Egy anyuka és a csemetéje éppen a boltban vásárolnak, látszólag teljes nyugalomban, amikor hirtelen elszabadul a pokol és az eddig nyugodt kisgyerek elkezd hisztizni.
Mi ilyenkor a teendő? És miért csak az anyaság jó oldaláról beszélünk?

Mint gyakorló anyuka egy ilyen jelenetet már csak mosolyogva és nagy-nagy megértéssel kísérek figyelemmel. Amíg egy nőnek nincs gyermeke, addig általában csak szörnyülködik, hogyan rendezhet egy apró kis „lény” ilyen nagy felfordulást. Hiszen amikor megszületnek ezek a csöppségek, még olyan kis ártatlanok, édesek és ennivalóan aranyosak.

De ahogy idővel felfedezik a saját akaratuk és képességeik lehetőségeit, egy kis diktátorrá alakulnak. A dac korszak igen idegtépő tud lenni, mivel az állandó „nem” szócska gyakori használata, szinte bármelyik édesanyát az őrületbe kergetik.

Az anyaság áldozatokkal jár, ezt már tudjuk az utunk elején, amikor éjjelente hulla fáradtan ringatjuk szemünk fényét, hogy végre aludjon már el, vagy amikor mindent háttérbe szorítva, éjjel nappal csak az ő igényeit elégítjük ki. Ezzel nincs is semmi baj, mert mi vagyunk az édesanyjuk, és az anyaság tényleg csodálatos dolog. Hiszen, amikor először megérintjük azt a kis csodát, aki hónapokig ficánkolt a hasunkban, vagy amikor kimondja, hogy anya, amikor első gyertyácskáját fújja el gyermekünk a szülinapi tortáján, valószínűleg egyikünk szeme sem marad száraz. Ezekért a pillanatokért igenis megéri anyának lenni. Csak épp arról nem szól senki, hogy van ám rengeteg nehéz pillanat is, amivel csak akkor szembesülünk, amikor már előttünk tornyosulnak a megoldhatatlannak tűnő problémák.

Amikor egy nő rászánja magát, hogy gyermeket vállaljon, akkor a legtöbben csak az anyaság felejthetetlen pillanatairól áradoznak. Pedig amikor együtt sírunk a gyermekünkkel, mert épp jön a foga, lázas, fáj a hasa és mi nem tudjuk átvállalni a fájdalmát, akkor igen nehéz az anyaság szép oldalát meglátni. De egy jól sikerült hiszti a közértben, vagy az utcán, az sem túl szívet melengető látvány.

Tippek anyáknak

Ha akaratos a csemeténk, és állandóan azt érezzük, mintha szemben úsznánk az árral, akkor se keseredjünk el, mert van megoldás. Igaz, nem azonnali sikert ígér, mert sok-sok munkánkba és kitartásunkba kerül, de a következetes nevelés meghozza gyümölcsét.

Ha egyszer valamit nem engedünk meg, akkor azt következő alkalommal se engedjük. Persze ez igaz a fordítottjára is, mert ha egyszer valamire rábólintottunk, akkor azt máskor is hagyjuk gyermekünknek.
Próbáljunk nagyon higgadtak maradni, bármilyen meglepő és idegesítő helyzettel állunk is szemben. De elárulom azt is, hogy ez nem mindig fog sikerülni. Lesz jó pár olyan alkalom is, amikor kijövünk a béketűrésből, sőt, kiabálni fogunk, vagy akár sírni. Ez nem egyedi eset, és ne higgyük el azoknak, akik azt állítják, hogy soha nem lesznek idegesek, mérgesek gyermekük kirobbanásaikor.

Néha hagyjuk, hogy apró dolgokban gyermekünk döntsön. Például, hogy mennyi ételt kér, vagy milyen színű zoknit vegyen fel aznap. A nagy dolgokban mi, az aprócskákban ő döntsön. Ezt hangsúlyozzuk is sűrűn.

Ha megbüntetjük csemeténket, akkor a büntetés mindig legyen arányos az elkövetett „bűn” nagyságával.

A gyereknevelés a világ egyik legnehezebb művészete. Persze ezt az információt csak szépen lassan, idővel csepegteti fejecskénkbe az élet, és már csak akkor, amikor az anyaság közepében vagyunk.

Forrás: gondtalanfogamzasgatlas.hu