Ráckevei Anna március végén elnyerte a debreceni Csokonai Színház igazgatói székét, ezért nem tart Vidnyánszky Attilával a Nemzeti Színházba. A Jászai-díjas színésznőt a váratlan döntéséről, a terveiről, az eddigi kritikákról és a „rossz oldalon" állásról is kérdeztük.

Vidnyánszky Attila irodájában találkozunk. Szokatlan még a hely? Vagy sokat járt ide korábban is? 

Nem idegen a szoba, korábban heti rendszerességgel jártam ide. Tagja voltam a művészeti műhelynek, és itt tartottuk a megbeszéléseket. Az iroda ajtaja pedig általában egész nap nyitva volt, nagyon tetszett az a nyitottság, hogy Attilához és a munkatársaihoz bármikor oda lehetett menni.

Ha mérlegre tennénk a Nemzeti Színház vezető színésznőjének pozícióját és egy vidéki színház igazgatói posztját, a legtöbben valószínű az elsőt választanák. Miért vonzóbb a direktori poszt annál, hogy a főváros vezető színházában legyen kiemelt színésznő?

Voltam már vezető színésznő a Nemzeti Színházban, igaz, csak két évadot, és az is igaz, hogy nem ebben az épületben, hanem a korábbiban. A mostani valóban egészen más helyzet lett volna, de azt éreztem, hogy a debreceni színház vezetése emberileg jóval nagyobb kihívás most az életemben, amit szívesen és örömmel próbálnék ki. Az életben nem sokszor van lehetősége az embernek egy nagyot lépni, és számomra ez most egy komoly lehetőség.

Szép csendben tervezte már egy ideje vagy hirtelen jött az ötlet, hogy pályázik?

Nem terveztem. Sikerült mindenkit jól meglepni, még magamat is. Egyszer csak megszületett a fejemben a döntés, és vettem a bátorságot, hogy ezt ki is mondjam, és elkezdjek beszélgetni Gemza Péterrel.

Vidnyánszky Attila is meglepődött? Hiszen ön volt az egyik első név, akiről tudni lehetett, hogy hozza magával Budapestre.

Nagyon meglepődött, jól tudta, hogy szeretek Debrecenben lenni, de nagyon vágyom a családegyesítésre, hiszen a férjem és a gyermekem Budapesten élnek.

Kit hívott fel először a hirtelen jött ötletével?

A férjemet. (Horváth Lajos Ottó, színész - szerk.) Volt pár másodperc szünet a telefonban, de  mondta, hogy támogat, és bátor döntésnek tartja a tervemet.

A Nemzeti visszautasításában és a debreceni direktori szék elfoglalásában nincs némi a félelem a Vidnyánszky Attila vezette Nemzetit már most érő támadásoktól?

Lehet, hogy így most jobban kiteszem magam a támadásoknak. Ott Attila „szárnyai" alatt védve lettem volna. Így meg most, úgy is fogalmazhatok, hogy kiálltam a tűzvonalba. De az tény, hogy korábban sem foglalkoztam a támadásokkal. És az a furcsa, hogy ezalatt a hét év alatt, annyi külföldi meghívást kaptam, amennyit korábban sohasem. És a külföldi vendégjátékaink alkalmával mindig jóval értőbb és elfogadóbb közelítéseket kaptunk, mint itthon. Sokszor tapasztaltam itthon, hogy vannak, akik nem is látták Attila rendezéseit, de megvan a véleményük róla, mert már egy gerjesztett hangulat mellé állnak oda.

A Vígszínház és a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház után most ön a harmadik női színi igazgató az országban. Mik a legnagyobb kihívások?

A nézőknek nagyon széles spektrumú az ízlése, és ennek mind szeretnénk megfelelni. Örülnénk, ha mindenki kapna valami olyat a színháztól, amire vágyik.

Folytatódik a Vidnyánszky-féle nehezen kitaposott út vagy gyökeres változást tervez?

Nem szeretnék visszafele lépni. Ezt meg kell értsék a színházszerető, de Attila stílusától idegenkedő emberek. Meg kell ismerni és tanulni azokat az új színházi formákat és nyelvet, amit ma beszél a színház, és ettől nem kell félni. Az ember első nagy színházi élményét iskolás korában szerzi, és furcsa mód az akkor magába szívott színházi eszményt, élményt várja később is. Majd kimarad egy időszak a színházból, amikor az ember gyereket nevel, munkát keres, gondjai vannak, és amikor újra visszatér, addigra már egészen más színházat talál, és ilyenkor sokan azt mondják: nekem ez nem tetszik, én ezt már nem értem. Holott csak kihagyott egy időszakot, amíg a színház változott, fejlődött. A színház mindig tükröt tart az adott kornak, ezért fontos, hogy folyamatosan fejlődjön, és az új nemzedékeknek is tükröt tartson. Nagyon nehéz azoknak a nézőknek megfelelni, akik a 10-20-30 évvel ezelőtti színházat kérik számon rajtunk.

Hogyan lehet ezen változtatni, segíteni?

El kell kezdeni közösen beszélgetni arról, hogy ma miért ilyen a színház; mi az, amitől nem tetszik nekik, illetve mitől lehetne jobb a számukra is.

Mégis milyen lesz Ráckevei Anna színháza?

