Nem csoda, hogy Kínában a nem kívánatos kategóriába
tartoznak a lányok. Arrafelé az az egyébként irigylésre méltó helyzet állt elő,
hogy több a fiú, mint a lány.
A hivatalos statisztikák szerint, amelyek köztudottan óvatos
becslésekkel dolgoznak, 1000 lányra jut 1017 fiú. Ez első hallásra nem is olyan
rémisztő arány. De ha felszorozzuk a lakossággal, akkor elég elképesztő
számadatot kapunk: 80 millió (!) kínai férfi marad pár nélkül. (A mi fiútlan
vidékünk milyen boldog lenne ennek csak a tizedével is!) Távolabbi
tartományokban ún. agglegényfalvak keletkeztek. A lány-éhínséget enyhítendő
pedig elszaporodtak a lányrablások. A szenvedő alanyokat aztán vagy házasulandó családoknak közvetítik ki, vagy
prostituáltnak adnak.
A kínai kormány felmérte a helyzetet, majd a tettek mezejére
lépett. Rövid tétova gondolkozás után kiötlötték az újabb szlogent: ”A lány is
megfelelő utód” - jelszóval tiltani kezdték a lánymagzatok szelektív
abortuszát.
„A szegény embernek nincs lánya ” -tartja a római mondás.
Figyelembe véve a mondat keletkezési idejét, megállapíthatjuk, hogy ezer éves
problémáról van szó. Állítólag a világon lányok millióit ölik meg még ma is,
születésük előtt vagy után, csak azért, mert nem találtatnak értékesnek a
kelendőség piacán.
A lánygyermekek megölése indiai hagyomány. Amikor az 1871-es
brit népszámláláskor kiderült, hogy lányok ezrei tűntek el, akkor a hatóságok első döbbenetük után rögtön
törvényt hoztak, ami súlyosan büntette a gyermekgyilkosságot. Indiában
egyébként sok minden szent, mint tudjuk, de úgy tűnik, hogy a női élet nem
igazán tartozik e körbe. Közismert például azoknak az özvegyeknek a története,
akik élve égetik el magukat a férjük holttestének emelt máglyán. Erre kötelezi
őket az életet és a nőt nem sokra tartó hagyomány és szokásrend. Érdekes, hogy
feleségük után önfelgyújtással menő férjekről még sohasem hallottunk.
A szülő anyák is sajátos kategorizálásnak estek alá. Aki
fiút szült, az több napig maradhatott kórházban, aki szerencsétlenségére
lánynak adott életet, az már másnap mehetett vissza porontyával oda, ahonnan
jött. A szüléskor hagyományosan segédkező bábák 150 rúpiáért megölték a
gyereket. Ez nem olyan sok egy emberéletért. (cirka 600 Ft)
Ha az anyák maguktól nem voltak hajlandók bántani
csecsemőjüket, akkor a családi tanács is kötelezhette őket a végzetes lépésre.
A szokás azt diktálja, hogy dohánylevelet tegyenek a nem kívánt kisbaba nyelve
alá. A többit elvégezte a bölcs természet.
Néhány nap alatt több százezer lány született halva. A
botrányos statisztika az indiai kormányt is tettre kényszerítette: megszületett
az első ítélet csecsemőgyilkosság ügyében. Természetesen az anya került
börtönbe. A család és a társadalom mélyen hallgatott, mintha bizony nekik semmi
közük sem lett volna történtekhez.
A lányokkal ezen a tájon hozományt is kellett adni, ami
hatalmas megerőltetés a családnak. Bombay szegénynegyedében ez elérhette a
háztartás fenntartásának ötéves költségét. Ez még európai aggyal is eléggé
megrázó adat. Ennek kapcsán harapóztak el újabb időkben az ún.
hozománygyilkosságok. Ha a család nem fizette ki a beígért hozományt, akkor
élve temették el a pórul járt menyasszonyt, balesetnek álcázva a gyilkosságot.
Évente körülbelül 2000 nő lesz ilyen módon a tűz martaléka.
Az indiai kormánynak is volt egy népszerű szlogenje:
”Költsön inkább 50 rúpiát ma, mint 500 000-et holnap.” Nem nehéz kitalálni,
mire vonatkozott. A terhességi diagnosztika egy sajátosan indiai formájával
állunk szembe. A mifelénk megszokott terhesség alatti vizsgálódások ugyebár azt
szorgalmazzák, hogy minél pontosabb képet kapjanak a születendő gyermek
genetikájáról, egészségi állapotáról, feltételezhető betegségeiről. Az indiaiak
azonban elsősorban a magzat nemének megállapítását tűzték ki célul. Ha nem
megfelelő a magzat nem, akkor mehet.
Régebben a sokat sejtető ún. select nevű főzetet adták a
terhes anyának, állítólag a csodaszer fiúvá változtatta a lány magzatot. Ma már
az egyszerűbb terhesség megszakítást alkalmazzák. Csak Bombayben több, mint 200
ilyen klinika várja az elszánt asszonyokat. Azt mondani sem kell, hogy a beavatkozások
99%-a lányok ellen irányul.
A „civilizált Európa” mélységesen elutasítja a család ilyen
szemléletű szelekcióját. Vagy mégsem? A dokumentumok szerint Németországban a
XIX. században megölték a másodszülött fiúkat, hogy ne osztódjon tovább a
családi vagyon a második nemzedékben. Ma már ilyesmiről tényleg nem tudunk, de
arról nagyon is, hogy a gyerekek neme választható.
Általában ott, ahol már meg van mind a két nem képviselője,
hamarabb állnak meg a gyermeknemzésben. Ahol viszont azonos neműek a gyerekek,
ott hosszasabban próbálkoznak a „hígítással” és meg sem állnak a három vagy
négy gyerekig.
Forrás: gondtalanfogamzasgatlas.hu
0 Megjegyzések