„Isten óvja attól Magyarországot, hogy határon túli voksok átfordítsanak egy választási eredményt” – borzolta a kedélyeket az ATV-ben egy politikai elemző. Kinek van félnivalója a külhoni voksoktól?

Megvallom töredelmes őszinteséggel, hogy ATV-t csak szakmai ártalomból nézek, és a családi kandalló meghitt tüze mellett ritkán hódolok a mentális környezetszennyezés e perverz változatának. Így eshetett meg, hogy csak egy kis csúszással jutott el hozzám eme gyöngyszem: a Hírórában a határon túli magyarok szavazati jogának „várható hatásairól” beszélgetett Fodor Csaba és László Róbert, előbbi a Nézőpont Intézet (jobb), utóbbi a Political Capital (bal) elemzője.

És ezzel a rövid kis videóval számomra egyértelművé is vált, hogy Németh Sanyi bácsi házi tévéje hivatalosan is megkezdte a 2014-es kampányt, már ami a Magyarországon kívüli részeket illeti. A 23 millió románozás ezúttal elmaradt, hiszen az Agitprop is lépést tart a korral, nem lehet már olyan nyersen, olyan provokatívan. Inkább sunyiba’, olyan szakértősen, olyan átévésen…

„Várható hatásai”… Mintha a fukusimai atomerőműből szivárgó radioaktív hulladék fenyegetne minket, vagy egy veszélyes vakbélműtét, ami bármikor perforálhat. Már a téma elővezetése is alattomos, azt sugallja: itt bizony jó lesz vigyázni, ébernek lenni, mert Orbán romániai martalócai egyre csak gyűlnek, mint Szauron serege, és bármikor lerohanhatják a jogállamunkat (ami ugye két és fél éve nagy szenvedések közepette kimúlt).

László Róberttől rögtön az elején megtudjuk, hogy a magyarországi választás az erdélyi magyarok többséget „egyáltalán nem érdekli”. Ez a hatalmas „többség” alig több mint a fele, 46 százalék biztosra mondja, hogy elmegy szavazni. Felmerül a kérdés, hogy egy politikai elemző miért beszél szándékosan hülyeséget, hogy az erdélyi magyarokat „egyáltalán nem érdekli”, amikor egy mondattal később maga állítja, hogy a felét nagyon is érdekli. (Az általános politikai apátia miatt tavaly ősszel itt, Magyarországon 40 százalék mondta, hogy biztosan elmenne szavazni.) Mi persze jól tudjuk a választ, azért, hogy sulykolják az emberekbe: ez az egész úgy, ahogy van felesleges és értelmetlen, a kutyát sem érdekli, a határon túliak sem kérték.

A bagatellizálás után jön a lényeg: a félelemkeltés. Jelenleg 56 ezer olyan erdélyi magyar van, aki rendelkezik a szavazati joghoz szükséges állampolgársággal, és szándékában is áll szavazni. Bár a szakértők döntő többsége 2014-re kb százezer erdélyi magyar vokssal számol, ez nem akadályozza meg László Róbertet abban, hogy megkongassa a vészharangot.

Szerinte Erdélyből 2-300 ezer magyar voks is befuthat, de ez még csak Románia, „Sidney-től Buenos Airesig több millió állampolgár is élhet szavazati jogával”! Több millió, tetszik érteni? És a mindig csinos Mészáros Antónia műsorvezető nem szól közbe, hogy „Khm, elnézést László úr, 2014-ig összesen nem lesz ennyi külhoni magyar állampolgár”, hanem helyette alákérdez annak rendje és módja szerint: „Nem lenne abból belföldön óriási feszültség, ha úgy éreznék az emberek, hogy olyanok döntik el a sorsukat, akik a döntésnek a következményét nem is fogják viselni?”

Az atombomba: Nem itt él, minek szavaz?

A nézőpontos srác próbál magyarázkodni, hogy nem fogja megterhelni a szociális kasszát meg a nyugdíjrendszert, és a többi... De a lényeg nem ez. Arról senki sem beszél. Nem az számít ugyanis, hogy ki mennyi adót fizet, meg hogy kinek hol van bejelentett lakcíme. A kulcskérdés, hogy milyen kormány van Budapesten, és ez nem csak a hódmezővásárhelyieket, hanem a marosvásárhelyieket, nemcsak az Újszászon, hanem a Beregszászon élőket, nemcsak Dél-, hanem Észak-Komáromot, és nem csupán Nagykanizsa, hanem Magyarkanizsa lakosait is érinti. Nem egyforma mértékben igaz, de hát a beleszólás mértéke sem egyforma. A 199 mandátumból egy-két mandátumról döntenek ők, és Gyurcsány Ferenc a megmondhatója, hogy nekik sem mindegy. Nagyon nem.

És persze most lehet azzal jönni, hogy mi van, ha azon az egy szavazaton múlik, de ilyen alapon bármilyen társadalmi csoportot pellengérre lehetne állítani. Hányszor döntötték el a választásokat a fővárosiak? A nyugdíjasok? A cigányok? A közalkalmazottak? A barna, rövid hajú állampolgárok? Nincs értelme kiragadni senkit, mert – tetszik vagy sem – együtt vagyunk egy nemzet részei, nekünk ez jutott és így jutott, együtt kell boldogulnunk, együtt kell tovább törnünk az utat előre. És ha nem hallgatunk a László Róbertekre, sikerülni is fog.

Még akkor is, ha ebben egyesek, mint például a Political Capital említett elemzője „nagyon súlyos nemzetpolitikai kockázatot” lát. Ő ugyanis az utolsó szó jogán a műsorban ezzel búcsúzott: „Isten óvja attól Magyarországot, hogy határon túli voksok átfordítsanak egy választási eredményt”.

Mi pedig innen, a Jobbegyenes kicsiny szerkesztőségéből azt üzenjük neked, Robi, hogy mi már nagyon várjuk azt a napot, amikor az elszakított magyarság lélekszámban annyira megerősödik, hogy képes lesz ilyen „átfordításra”. De te ennek nem biztos, hogy annyira örülni fogsz.