Nem szeretnék az Attila által elkezdett útról letérni, de nyilván az egyéniségemből adódóan más színházat fogok csinálni, az arányok is kicsit változnak majd, mert Gemza Péter koreográfus, táncos, rendező, és a mozgásra szeretné helyezni a hangsúlyt. Nagyon sok tervünk van, és ha ezeknek a töredéke is megvalósul, már nagyon boldogok leszünk. Most azonban a legnagyobb vágyunk - mindenkinek ez a vágya persze -, hogy egy biztos évadot hozzunk össze.

A társulat is változik. Hányan mennek el?

Hatan mennek el. Öten Attilával: Kristán Attila, Szűcs Nelli, Trill Zsolt, Tóth László, Varga József.

Két előadásban játszik most Debrecenben. Ezeknek mi lesz a sorsa?

Attila sok előadást szeretne megmutatni az itteniekből Budapesten, és köztük van ez a kettő is, de az említett Jászai és a Bolha a fülbe csak vendégjátékként kerül fel, mert szeretnénk, ha a következő évadban is játszhatnánk itt. Viszont vannak olyan előadások, amelyeket „kivásárol" Attila, és viszi őket a fővárosba. 

Ha vannak „kivásárolt" előadások, akkor nagyon kell gondolkodni, hogy mivel újítsák a repertoárt szeptembertől?

Szerencsénk van, mert az opera évadterv szinte teljesen kész. Lesz Nabucco és lesz szeptember 20-án egy Vajda János-ősbemutatónk Keszég László rendezésében, Gemza Péter koreográfiájával.

Keszég Lászlót említette. Kik jönnek még a színházba rendezni?

Galambos Péter, Gemza Péter és Csikos Sándor munkája mellett fontosnak tartom, hogy Attila példáját követve határon túlról is hívjunk rendezőket. Idén Romániából Anca Bradut hívtuk, aki örömmel elfogadta a meghívásunkat, a vajdaságból pedig Mezei Kinga jön rendezni.

Egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy már 1996-ban megmondták Önnek, hogy nem a jó oldalon áll. Hogyan kezeli a bal oldal - jobb oldal felállást a színházban?

Akkor sem értettem, hogy ez mit jelent, most sem akarom érteni. A szakmaiság mellett teszem le a voksom, és amellett, ha valaki szakmailag érvényes dolgot hoz létre. A szakmaiság és az emberség a legfontosabb. Azt tapasztalom, ha valaki egy idő után nem fejlődik az emberségében, akkor a szakmaiságában sem fejlődik tovább. Csak együtt működik a kettő. A színházat is azért csináljuk, hogy jobban megismerjük a világot és magunkat, hogy jobb emberré váljunk. Ha nem ezért csináljuk, akkor nincs értelme. 

A Vidnyánszky-féle „igeneket" bemutató színházat sokan kritizálták. Mondván nem lehet csak igeneket bemutatni a színpadon, kellenek a nemek is. Ön hogyan élte meg a kritikákat, nehéz volt így dolgozni?

Amiatt is támadták Attilát, hogy azt mondta, a színház szakrális hely. Én ezen mélységesen megdöbbentem, mert aki megkérdőjelezi a színház szakralitását, az a lényegét kérdőjelezi meg. Mi alkotók arra vágyunk, hogy elérjük a nézőben a katarzist, az pedig szakrális dolog. Abban a pillanatban, hogy ki tudom nyitni a lelkemet, megrendülök, és kapcsolatba kerülök a másik emberrel, a természetfölöttivel, a lélekkel. Ezt nem lehet elvenni a színháztól. Persze az is igaz, hogy ezt nem mindegyik előadás éri el, sőt egyre kevesebbszer vagyunk rá képesek. És azt sem tudnám megmondani pontosan, hogy az adóban vagy a vevőben van-e a hiba.

Nem lehet, hogy csak a megfogalmazás más, de a katarzis fontossága mindkét színházi „oldalban" közös?

Ha csak simán szociológiai látleleteket mutatunk be, és elhagyjuk az utolsó mondatot, azt mondjuk, ember ne küzdj, és ne bízzál bízva, akkor a lehetőségét sem adjuk meg a katarzisnak. Vagy elfelejtettük mindannyian, hogy mi is a színház célja, miért is csináljuk már több ezer éve, mik a gyökerek, és egyáltalán miért is jön be a néző a színházba?

Kritikus hangok fogadták a kinevezését is?

Egyelőre úgy érzem, hogy nagy a bizalom irántam. Ez boldoggá tesz, örülök neki. Másrészt nagy a felelősségem, mert ennek a bizalomnak meg kell felelni. És az is lehet, hogy csalódást fogok okozni, mert csodát nem tudok tenni, vizet nem tudok fakasztani, nem lesznek kétszer akkora gázsik sem.

Akkor mit lehet várni?

Talán a személyiségemből, a női nemből adódó nagyobb empátiát, érzékenyebb megközelítést. Sokaknak van erre szüksége. A nézők felé pedig több hozzáértő magyarázatot. Erősíteni szeretném a kapcsolatot a várossal, hogy a közös dolgainkat meg tudjuk beszélni, és együtt léphessünk az emberségünkben előre.

forrás: hetivalasz.hu