A tavaly nyárihoz hasonló, nagy érdeklődésre számít dunai hajójáratain a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) - közölte a társaság csütörtökön az MTI, vel.
(MTI) - A hajójáratok hétfő óta közlekednek a tavaszi menetrend szerint, így újra jár a D12, es járat, ezáltal a D11, es vagy a D12, es hajók a közös szakaszon 30 perces követési idővel közlekednek.
Az elmúlt évben a járatokat a bérletesek hét közben ingyen, a több utas pedig egy vonaljegy megváltásával vehették igénybe. Ettől a szezontól a BKK hajójegyet vezet be 750 forintos, valamint 550 forintos kedvezményes árral. Ezzel éves szinten nettó 21,4 millió forint bevételnövekedésre számítanak.
A BKK tájékoztatása szerint ennek ellenére nem számítanak az utasforgalom csökkenésére, mivel a hasonló szolgáltatást kínáló cégeknél a BKK járatai így is olcsóbban vehetők igénybe, és a turisták kevésbé árérzékenyek.
Korábban a BKK közölte: a hajók ismét megállnak a Haller utcai pontonnál, bár annak megközelíthetősége nem javult, mert a Soroksári út felőli gyalogos, aluljárót a szomszédos irodaház építésének felfüggesztése miatt nem építették tovább, ezért az nem használható. A BKK a lehetőségekhez mérten próbálja gyorsítani az aluljáró építését, de a magánberuházó nélkül nem tudják megoldani a problémát. A kikötőt a Gizella sétányon át lehet megközelíteni a Boráros tér, illetve a Művészetek Palotája felől.

0 Megjegyzések