Folytatja a korábban a hallgatói szerződés ügyében megkezdett tárgyalásokat a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) - erről döntött a hallgatói szervezet pénteki gödöllői közgyűlésén.
Az egyhangúlag elfogadott állásfoglalás szerint azzal bízták meg az elnökséget, hogy a jelenlegi körülményekhez képest a hallgatói szerződés feltételrendszerét elfogadhatóbbá tegye, azokra a hallgatókra nézve is, akik azt már aláírták.
Nagy Dávid, elnök az MTI-nek azt mondta: szeretnék, ha minél előbb, de legkésőbb a Felsőoktatási Kerekasztal mandátumának áprilisi végéig megszületne az új hallgatói szerződés.

0 Megjegyzések