Jó mélyen belélegezni a kávé, tea vagy épp a süti illatát sokszor majdnem olyan jó, mint belekortyolni vagy beleharapni. Ezen az elven alapul az a diétás módszer, mely szerint nem kell rögtön nekiesni a kiszemelt tápláléknak, első fázisban ajánlatos az aromaterápiára koncentrálni, ezzel ugyanis remekül be lehet csapni az agyat. Nem ér ugyan fel magával az evéssel, de jelentősen csökkentheti az étvágyat, ha eltelünk az aromákkal, mielőtt tettekre szánnánk magunkat. Az új diéta lényege tehát az, hogy bátran élvezhetsz bármilyen ételt, csak ne vesd rá magad rögtön – és ehhez már édesség inhalátorok is kaphatók.

Nem is hinnénk, hogy milyen sok múlik az orrunkon. David Edwards, a Harvard professzora például egy rúzs méretű koffein inhalátort készített. Az elmés szerkezet tulajdonképpen egy dobozka, ami 100 milligramm koffein port tartalmaz; ez nagyjából megfelel egy nagy csésze kávé koffeintartalmának, ráadásul némi B-vitaminnal is dúsította a professzor. Ez lehet a következő nagy trend azoknak a népeknek, akik nem tudnak meglenni a napi koffeinadagjuk nélkül, ám túl hektikus a napirendjük ahhoz, hogy elszürcsöljenek egy csésze kávét, amikor szükségét érzik.

Az eszköz létjogosultságát bármelyik kávéfüggő beláthatja, esetleg az ortodoxabb koffeinisták jegyezhetik meg, hogy eddig is meg voltunk koffeintablettával vészhelyzetben. A felszippantható muffinok azonban már komolyabb kérdéseket vetnek fel. Egy cég ugyanis ezzel az innovációval jelent meg a diétapiacon. A muffin inhalátor hét slukkra elegendő szintetikus csokoládéport tart tartalmaz, és megjelenésében kísértetiesen hasonlít az elektromos cigarettákra. A gyártó szerint egyáltalán nem tartalmaz kalóriát, viszont remekül csökkenti az édesség iránti sóvárgást.

Úgy tűnik, sokan látnak üzleti lehetőséget az új trendben, így várható, hogy hamarosan több cég is hasonló innovációkkal siet az elgyengült diétázók segítségére, sőt egyesek odáig mennek, hogy a belélegezhető élelmiszerek idővel átveszik a hagyományos eleség szerepét. „A jövőben nem fogunk enni, csak beszippantjuk az ételeket. Ez egy hosszú távú ötlet, de meg fog valósulni.” – mondta Tom Hadfield, egy belélegezhető élelmiszereket fejlesztő cég ügyvezető igazgatója. A futurisztikus ötletért azonban nem mindenki lelkesedik, a dietetikus például komoly kétségeket fogalmaz meg: „Ez csak egy hóbort. Nyilván megmozgatja azok fantáziáját, akik sóvárognak az édességekre, de fel kell tenni azt a kérdést is, hogy mennyi tápanyagot kell valójában magunkhoz venni, és azt se feledjük el, hogy az evés a szociális életünk fontos része, nem lehet csak úgy felhagyni vele.

Forrás: donna.hu