A tüdőrák tüneteinek jelentkezése előtt is nagy százalékban
felismerhető a megbetegedés, amennyiben rendszeresen részt veszünk a
szűrővizsgálatokon. A kezelés így korán elkezdődhet, és a gyógyulás esélye
jelentősen megnőhet.
A tüdőrák korai stádiumában a tünetek szegényesek, nem
specifikusak. Lehet esetleg enyhe köhögés, amelynek a beteg sokszor nem is
tulajdonít jelentőséget, továbbá felléphet enyhe hőemelkedés, izzadékonyság.
Gyakran nem is maga a tüdőrák, hanem annak valamely áttéte (metasztázisa) okoz
először tüneteket, majd az elsődleges daganat keresése során derül fény a
tüdőrákra az orvosi vizsgálatok folyamán.
Van azonban egy tünetcsoport, mely a tüdőrákra terelheti a
gyanút: ezt paraneoplasiás tünetcsoportnak nevezzük. A tünetek igen változatosak,
többek között izomgyengeség, hát- és
fejfájás, magas vérnyomás, csontritkulás, a bőr felületes fertőzései és
érzékenysége figyelhető meg. Ismételten kialakulhatnak vesekövek, izületi- és
izomfájdalmak léphetnek fel, a lábak és a kezek zsibbadása alakulhat ki.
Trombózisveszély
A paraneoplasiás tünetek közül leginkább figyelemfelkeltő a
mindig más helyen jelentkező, ugyanakkor vissza-visszatérő mélyvénás
trombózisok felbukkanása, esetleg az artériák elzáródása. A szervezet nagy
vénáinak elzáródása súlyos kórállapot, melynek tünetei változatosak annak
függvényében, hogy az elzáródás hol jött létre.
A "klasszikus", alsó végtagi mélyvénás trombózisra
utalhat, ha a láb feszül, húzódik, a beteg nehéznek érzi, és ezek a panaszok a
láb vízszintes helyzetében csökkennek. Az érintett láb megvastagodott,
körfogata nagyobb, mint az egészséges lábé, továbbá a bőr kifényesedett,
feszes.
A hasi verőerek és gyűjtőerek elzáródása lehet tünetmentes,
jelentkezhet étkezés utáni hasi fájdalom formájában, vagy okozhat állandó
fájdalmat is. A hasi erek elzáródása hosszabb-rövidebb bélszakaszok pusztulását
okozhatja, mely nagyfokú, görcsös fájdalommal kezdődik, majd átmeneti
panaszmentesség után az egész has nagyon fájdalmassá válik, megkeményedik, a
beteg egyre rosszabbul érzi magát. Az állapot sürgős sebészi beavatkozást
igényel!
A tüdőrák egyéb figyelmeztető tünetei
Véres köpet
Ha a köhögéssel véres köpet ürül, az mindenképpen
figyelemfelkeltő, riasztó jel. Míg a régebbi időkben, a múlt század elején a
véres köpetet tüdőtuberkulózis jelének tartották, ma leginkább a tüdő
rosszindulatú daganatára következtetnek belőle az orvosok.
A tüdőrák klasszikus tünetei nem specifikus tünetek. Köhögés
a már tüneteket okozó daganat esetében leggyakrabban előfordul. Főleg a száraz,
köpetürítéssel nem járó köhögés fennállásakor gondolhat az orvos tüdőrák
lehetőségére, ha a köhögés a szokásos terápiára és tüneti szerekre nem reagál,
esetleg még erősödik is. Ha két hét elteltével sem múlik, és az egyéb okok
(például egy korábbi félrenyelés kapcsán a tüdőbe került idegentest)
kizárhatók, el kell kezdeni a tüdőrák irányába történő kivizsgálást.
A köhögéssel távozó vér mennyisége változó, egyaránt lehet
"csak" vércsíkos köpet, és nagy mennyiségű, friss piros vért
tartalmazó köpet is. A laphámrák és a kissejtes tüdőrák esetében gyakrabban
fordul elő vérzés.
Tünetek a tüdőrák előrehaladott stádiumában
Előrehaladottabb esetben fájdalom jelentkezhet. A fájdalom
oka a mellkasi idegek tumoros érintettsége illetve a mellhártya irritációja. A
fájdalom a tumornak megfelelő területen tapasztalható: lehet bizonytalan, alig
észrevehető, nehezen meghatározható "kényelmetlen" érzés. Ha a
mellkasfal idegeit beszűri a daganat, akkor a fájdalom akár a tűrhetetlenségig
is fokozódhat. A daganat elhelyezkedése miatt okozhat a hát felől előresugárzó,
illetve nyaki-, váll- és karfájdalmat.
Felléphet nehézlégzés is, elsősorban a nagyobb légutakban
található daganatok esetén, mivel ez az elhelyezkedés nagyban gátolhatja a
levegő szabad áramlását, ebből kifolyólag a gázcserét, illetve a szervezet
oxigénnel való ellátottságát. A tüdőgyulladás gyakori szövődménye a
tüdődaganatnak, ami szintén nehezíti a légzést. A daganat vérzése is
nehézlégzést okozhat, főleg, ha a vér köhögés útján nem tud kiürülni a tüdőből.
Fontos lenne, hogy 40 év fölött a tüdőgyulladásból való kigyógyulás után mindig
készüljön ellenőrző mellkasi röntgen.
Ebben a stádiumban is felléphet hőemelkedés esetleg láz,
jelentkezhet fokozott izzadékonyság. Az előrehaladott tüdőrák tünetei közt
főként általános tünetek szerepelnek, amelyek nem korlátozódnak a tüdőre, hanem
a daganat egész szervezetre kifejtett romboló hatását jelzik: étvágytalanság,
esetleg az étel teljes elutasítása lehet jellemző, ennek következtében jelentős
testsúlyvesztés következik be. Émelygés, hányinger, alvászavarok léphetnek fel,
sok esetben ehhez az egyensúly zavarai társulnak. Felléphetnek visszatérő,
egyre súlyosabb formában jelentkező fertőzések, jellemző a visszatérő
tüdőgyulladások jelenléte.
A tüdőrák áttétei
A tüdőrák többféle úton szóródik a szervezetben: közvetlenül
a mellkasfalra, a mellhártyára terjed. A nyirokerek útján nyirokcsomókba
terjed, így azok megnagyobbodása tapasztalható a hónaljban és a kulcscsont
fölötti területen, a nyakon. Később a szervezet más nyirokcsomóiban is
jelenhetnek meg áttétek. Gyakoribb, hogy a megnagyobbodott nyirokcsomókat csak
az orvosi vizsgálatok derítik fel. A vérerek útján leggyakrabban az ún.
központi idegrendszer, azaz a gerincvelő és az agy, ezeken kívül a vesék felső
pólusán található mellékvesék, a csontok és a máj lehetnek érintettek.
Az agyban található áttétek leggyakoribb tünetei különböző
görcsrohamok, fejfájás, homályos látás, fülzúgás formájában jelentkeznek. A
csontáttétek csontfájdalmat és töréseket okoznak, leggyakrabban a bordák és a
gerinccsigolyák érintettek. Nem ritka az áttét a felkarcsont, combcsont,
medencecsont területén sem.
Forrás: webbeteg.hu
0 Megjegyzések