Kanadában 2008-ban megtiltották a biszfenol-A (BPA) nevű vegyület cumisüvegek gyártásához történő felhasználását és néhány gyártó önkéntes módon egyéb felnőtt használatra szánt műanyag termékeiből is kivonta a BPA-t. Tették ezt annak ellenére, hogy egyelőre csak állatkísérletek bizonyítják a vegyület kis mennyiségének fejlődő szervezetekre gyakorolt káros hatásait, emellett egyáltalán nem biztos, hogy a BPA az emberi szervezetre is ilyen hatással van. Egy új amerikai tanulmány viszont nemrég kimutatta, hogy a polikarbonát italosflakonok használata megemeli a vizeletbe kerülő biszfenol-A mennyiségét.

Mit tudunk egyelőre a biszfenol-A-ról?

Az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerhatóság (FDA, Food and Drug Administration) az 1970-es évek végén egyetlen, a BPA nagy dózisának hatását felnőtt patkányokon vizsgáló tanulmány alapján állította fel a biszfenol-A-ra (BPA) vonatkozó standard biztonsági értékeket. A tavalyi évben két, az ipar által finanszírozott nagyszabású tanulmány alapján döntött úgy az FDA, hogy ezeket a biztonsági standard értékeket továbbra is fenntartja. A toxikológiában használatos, az egyes kemikáliák nagy dózisának hatását vizsgáló tanulmányok abból az elképzelésből indulnak ki, hogy ha egy vegyszer káros hatású, akkor ez legegyszerűbben a szer magas dózisának élőlényekre gyakorolt hatásának vizsgálatával mutatható ki. Az elmúlt évtizedben a BPA-t és más hormonszerű anyagokat vizsgáló tanulmányok azonban kimutatták, hogy ezeknek a szereknek már igen kis mennyisége is káros hatást gyakorol a fejlődő szervezetekre.

Sarah Vogel - aki doktori disszertációjában a BPA politikai, gazdasági és tudományos történetével foglalkozott és jelenleg a Johnson Family Foundation környezeti referense - úgy véli, hogy a hatóságoknak át kell értékelniük azt az eljárásmódot, mellyel a környezeti szennyezést okozó kemikáliák potenciális veszélyét becsülik meg: a veszélyesség kritériumainak megállapításakor nagyobb hangsúlyt kell helyezni a kemikáliák kis dózisainak hatását vizsgáló tanulmányokra, illetve azokra a bonyolult szaporodásbiológiai és idegrendszeri hatásokra, amelyeket a hormonszerű anyagokkal való hosszútávú érintkezés válthat ki.

A BPA ösztrogénhez hasonló hatása már az 1930-as évek óta ismert, a brit orvoskutató, Edward Charles Dobbs ekkor azonosított több szintetikus ösztrogénként számításba jöhető kemikáliát, például a BPA-t is, melyből végül ipari kemikália lett: először epoxigyanták adalékanyagaként, az 1950-es évektől pedig polikarbonát műanyagok előállítására használták ezt a vegyületet. A foszgén és a BPA reakciójából keletkezik a polikarbonátnak (PC) nevezett kemény, az üveggel azonos fényáteresztő képességű, víztiszta átlátszó anyag, amelyet kedvező tulajdonságai miatt egyaránt alkalmaznak a műszer-, a villamos- és az építőiparban, továbbá a laboratóriumi és a kórházi eszközökben, de újabban például CD-k és DVD-k gyártására is felhasználják. BPA felhasználásával készül például egyes élelmiszerkonzervek belső műanyag borítása, sok italosflakon, cumisüveg és egyéb műanyag ételtároló, műanyag tányér és konyhai eszköz is. Az emberi szervezetbe akkor kerülhet be a BPA, amikor az a műanyagból a benne tárolt italba vagy ételbe szivárog, illetve amikor a fogtömésekből oldódik ki.

A BPA felhasználásának növekedését követően - ma évente összesen mintegy 2,2 milliárd kilogrammot termel belőle a világ - 1982-ben az USA Nemzeti Rákkutató Intézetének szakértői azt állapították meg az anyagról, hogy "nincs meggyőző bizonyíték arra, hogy rákkeltő hatású lenne", emellett azonban azt is kimondták, hogy "egerekben szaporodási méregnek tekinthető." 1999-ben Fred vom Saal (Missouri Egyetem, Columbia) és kutatócsoportjának eredményei további kérdéseket vetettek fel BPA kis dózisainak szaporodásbiológia hatásairól. Azonban a két - ipari támogatással finanszírozott - tanulmány egyikének sem sikerült Fred vom Saal eredményeit megismételnie: a BPA toxikusságáról azóta is folyó vita ekkor kezdődött meg.

