Lélekromboló korban élünk. Kérdés persze, hogy a lélek rombolható-e, ahogyan egy épített, vagy természeti objektum lesz idővel az enyészeté környezetének hatására? Azt hiszem, nem erről van szó, mivel a lélek nem anyagi természetű.
A lélek örök, szokták mondani, s én még hozzátenném, hogy oszthatatlan. Vagyis hát, amikor a lélek sérüléséről, vagy a fent említett lélekrombolásról beszélünk, csupán arról van szó, hogy a lélek egyik-másik dimenzióját elfedi valami szennyes, evilági mocsok-hullám, s ez által valódi képében nem tud megmutatkozni.
Napjainkban a globalizáció, a pénzhatalmi rendszerek embertelen mohósága okozta gazdasági helyzet az emberi lét alapjait támadja, és sajnos elég eredményesen. Ily módon az emberek igen nagy részének törekvései létük fenntartására irányulnak. Ilyen környezetben a mégoly fennkölt, emelkedett fogalmakról való elmélkedés, mint haza, nemzet, megmaradás, másodrendűvé vált. A többség számára ezek nemzeti ünnepeinken elhangzó szólamokká silányultak. Talán érthető is, hiszen aki éhes, munkanélküli, hajléktalan, legritkább esetben fog szonettet faragni.
Az én nemzedékem az internacionalizmus szellemében „nevelkedett”, s ha családi környezetből nem kapott nemzeti szellemű ösztönzést, támogatást, bizony eme fogalmak híján maradt. Emlékszem, főiskolás koromban az egyik marxizmus-leninizmus előadáson egy hallgatótársam felvetette Trianon kérdését. Évfolyamvezető tanárunktól megtudtuk, hogy az előadó – aki egyébként a városi párttitkár volt – panaszkodott neki, milyen kispolgári, nacionalista, antibolsevista szemlélet terjed az évfolyamon. Mert többek között Trianon is tabutéma volt abban az időben. De magmaradtunk, szemléletben, szellemiségben, gondolkodásban hosszú évtizedeken át.
Most viszont nagy problémánk, hogy felnőtt egy nemzedék, melynek tudatába nem építették be a haza és nemzet fogalmait. A szerencsétlenségünkre az elég hosszú ideig ható (regnáló) liberális kormányzat oktatáspolitikája szorgalmazta, sőt, kényszerítette azt a szemléletet, hogy a szerintük felesleges fogalmakat a fiatalság meg se ismerje, illetve ne váljon bennük élő erővé. A nemzeti szellemű nevelés csupán néhány tanár-kolléga „hobbija” maradt. Pedagógus voltam, tehát „testközelből” ismerem ezt a témát.
Fontosnak tartom továbbá, hogy nemzeti megmaradásunk érdekében előtérbe kerüljön az erkölcs fogalma és szerepe. Ahogy a médiákat figyelem, ez szinte sehol sem szerepel. Pedig minden egyes ember életében szükséges hogy legyenek szabályok, elvek, támpontok, amolyan „jelzőkaróként”, amelyek irányítják, viselkedését, életvitelét alapvetően szabályozzák. Ahogy én látom, az ifjú, de a felnőtt társadalom számára sem létezik az erkölcs, mint alapvető fogalom, s mindaz, ami ebből az egyénre hárul. Összekapcsolódik ez a vallással is, hiszen nincs olyan vallás, amely ne tartalmazna erkölcsi szabályokat. (Eszembe jut, hogy még a sokszor átkozott múltbéli rendszer is használta a szocialista erkölcs fogalmát. Senki sem tudta ugyan, hogy mi is ez, de a rendszer használta. Úgy látszik, fontosnak tartották.) Ma azonban szó sem esik az erkölcsről, erkölcsi nevelésről. Van helyette parttalanul tobzódó liberalizmus, piacgazdaság, individualista önmegvalósítás, és a másság elismertetése jegyében mindenféle marginális érdek felmagasztalása.
Mindez így együtt elég elszomorító, s kérdés, megmaradhat-e egy nemzet, ha mégoly sanyarú állapotban leledzik is jelenleg? Csak reménykedhetünk ebben, hiszen történelmünk nem egy példát mutat erre. Minden esetre ehhez alapvetően szükségesnek tartom az ifjú nemzedékek és a felnőtt társadalom morális szintjének minden fórumon és médiában történő emelését. Szilárd erkölcsi elvek nélkül társadalom ugyan létezhet – emberek bizonyos érdekek szerint összeterelt csordája – de erős, sikeres nemzet nem!
Hajdani nagyjaink, politikusok, írók, költők, zeneszerzők, tudósok, kik a nemzetre szemlélet és véleményformáló erővel hatottak a maguk idejében, ma is példaként kell, hogy álljanak előttünk. Korunkban azonban szerencsétlen módon csak, mint ásatag eszmék poros múltban leledző lovagjaira emlékezünk rájuk. Egyik volt diákom mondta, amikor felvetettem a szóban forgó, számomra fontosnak tartott fogalmakat: „Más időket élünk már, tanár úr!” Való igaz, más időket élünk. Ám vannak örök érvényű igazságok, fogalmak, viselkedési formák, melyekhez alkalmazkodnunk kell, elismerni, követni azokat, ha nem akarjuk, hogy társadalmunk, nemzetünk ne hulljon szét. Az Isten, Haza, Család alapvető hármasának alapelvül állításának igazát évezredek bizonyítják. A régi nem feltétlenül rossz, s az új nem magától értetődően jó! Különösen, ha az említett fogalmakról van szó. Európai kultúránkból adódóan – ezerévnyi megmaradásunk bizonyítja – tartanunk, erősítenünk kell nemzeti eszméinket, hajdani morális tartásunkat, a bennünket körülvevő világ önérdekű kényszerítése ellenére.
