Hol őszi estén szarvasbőgés hallik, 
 A szellő-sóhaj rengetegbe téved,
A sziklacsúcs, egy kővé dermedt Küklopsz,
Halott szemével messzeségbe réved.

A hajnal-fény a szikláról lelopja
A titkos-fátylat s a köd-lidérceket,
A hópalástos óriások ölében
Némán csillannak kék tengerszemek.

Csupasz ágait ég felé kitárja
A tölgyerdők egy roskadt bajnoka,
Óriás karján hajdan sasfészket tartott,
Most csak magányos, bús holló tanya.

A szirttetőről örvényt habzó mélybe
Harsogva omlik egy szilaj patak,
Szívet döbbentő, szédítő morajjal
A rengetegen zúgva átszalad.

Hol égbe nyúló hósipkás tetőkön
Fenyvek kínlódnak, züllött, vad sereg,
A völgyben élő óriás ősfenyőkre
A messzeségből búsan ködlenek.

A havas tetőkre ha rászáll az est,
A sziklaoldal bíborfényben ég,
S a kővé dermedt küklopszok között
Kék köd-palástot ölt a messzeség...

Kép: A Keleti Kárpátok egyik legszebb vidéke a Nagyhagymás és környéke, négy nevezetes hegycsúcsával: az Egyeskő (1587 m) / a képen/ , az Öcsém (1707 m), a Nagyhagymás csúcs (1792 m) és a Fekete Hagymás (1773).