Az amerikai nemzeti toxikológiai program a BPA alacsony dózisainak hatását kutató tanulmányok átvizsgálásakor 2001-ben arra az eredményre jutott, hogy "újra át kell tanulmányozni azt a tesztsémát, amely a hormonszerű anyagok szaporodás- és fejlődésbiológiai toxicitásának mértékét határozza meg. Erre azért van szükség, hogy megbizonyosodhassunk róla, valóban szükséges-e a vizsgált dózisok, a kísérleti állatok, illetve a kísérleti állatok korának és az állatokon végzett tanulmányok hosszának a megváltoztatása." Ennek ellenére az amerikai Környezetvédelmi Hatóság 2002-ben úgy döntött, hogy nem veszi bele az alacsony koncentrációk hatásának kivizsgálására irányuló vizsgálatokat az ellenőrző protokolljába. A hatóság azonban szorgalmazta a kutatások kibővítését, aminek hatására a BPA alacsony koncentrációinak hatását vizsgáló tanulmányok száma a kétezres évekbeli húszról 2008-ra csaknem ezerre nőtt. Az USA nemzeti toxikológiai programja ekkor kezdett bele az eddigi tanulmányok áttekintő kiértékelésébe.

Vogel szerint ma már alapos bizonyíték van arra, hogy a BPA kis koncentrációja a fejlődésben lévő élő szervezetre valóban káros hatással van. A 2008-as nemzeti toxikológia program keretében végzett kiértékelés azt a következtetést vonta le, hogy "a jelenlegi BPA-terhelés mellett van egy kis aggodalom az agyra, a viselkedésre és a prosztatára gyakorolt hatást illetően, magzatok, csecsemők és kisgyermekek esetén." Ezenkívül a kiértékelés megjegyzi: "Nem lehet nem észrevenni, hogy a BPA megváltoztathatja az emberi fejlődést."

2008-ban az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal védelmébe vette a BPA-ra vonatkozó tolerálható napi bevitel értékeit, két nagyszabású, az eddigieknél szigorúbb, alaposabb és megbízhatóbb, rágcsálók több generációját vizsgáló tanulmány alapján. Ez az érték tehát továbbra is 50 mikrogramm/testsúlykilogramm, jóllehet az FDA-t saját tudományos munkatársaiból álló albizottsága is kritizálta, amiért döntésének meghozatalához mindössze két, az ipar által finanszírozott tanulmányt használt fel. Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal BPA-val kapcsolatos és jelenleg is érvényes legfrissebb állásfoglalásáról itt olvashat bővebben.

Vogel szerint a jelenlegi tanulmányok az állatokat kimondottan alacsony BPA-terhelés mellett vizsgálják az egyedfejlődés kritikus időszakában. A mérések a hormonszabályozás alatt álló rendszerek befolyásoltságát igazolják: a prosztata súlynövekedését, a spermaminőség csökkenését, a prosztata és az emlő mirigyállományában a rákmegelőző állapotok gyakoriságnövekedését, valamint más, szintén a szaporodószerveket érintő elváltozásokat. Ezenkívül az agy felépítésére és működésére gyakorolt hatásokat is kimutattak azok a vizsgálatok, amelyek a jelenleg érvényben lévő BPA beviteli értékeknél jóval alacsonyabb BPA koncentrációt alkalmaztak. A legfrissebb kutatások tehát arra utalnak, hogy a fejlődés korai szakaszában a hormonszerű anyagok növelik az egyedek későbbi megbetegedésének kockázatát. Egyelőre intenzív viták és tudományos kutatások tárgya, hogy ez a megállapítás vajon igaz-e az emberre is. Egy tavalyi epidemiológiai vizsgálat összefüggés talált a BPA-terhelés és a szív- és érrendszeri betegségek gyakorisága között. Egy másik friss tanulmány pedig azt sugallja, hogy a BPA valószínűleg tovább tartózkodik az emberi szervezetben, mint azt eddig feltételezték.

Vogel tehát azon a véleményen van, hogy a szabályzatok alkotóinak azokat a tanulmányokat is figyelembe kell venniük a döntéshozatalkor, amelyek a hormonszerű anyagok kis koncentrációjának az állati egyedfejlődésére gyakorolt hatását vizsgálják, ezenkívül az eddigieknél hosszabb időtartamú vizsgálatokra is feltétlenül szükség van.


A BPA körüli viták az USA politikai harcterein is egyre komolyabban folytatódnak. Nemrég Kaliforniában, Marylandban, Chicagóban és Minnesotában is törvényjavaslatokat nyújtottak be annak érdekében, hogy betiltsák a BPA használatát a gyermekek számára készített műanyagtermékekben. Vogel szerint egyes törvényhozók a toxikus anyagok ellenőrzésére vonatkozó 1976-os előírások - Toxic Substances Control Act (TSCA) - alapvető felülvizsgálatát is sürgetik.

Forrás: origo.hu