Jó sorsunk adjon hozzá erőt!
A lélek örök, szokták mondani, s én még hozzátenném, hogy oszthatatlan. Vagyis hát, amikor a lélek sérüléséről, vagy a fent említett lélekrombolásról beszélünk, csupán arról van szó, hogy a lélek egyik-másik dimenzióját elfedi valami szennyes, evilági mocsok-hullám, s ez által valódi képében nem tud megmutatkozni.
Napjainkban a globalizáció, a pénzhatalmi rendszerek embertelen mohósága okozta gazdasági helyzet az emberi lét alapjait támadja, és sajnos elég eredményesen. Ily módon az emberek igen nagy részének törekvései létük fenntartására irányulnak. Ilyen környezetben a mégoly fennkölt, emelkedett fogalmakról való elmélkedés, mint haza, nemzet, megmaradás, másodrendűvé vált. A többség számára ezek nemzeti ünnepeinken elhangzó szólamokká silányultak. Talán érthető is, hiszen aki éhes, munkanélküli, hajléktalan, legritkább esetben fog szonettet faragni.
Az én nemzedékem az internacionalizmus szellemében „nevelkedett”, s ha családi környezetből nem kapott nemzeti szellemű ösztönzést, támogatást, bizony eme fogalmak híján maradt. Emlékszem, főiskolás koromban az egyik marxizmus-leninizmus előadáson egy hallgatótársam felvetette Trianon kérdését. Évfolyamvezető tanárunktól megtudtuk, hogy az előadó – aki egyébként a városi párttitkár volt – panaszkodott neki, milyen kispolgári, nacionalista, antibolsevista szemlélet terjed az évfolyamon. Mert többek között Trianon is tabutéma volt abban az időben. De magmaradtunk, szemléletben, szellemiségben, gondolkodásban hosszú évtizedeken át.
Most viszont nagy problémánk, hogy felnőtt egy nemzedék, melynek tudatába nem építették be a haza és nemzet fogalmait. A szerencsétlenségünkre az elég hosszú ideig ható (regnáló) liberális kormányzat oktatáspolitikája szorgalmazta, sőt, kényszerítette azt a szemléletet, hogy a szerintük felesleges fogalmakat a fiatalság meg se ismerje, illetve ne váljon bennük élő erővé. A nemzeti szellemű nevelés csupán néhány tanár-kolléga „hobbija” maradt. Pedagógus voltam, tehát „testközelből” ismerem ezt a témát.
Fontosnak tartom továbbá, hogy nemzeti megmaradásunk érdekében előtérbe kerüljön az erkölcs fogalma és szerepe. Ahogy a médiákat figyelem, ez szinte sehol sem szerepel. Pedig minden egyes ember életében szükséges hogy legyenek szabályok, elvek, támpontok, amolyan „jelzőkaróként”, amelyek irányítják, viselkedését, életvitelét alapvetően szabályozzák. Ahogy én látom, az ifjú, de a felnőtt társadalom számára sem létezik az erkölcs, mint alapvető fogalom, s mindaz, ami ebből az egyénre hárul. Összekapcsolódik ez a vallással is, hiszen nincs olyan vallás, amely ne tartalmazna erkölcsi szabályokat. (Eszembe jut, hogy még a sokszor átkozott múltbéli rendszer is használta a szocialista erkölcs fogalmát. Senki sem tudta ugyan, hogy mi is ez, de a rendszer használta. Úgy látszik, fontosnak tartották.) Ma azonban szó sem esik az erkölcsről, erkölcsi nevelésről. Van helyette parttalanul tobzódó liberalizmus, piacgazdaság, individualista önmegvalósítás, és a másság elismertetése jegyében mindenféle marginális érdek felmagasztalása.
Mindez így együtt elég elszomorító, s kérdés, megmaradhat-e egy nemzet, ha mégoly sanyarú állapotban leledzik is jelenleg? Csak reménykedhetünk ebben, hiszen történelmünk nem egy példát mutat erre. Minden esetre ehhez alapvetően szükségesnek tartom az ifjú nemzedékek és a felnőtt társadalom morális szintjének minden fórumon és médiában történő emelését. Szilárd erkölcsi elvek nélkül társadalom ugyan létezhet – emberek bizonyos érdekek szerint összeterelt csordája – de erős, sikeres nemzet nem!
Hajdani nagyjaink, politikusok, írók, költők, zeneszerzők, tudósok, kik a nemzetre szemlélet és véleményformáló erővel hatottak a maguk idejében, ma is példaként kell, hogy álljanak előttünk. Korunkban azonban szerencsétlen módon csak, mint ásatag eszmék poros múltban leledző lovagjaira emlékezünk rájuk. Egyik volt diákom mondta, amikor felvetettem a szóban forgó, számomra fontosnak tartott fogalmakat: „Más időket élünk már, tanár úr!” Való igaz, más időket élünk. Ám vannak örök érvényű igazságok, fogalmak, viselkedési formák, melyekhez alkalmazkodnunk kell, elismerni, követni azokat, ha nem akarjuk, hogy társadalmunk, nemzetünk ne hulljon szét. Az Isten, Haza, Család alapvető hármasának alapelvül állításának igazát évezredek bizonyítják. A régi nem feltétlenül rossz, s az új nem magától értetődően jó! Különösen, ha az említett fogalmakról van szó. Európai kultúránkból adódóan – ezerévnyi megmaradásunk bizonyítja – tartanunk, erősítenünk kell nemzeti eszméinket, hajdani morális tartásunkat, a bennünket körülvevő világ önérdekű kényszerítése ellenére.
Jó sorsunk adjon hozzá erőt!
0 Megjegyzések