Nyílt levélben tiltakozott a kultúrát érintő zárolások, a pályázat nélküli kifizetések és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) hatáskörének tervezett kibővítése ellen a József Attila Kör elnöksége. 

A JAK levele szerint a kultúráért felelős államtitkárság megszorító intézkedései „a kis pénzekből fenntartott szervezetek és felelős vezetőik egzisztenciális ellehetetlenüléshez vezetnek”. A zárolás által veszélyeztetett intézmények közül a nyílt levél kiemeli a balatonfüredi Magyar Fordítóház Alapítványt, az általa működtetett fordítóházat és az alapítvánnyal együttműködésben megrendezett, húsz éve működő JAK Műfordító Tábort.

Mint emlékeztetnek, az Emberi Erőforrások Minisztériuma utólagosan csökkenti a művészeti szervezetek által pályázaton elnyert összegeket. „Ezek a lépések egy szervezet életében gazdaságilag nem betervezhetőek, a közben kifizetésre került tételek utólag nem visszavonhatóak, és súlyos elszámolási problémákat okozhatnak” – jelzi a JAK nyílt levele, hozzátéve: a 2012-es támogatások kifizetése máig nem történt meg.

Az irodalmi szervezet elfogadhatatlannak tartja Balog Zoltánnak azt a gondolatát, melyben az emberierőforrás-miniszter az MMA hatáskörének kulturális intézményekre való kiterjesztését vetette fel, kiállnak továbbá a Nemzeti Kulturális Alap függetlensége mellett. „Ahogy sokan mások, mi is hiszünk a párbeszédben és a szakmai vitákban, egyeztetésekben. Ennek biztosítása érdekében egy olyan Művészeti Platform kialakítását kezdeményezzük művészeti szervezetek közt, melyben közös erővel tudnak majd együttműködni és saját érdekeiket érvényesíteni, megvédeni” – zárul a JAK nyílt levele.