Lehet örülni a tavasznak, a melegebb, naposabb időnek, üröm
azonban az örömben, hogy az idő jobbra fordulásával együtt beindulnak a
pollenek is, így lassan kezdetét veszi majd a jól ismert allergiaszezon. Éppen
ezért hasznos a Pollennapló, mely hasznos információkkal szolgálhat az európai
pollenhelyzetről, és segítségével megtudhatjuk, hogy kellemetlen tüneteinket a
levegőben terjengő allergének okozzák-e.
Az Országos Környezetegészségügyi Intézet és a Bécsi Egyetem
közös együttműködésének eredménye az a magyar nyelvű honlap, ahol az
allergiások egy gyors és ingyenes regisztrációt követően személyre szabottan
tájékozódhatnak tüneteik és a pollenkoncentráció összefüggéseiről.
Az OKI közleménye szerint a honlapon megjelenő adatok
pollencsapdák anyagából, mikroszkópos elemzéssel készültek, melyet a
szakemberek heti egy alkalommal végeznek el. A felhasználónak a tüneteket az
érintett testrészekre – tehát szem, orr, stb. – vonatkozóan, illetve a tünetek
súlyossága szerint, több fokozatban lehet megadnia, és az adatbázisból
kiderítheti, milyen pollen okozza ezeket.
A rendszer mindemellett azt is fegyelembe veszi, hogy a
páciens szed-e valamilyen gyógyszert a tünetei enyhítésére. „A rendszert
évtizedek óta hagyományos formában gyűjtött betegnapló adatok és statisztikai
modellek alapozták meg. A pollennapló tartalma a szakértőink legjobb tudása
szerint lett összeállítva, figyelembe véve az aerobiológia legújabb tudományos
eredményeit és elméleteit” – olvasható az Országos Környezetegészségügyi
Intézet honlapján.
A szolgáltatás készítői azonban hangsúlyozzák, a pollennapló
nem váltható ki az orvosi konzultációval, így segítségével a felhasználó nem állíthat
fel egyértelmű diagnózist, valamint nem készíthet magának kezelési tervet sem,
mivel a rendszer csupán információkat szolgáltat.
Forrás: divany.hu
0 Megjegyzések