Közös adventi akciót indított útjára csütörtökön a Magyar Posta Zrt. és az Ökumenikus Segélyszervezet: az erre az alkalomra készített ünnepi képeslapok eladásából származó teljes bevétel a segélyszervezet munkáját támogatja.
A Budapesti Karácsonyi Vásáron található Postaboltban megvásárolt minden egyes képeslap 250 forinttal támogatja a szervezetet - hangzott el az akcióról tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.
Az eseményen Horváth Gergely Domonkos, a Magyar Posta Zrt. elnöke mutatta be a társaság idei karácsonyi bélyegét, amelyen Udvardi Erzsébet Kossuth-díjas festőművész Angyalos Madonna című festménye látható. Az elnök azt hangsúlyozta, hogy idén ne csak e-mailek küldésével, hanem valódi karácsonyi képeslappal köszöntsük szeretteinket.
A 17 éve zajló adventi "szeretet.éhség" gyűjtés idei üzenet három szóban megfogalmazható: étel, otthon, esély - közölte Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója. Hozzátette: ez határozza meg a segélyszervezet mindennapi munkáját, hiszen nemcsak karácsony előtt dolgoznak és segítenek az embereken, hanem a különféle intézmények működtetésével egész évben.
Az esemény végén Lévai Anikó, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete, Lehel László elnök-igazgató, Vitézy Zsófia, a vásárt szervező Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője, valamint Horváth Gergely Domonkos, a Magyar Posta Zrt. elnöke megírtak és feladtak egy-egy, a segélyszervezetet támogató képeslapot.

0 Megjegyzések