A rábaközi fehér hímzések közül sajátos vonásaival emelkedik ki a höveji hímzés, amelyet a hagyomány szerint egy helybeli leány, Horváth Borbála honosított meg a faluban. 

Az 1860-as években libapásztorkodásból hazatérve, a húsvéti táncra három kötényt tervezett, amelyeket a barátnőivel hímeztek ki. A történet szerint ez a három kötény volt az elindítója a höveji hímzésnek, amelynek öltéselemei a lukhímzés, a láncöltéssor, a laposöltés és a huroköltés. Mintakincse leveles ágakból, rozettákból áll, amelyek néha szabad kompozíciójú bokordíszítményt, csokrot képeznek. A "kötés" vagy más néven "pókolás", amelynek rendkívüli változatossága a höveji hímzést a maga nemében egyedülállóvá teszi, viszonylag későn, a 20. század elején jelent meg. A hímzés eredeti alapanyaga a gyolcs volt, később elterjedt a könnyű, áttetsző lenbatiszt és a ritkaszövésű pamutszövet, az organtin. 1962-ben a híres höveji csipke a brüsszeli világkiállításon aranyermét szerzett. 

A megrendelésre történő hímzés mellett az 1930-as évektől a hövejiek kézimunkájuk távolabbi vidéken való árusítását is megkezdték. Néhány vállalkozó kedvű asszony fölvásárolta a hímzett terítőket, amelyeket Budapesten és más nagyobb városokban árusítottak. A faluban lányokat, asszonyokat fogadtak, akik a megrendelt munkát napszámban elkészítették. A közösen végzett kézimunkázást "varró"-nak nevezték.

Készültek itt vőlegényingek, menyasszonyi ruhák, verbunkos kötények, később függönyök, miseruhák és oltárterítők. Ezen termékek mind megtekinthetők Hövejen, a Csipke Múzeumban, s további információval szolgálnak az épület belsejében található írásos források.