is ítélik meg saját magukat. Ahelyett, hogy megélnék az érzéseiket, inkább megpróbálják elkapni őket a fejükben, úgyhogy ezek mindenképpen egymással összefüggő hatások” – nyilatkozta a kutatás vezetője, Gina Silverstein. Noha kétségtelen, hogy napi húsz perc meditálás csak jót tesz, egy teljes munkaidős állás és olykor fejvesztett családi élet mellett ez nem mindenkinek sikerül. A kevésbé kötött életet élő sztárok azonban szívesen hódolnak eme „szenvedélynek”. Gwyneth Paltrow például azt nyilatkozta, hogy szeretne megtanulni meditálni: „A barátaim szerint fantasztikus dolog. Azt mondják, nem tudhatjuk, mi a nyugalom, a tudatosság és az elégedettség, amíg ki nem próbáljuk a meditációt.”


A szakemberek is elismerően vélekednek a meditáció hasznáról. „A meditációnak már rengeteg fizikai és lelki előnye vált ismertté, így egyáltalán nem meglepő az, hogy a szexuális élet minőségét is javítja. Aki heti két-három alkalommal tíz-tizenöt percet szán rá, észreveheti, hogy fogékonyabb lesz a kellemes hangulatokra, így a szexben is ki tud teljesedni” – fűzte hozzá Ivor Murray, a Meditations-UK nevű társaság tagja. A tanulmány a Journal of Psychosomatic Medicine című lapban jelent meg.

Forrás: szimpatika.hu