Általában a csanakokról:
Ezeket az eszközöket nemcsak ajándékozásra készítették, hanem saját használatra is, ettől függetlenül nem kevésbé díszesek. Itt vájni kellett, ezt régen előszörégetéssel kezdték, majd a kiégetett részt kimélyítették. Ezt a műveletet az órán egy széles, nagyon íves, ék alakú vésővel végezték el.
A díszített felület itt a csanak külső része és maga nyél, amit ezen kívül sokszor állatformájúra faragták, az evőeszközöknél csak a nyél a díszítendő rész.
Itt fontos megjegyezni, hogy ezeket a tárgyakat formájuk és nagyságuk miatt ékrovással szokás díszíteni, tehát ezeket az eszközöket akkor készítessük, ha a tanulók már jártasok az ékrovásos faragásban .
.....
"Ma is sok tisztázatlan kérdés van a nagyszentmiklósi kincs tárgyainak eredetéről, nem ismertek továbbá, hogy egyeseket mire használhattak őseink. Keleti párhuzamok segítségével talán sikerül pontosítani feladatkörét.
A bikafejes csanak
A nagyszentmiklósi kincs tárgyai között két bikafejes ivócsanak található. Azok eredetéről régen élénk vita folyt, ma már alig kerül a finnugrista „kutatók” érdeklődési körébe a magyarok elődeinek csodálatos remekművének újraértelmezése. Legutóbb László Gyula a bikafejes, lábakkal ellátott tárgyakat a Nautilusz csészéhez hasonlította, mely tárgy igen népszerű volt a késő ókori ázsiai országokban.
Tisztító szertartás
Ne lepődjünk meg azon, hogy a kárpát-medencei hun, avar vagy éppen honfoglalási tárgyaink mása a Sárga-folyó környékéről kerülnek elő, hiszen a hatalmas hun birodalom ősi tárgyai az egész sztyeppe vidéken elterjedtek. A bikafejes csanak egyik prototípusát a távoli Kínában találjuk meg. A Csou-dinasztia idején (Kr. e. 1045-256) ismert volt egy bronzedény, mely hasonlóságot mutat a csodás kárpát-medencei lelettel. Az eszközt elemző kínai művészettörténészek megállapították, hogy a különleges, sárkányfejes és lábakon álló tárgy vízkiöntő lehetett. Ők nem zárták ki annak a lehetőségét, hogy ilyen tárgyat már korábban is használtak a kínai előkelők, akik az északi hunok néhány motívumkincsét használták fel bronzeszközeiken, sőt magát a bronzöntést is tőlük lesték el. A felbukkanó sárkányfejes edényre egy számunkra fontos megállapítást tettek, miszerint azt csak a királyi családhoz tartozók, vagy udvari főméltóságok használhatták. Az észak-kínai Belső-Mongóliai Múzeum tárlójában ugyanezt a tárgyat pillanthatjuk meg. A muzeológusok szerint a vízmerítő edénynek nagyon fontos feladata volt: az országgyűléseken, vagy királyi tanács ülésein azzal öntötték le a belépők kezét. Ez az ősi szokás egyfajta tisztító szertartás lehetett hun őseinknél, akik előbb a főkirályi udvarba belépő követeket, vagy törzsfőket átfüstölték, majd ezt követően kezüket és arcukat megmosatták, csak úgy léphettek be a tanácsterembe. Az ősi higiéniai előírások a betegségek, járványok megelőzését kívánták elérni, de a tanácsterembe belépők lemosták magukról az út porát is.
Itt fontos megjegyezni, hogy ezeket a tárgyakat formájuk és nagyságuk miatt ékrovással szokás díszíteni, tehát ezeket az eszközöket akkor készítessük, ha a tanulók már jártasok az ékrovásos faragásban .
.....
"Ma is sok tisztázatlan kérdés van a nagyszentmiklósi kincs tárgyainak eredetéről, nem ismertek továbbá, hogy egyeseket mire használhattak őseink. Keleti párhuzamok segítségével talán sikerül pontosítani feladatkörét.
A bikafejes csanak
A nagyszentmiklósi kincs tárgyai között két bikafejes ivócsanak található. Azok eredetéről régen élénk vita folyt, ma már alig kerül a finnugrista „kutatók” érdeklődési körébe a magyarok elődeinek csodálatos remekművének újraértelmezése. Legutóbb László Gyula a bikafejes, lábakkal ellátott tárgyakat a Nautilusz csészéhez hasonlította, mely tárgy igen népszerű volt a késő ókori ázsiai országokban.
Tisztító szertartás
Ne lepődjünk meg azon, hogy a kárpát-medencei hun, avar vagy éppen honfoglalási tárgyaink mása a Sárga-folyó környékéről kerülnek elő, hiszen a hatalmas hun birodalom ősi tárgyai az egész sztyeppe vidéken elterjedtek. A bikafejes csanak egyik prototípusát a távoli Kínában találjuk meg. A Csou-dinasztia idején (Kr. e. 1045-256) ismert volt egy bronzedény, mely hasonlóságot mutat a csodás kárpát-medencei lelettel. Az eszközt elemző kínai művészettörténészek megállapították, hogy a különleges, sárkányfejes és lábakon álló tárgy vízkiöntő lehetett. Ők nem zárták ki annak a lehetőségét, hogy ilyen tárgyat már korábban is használtak a kínai előkelők, akik az északi hunok néhány motívumkincsét használták fel bronzeszközeiken, sőt magát a bronzöntést is tőlük lesték el. A felbukkanó sárkányfejes edényre egy számunkra fontos megállapítást tettek, miszerint azt csak a királyi családhoz tartozók, vagy udvari főméltóságok használhatták. Az észak-kínai Belső-Mongóliai Múzeum tárlójában ugyanezt a tárgyat pillanthatjuk meg. A muzeológusok szerint a vízmerítő edénynek nagyon fontos feladata volt: az országgyűléseken, vagy királyi tanács ülésein azzal öntötték le a belépők kezét. Ez az ősi szokás egyfajta tisztító szertartás lehetett hun őseinknél, akik előbb a főkirályi udvarba belépő követeket, vagy törzsfőket átfüstölték, majd ezt követően kezüket és arcukat megmosatták, csak úgy léphettek be a tanácsterembe. Az ősi higiéniai előírások a betegségek, járványok megelőzését kívánták elérni, de a tanácsterembe belépők lemosták magukról az út porát is.
0 Megjegyzések