Lassan már elkezdődhetnek a kertben való munkálatok és
csinosítgatások de még mielőtt nekiállna a kerti tó, vagy a sziklakert
építésének, érdemes akár megelőző jelleggel is védekezni a kártevők és a
különböző paraziták ellen.
Hogy ne mérgezze környezetét, illetve lakásában
saját magát, jó, ha a vegyszerek nélküli, bio permetszereket alkalmazza, melyek
nemcsak a természettel, de a pénztárcával is kíméletesek. Cikkünk megírásában
segítségünkre volt Ónozó Krisztián kertészmérnök, illetve az Evergreen Garden külső
szakértője, Tóth Attila.
Védje növényeit növényekkel
A permetezés alternatív megoldásai közé tartoznak a teljes
mértékben kemikália nélküli védekezések, melyek olyakor meglepően egyszerűen
kivitelezhetőek.
"Szobanövényeken megjelenő kártevők esetén nem ajánlott
semmilyen kemikáliás védekezés, ugyanis a kijuttatott hatóanyag folyamatosan
párolog, melynek eltüntetésére a mindennapos szellőztetés sem megoldás. A
legegyszerűbb mód, ha egy spricnibe hagyományos vizet tölt, és ezzel dúsan átpermetezi
a növényeket mindaddig, amíg az ott megtelepedő kártevők teljesen el nem
tűnnek, le nem mosódnak. Ezt érdemes kezdetben napi több alkalommal
megismételni, majd egyre ritkábban, ahogy kevesebb kártevő lesz" –
javasolja Ónozó Krisztián.
Egy másik megoldás, ha saját terepén veri meg a természetet,
ugyanis a kertben is lehet találkozni olyan növényekkel, melyek az ön oldalán
állnak a kártevők ellen. Ilyen például a levendula és a zsálya, melyek illatát
az emberek általában imádják, de bizonyos kártevők számára elviselhetetlen az
aromájuk, így inkább elkerülik az ezekkel körbeültetett növényeket.
Valóban jó a nikotin permetezésre?
Sokan használnak rovarok elleni permetezésre valamely otthon
előállítható vegyszert, többek között ilyen a cigarettában található nikotin,
melyet vízben kiáztatva használnak.
Eredményesnek eredményes, ugyanis ilyen mennyiségű nikotint
valóban mindent elpusztít. Ez a fajta növényvédelem azonban nemcsak, hogy nem
tartozik a biológiai növényvédelem fogalmába, de a nikotin maga erős mérgű
kemikáliának számít, főleg, mert nem tudni pontosan, milyen koncentrációban
kell alkalmazni.
"A túl nagy dózisú felhasználása esetén nem tudhatjuk,
hogy a permetezett növényünkben milyen koncentrációban tartalmazza a
szermaradékot, így nagy valószínűséggel saját magunk is mérgezést
szenvedhetünk, illetve növényünk mérgezését is okozhatjuk. Sokan elfelejtik,
hogy a növényvédelem méreganyagokkal történik, és fogalmuk sincs arról, hogy
milyen káros hatásokat, környezeti terhelést okozhatnak a helytelen, illetve
otthon nem megfelelően előállított vegyszerekkel" – figyelmeztet Ónozó
Krisztián.
Gombaölő készítése
Amennyiben saját maga szeretné elkészíteni az otthon is
felhasználható biológiai növényvédő szereket, úgy fontos a megfelelő arányok
betartása, hogy valóban hatékony és biztonságos termékeket készíthessen.
A biológiai védekezésben széleskörűen alkalmazható termék a
réz. Az ebből előállított gombaölők nem igényelnek nagy szaktudást, de figyelni
kell az arányok pontos meglétére.A sokak által ismert Bordói lé elkészítése
igen egyszerű. Szerezzen be két edényt, az egyikbe tegyen pontosan 20 dkg
rézgálicot, amit oldjon fel 10
liter vízben (ehhez pár óra szükséges). A második
edénybe szintén 10 liter
vízhez adjon 15 dkg mészhidrátot, majd ugyanúgy várjon, míg feloldódik. Ezt
követően sűrű kevergetés mellett öntse egybe a két edény tartalmát. Fontos,
hogy az öntés során a rézgálicos oldatot öntse a meszes oldatba! Ennek végeztével szűrje át az anyagot, és kész
is van.
Rovarölő szer készítése
A levéltetvek a kertek legtöbb és leghamarabb gondot okozó
kártevői. Az ellenük való védekezésnek is van egy sajátos megoldása, mely a
csalánban található hatóanyagokra épül. Elkészítéséhez gyűjtsön közel 1-1,5 kg csalánt, melyet
áztasson nagyjából 24 órán keresztül 8-10 liter vízbe, hogy a hatóanyagok megfelelően
ki tudjanak oldódni. Miután ezt megtette, érdemes szűrővel átszűrni, hogy ne
maradjanak benne szilárd elemek. Amint elkészült vele már juttatható is a
fertőzött területre.
Talajfertőtlenítő készítése
A szakértők szerint ültetetés előtt célszerű a talajt
fertőtleníteni, hogy a különböző gombás, illetve baktériumos fertőzéseket el
lehessen kerülni. Több megoldás is adott erre a célra, ilyen például a talaj
hőkezelése, mely ugyan hatékony, de hátránya, hogy a talajban található hasznos
mikroszervezeteket is elpusztítja, illetve csak kis területű földet lehet így
sterilizálni. Megoldás lehet ilyen esetekben az antibakteriális hatású
fokhagyma. Ezt áztassa egy napig vízben, és utána már használhatja is! Érdemes egy évben többször is megismételni
ezt a folyamatot, hogy hosszú távon elkerülhesse a fertőzéseket.
Készen kapható biológiai permetszerek
Amennyiben nem szeretné saját maga összeállítani a
permetezőszert, akkor a boltokban is kaphatóak kész termékek, melyeket a
természetben is megtalálható elemekből készítenek el, illetve valamely
természetben található faj toxinja adja a hatóanyagait. Ezek teljesen felhasználó- és környezetbarát
termékek, ráadásul a házi kedvencekre is sokkal kevésbé veszélyesek.
Gombák és baktériumok ellen: ide tartozik többek között a
réztartalmú Copac Flow, a Pomuran és a Kocide. Mivel a réz nem szívódik fel a
növényben, így évi több alkalommal érdemes a védekezést elvégezni. Fontos, hogy
ezt megelőzésként kell alkalmazni!
Azonban tudni kell, hogy a gyakori lisztharmat ellen a réz
hatástalan, így ekkor helyette kénhez érdemes nyúlni. Ilyen termék többek
között a Kumulus S és a Nevikén.
Kártevők ellen: a kártevők ellen az olajtartalommal bíró
készítmények a legjobbak, mivel egyrészt megfulladnak benne a paraziták, mivel
bevonja az egész növényt, másrészt amikor növekedési fázisban van – így nem jut
minden részére az ágnak-, akkor pedig megeszik a kártevők, így az eltömíti a
szájszervüket. Ilyen készítmény például
a Vektafid A.
"Ezen kívül egy bizonyos baktériu törzzsel is lehet
védekezni – főleg lepkefélék, molyok ellen. Ezek a bacilusok egy olyan mérgező
anyagot választanak ki, amit ha a kártevők megesznek, 3-4 napon belül
elpusztulnak. Hátrányuk, hogy csupán 7-10 napig hatásosak. Ilyen például a
Dipel ES, amit rézzel keverni szigorúan tilos!"- figyelmeztet a szakember.
Forrás: divany.hu
0 Megjegyzések