A mindennapi testnevelésóra bevezetése valóban jót tesz a
gyerekek egészségének - derült ki egy svéd tanulmányból.
A testnevelésórák számát mind a tanárok mind a szülők
körében nagy viták övezik. Sokan ugyanis úgy vélik, hogy bár a mozgás fontos,
az iskolai testnevelés csak a többi óra elöl veszi el az időt. Az ellenzők
közül sokan azzal is érvelnek, hogy a mozgásos órák után a gyerekek fáradtan
nem is tudnak figyelni a következő órán. A Malmö Egyetem kutatásai alapján
azonban bebizonyosodott, hogy a több iskolai testnevelésóra nemcsak a diákok
fizikai állapotára van jótékony hatással, hanem tanulmányi eredményeikre is.
A kutatók 200 diákot vontak be a kutatásba, akiknek az
állapotát és tanulmányi eredményeit harmadikos koruktól egészen kilencedikes
korukig nyomon követték. A gyerekeket a kezdetekkor két csoportra osztották: az
egyikben a normál mennyiségű testnevelési órákon kellett részt venniük a
gyerekeknek, a másik csoport tagjainak azonban minden nap volt mozgásos órájuk,
és heti kétszer egyéb edzésre is eljártak.
Az eredményekből kiderült, hogy míg a kontrollcsoport csupán
83 százaléka felelt meg a középiskolásoknak előírt fizikai követelményeknek,
addig a másik csoport 96 százaléka. Az aktívabb gyerekek ráadásul amellett,
hogy jobb fizikai állapotban voltak, jobb eredményeket értek el a tanulásban
is, például a matematikában és az idegennyelvekben.
Emellett az aktívabb csoport 93 százaléka rendelkezett jó
motoros képességekkel, szemben a kontrollcsoporttal, ahol csupán a diákok 53
százaléka.
Forrás: nlcafe.hu
0 Megjegyzések