Évek óta beszéltek róla, hónapokig próbálkoztak, s amikor kiderült: valóban teherbe esett, nagyon megijedt. Mi történik egy kismama lelkében, amíg megérti új szerepét? Van az úgy, hogy borzasztóan áhítozunk valamire. Heteken, hónapokon, akár éveken át vágyakozunk, dédelgetjük a gondolatot, „mi lenne ha”, és szinte már úgy érezzük, ha álmunk megvalósul, megoldódik minden bajunk, és a világ a legcsodálatosabb hely lesz számunkra. Aztán amikor tényleg megvalósul, úgy megijedünk, mint még soha. Nincsenek többé álmodozással töltött órák, amikor csak a szép oldalát láthattuk annak a valaminek, nincsenek kifogások saját magunk számára sem, miért csak az álmodozás, és nem a tettek mezeje; egyszerűen adott minden, amit akartunk. És nekünk élni kell vele. Lehet ez egy állás, egy szerelem, egy új táska, lakás vagy város, egy képesség vagy tulajdonság – az érzés ugyanaz. És lehet ez egy kisbaba érkezése. Brigi egy héten belül a második, aki „nem érti, mi történik vele”. Évek óta beszéltek róla, hónapok óta reménykedtek benne, tervezgettek, elképzelték, várták. És amikor kiderült, babát várt, rettenetesen megijedt és szinte csak aggodalmat érez azóta is. A várandósság alatti félelmeinket számtalan dolog táplálhatja: sokszor félünk attól, hogy gyermekünk nem fejlődik egészségesen, hogy megszakad a terhességünk, hogy problémák adódhatnak a szülés alatt, hogy a magzat elkap tőlünk egy fertőzést. De sok terhes fél attól is, hogy valami szörnyűség történhet velük, vagy hogy nem tetszenek már a párjuknak, hogy nem lesznek képesek ellátni a babát és gondoskodni róla a születése után... Ezek a félelmek, aggodalmak, ritkábban szorongások, gyakrabban csupán múló sötét gondolatok teljesen normálisak is lehetnek. Arról tanúskodnak, hogy a kismama megéli a terhességet; hogy lelkében - éppen úgy, mint a testében - fokozatosan átveszi a főszerepet az az új kis élet, aki ott nő a pocakjában. Ezek az aggodalmak, a még meg nem született gyereknek szóló gondolatok is annak bizonyítékai, hogy akarjuk őt, várjuk, és - ismeretlenül is - már most nagyon szeretjük. Annyira, hogy már előre tartunk tőle, nem fogunk tudni mindent megadni neki, amit szeretnénk. Elfojtanunk nem kell őket, csak próbálkozzunk meg a lehető legtöbb "trükkel", amely segíthet a leküzdésükben. Ha ezek a sötét gondolatok túl gyakorivá válnak, vagy állandósodnak, ha folyamatosan zaklatnak és lefoglalják minden szellemi energiánkat, komolyan el kell gondolkodnunk, mit akarhatnak jelezni nekünk. Szélsőséges esetekben mindenképpen forduljunk szakemberhez, ez mindkettőnk közös érdeke. Az első és legfontosabb lépés, hogy ne rémüljünk meg tőlük. Fogjuk fel úgy, mint egy "üzenetet", amely elfoglalt hétköznapjainkban is arra a csodálatos dologra emlékeztet minket, ami éppen történik velünk - babát várunk. Ha át tudjuk vezetni valamilyen pozitív érzésbe - már meg is szabadultunk tőlük. Aki csendben, magányosan éli meg, hajlamosabb lehet felnagyítani félelmeit, esetleg bűntudattal gondolni ezekre az érzéseire. Ne tartsuk magunkban, és főleg ne szégyelljük őket, ha meg tudjuk osztani valakivel "furcsa gondolatainkat", jótékonyan hathat ránk is, a babára is. A beszélgetőtársunk véleménye, érvei pedig segíthetnek más nézőpontból is átgondolni a helyzetünket - még, ha végül nem is értünk egyet vele. Aggodalmaink kordában tarásának hasznos technikája lehet a naplóírás. Amilyen egyszerű és közhelyes ötletnek hangzik, legalább annyira hatékony is. "Adjuk meg a módját" - válasszunk egy szép füzetet, amire már ránézni is jó, vagy egy szimpatikus weboldalt, lehet blogot, naplót írni, kismamákkal beszélgetni. Az érzések megfogalmazásával és leírásával bizonyos távolságba kerülünk azoktól, és objektívebben tudjuk szemlélni mindazt, ami bennünk kering. Alkalmat ad, hogy bizonyos dolgokat mélyebben átgondoljunk, de arra is, hogy szélnek eresszünk néhány "feleslegesnek" bizonyuló aggodalmat. Sokaknak segít a „megerősítő gyakorlat” – nem csak a babavárással kapcsolatos félelmek kezelésében. Gondoljunk egy-egy konkrét félelmünkre, és "menjünk neki". Fogalmazzuk meg egy rövid mondatban, és írjuk le az ellenkezőjét egy füzetbe. Attól tartunk, hogy a baba nem fejlődik rendesen? Írjuk le, hogy "a baba egészségesen, teljesen normálisan fejlődik". Aztán hagyjuk, hogy a sötét gondolatok felbukkanjanak - így fogjuk tudni sorban elkapni és lefegyverezni ezeket. Amint megjelennek, fogalmazzuk meg a pozitív párját, és hagyjuk mindig előbújni, amíg csak az utolsót is el nem csípjük. Idővel hosszú gyűjteményünk lesz a minket leginkább foglalkoztató gondolatok "ideális látásmódjáról". Ha minden nap kétszer végigfutjuk ezt a listát, egészen biztosan elejét vehetjük a sötét gondolatoknak, nagy szolgálatot téve ezzel a babának is, magunknak is.