A távollétidíj-számítás módosítását várhatóan májusban fogadja el a parlament, és júniusban léphet hatályba.
A nehéz helyzetben lévő ágazatokban működő munkáltatók már benyújthatják
kérelmüket a munkaügyi központokhoz minimálbér-emelési támogatásra, a
munka törvénykönyvében pedig úgy változik a távolléti díj számítása,
hogy például szabadság esetén a havi bér nem függ majd az adott hónap
napjainak számától - derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)
keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára
emlékeztetett: a kabinet és a Versenyszféra és Kormány Állandó
Konzultációs Fórumán (VKF) részt vevő érdekképviseletek között tavaly év
végén létrejött megállapodása alapján 11, nehéz helyzetben lévő
ágazatban igényelhetnek a cégek támogatást az idei első fél évre. A
támogatás - amelyre 10 milliárd forint áll rendelkezésre - nagyjából 260
ezer embert érint ezekben az ágazatokban.
Kardkovács Kolos, az NGM foglalkoztatáspolitikai helyettes államtitkára
elmondta: a távolléti díj számításának módosítását várhatóan májusban
fogadja el a parlament, és júniusban léphet hatályba.
0 Megjegyzések