Dr. Gyarmathy Éva gyermekpszichológus a Műszaki Kiadó gondozásában új könyvet jelentetett meg Diszlexia a digitális korban címmel. A szakemberrel egy nem mindennapi tanóra után beszélgettek a Lemhényi Dezső Általános Iskolában.
A könyve azt járja körül, mi áll az egyre gyakrabban előforduló tanulási zavarok hátterében. Azt írja, a probléma a kultúraváltásban keresendő. Hogyan kell értelmezni ezt az összefüggést?
Az iskolások körében járványszerűen terjednek a különböző neurológiai eltérések, ami egyértelműen a kultúraváltás következménye. Egyre több diagnózist adunk ki, a gyerekek 30 százaléka már valamilyen papírral kerül az iskolába. Ez természetesen nem egy egészséges állapot. Fel kell tenni a kérdést, hogy vajon miért ül be egyre több diszlexiás, diszkalkuliás vagy diszgráfiás gyermek az iskolapadba? A magyarázat igen egyszerű: a kultúra egészen másképp hat a gyerekekre, így a fejlődésükben is eltérés mutatkozik az eddig megszokottaktól. Rengeteg inger éri őket, amit ugyan hamar feldolgoznak, ugyanakkor nincs rendszerezve a tudásuk, valamint az információdömping miatt szórtabbá válik a figyelmük. Sokszor hallom például, hogy a mai gyerekek hiperaktívak, pedig nem erről van szó. Egyszerűen annyi behatás éri őket, hogy úgy érzik, folyamatosan tevékenykedniük kell.
Ez miért baj?
Mert a tevékenység nem párosul mozgással, hanem inaktív környezetben, tévé vagy számítógép előtt zajlik. A mozgás hiánya miatt az észlelés nem fejlődik rendesen. A tanulás, az észlelés folyamata a mozdulatokból indul ki és a mozgással finomodik. Ha a gyerekek nem mozognak eleget, nem lesznek képesek az iskolai tananyag elsajátítására.
Tehát a probléma abból ered, hogy a gyerekek túl sok időt töltenek a monitor előtt?
Ez nem probléma, digitális korban élünk, ami változásokkal jár, ezekre azonban fel kell készülnünk és tennünk kell azért, hogy egyensúlyt teremtsünk. A számítógép, a különböző eszközök lehetővé teszik a sokoldalú információszerzést, így a gyerekek már kiskorukban sokkal okosabbak, tájékozottabbak, mint elődeik. A gond az, hogy két fontos terület nem fejlődik ezzel párhuzamosan: a mozgáskultúra és a nyelvismeret. A mozgást már említettem, de ne tudom eléggé hangsúlyozni, milyen fontos szerepe is van a megfelelő fejlődésben. A rengeteg vizuális információ nem kerül feldolgozásra, hiszen amit nem fogunk meg, az nem is rögzül rendesen. Valójában a kezünkkel látunk, így az érintés nyomán sajátítjuk el tudásunkat is. Ez az alapja az olvasásnak, az írásnak és a számolásnak.
Ez érthető. És a nyelvi készség miért nem fejlődik? Hiszen annyi hanggal, szöveggel, videóval találkoznak a gyerekek az interneten?
Sajnos a hangok és a vizuális eszközök nem fejlesztik a nyelvet. Bár passzív módon befogadják, amit látnak és hallanak, ez nem fejleszti a nyelvi tudásukat, szókincsüket és kifejezésmódjukat. A diagnózisok is azt támasztják alá, hogy a gyerekeknek nincsenek kialakult hangjaik, hiszen kevesebbet beszélnek és nem is olvasnak annyit. Ugyanígy eltűnőben van a kézírás, így nem fejlődik ki megfelelően az íráskészség. A gyerekek többsége ma már csak a tanórán ír, a nap többi részében gombokat nyomogat. Hozzá kell tennem, hogy ez igaz a felnőtt társadalomra is. Mivel ez a folyamat nem automatizálódik, így az írás mindig több szellemi energiát vesz majd igénybe.
Milyen jelek utalnak arra, hogy valami nincs rendben?
A gyerekek jellemzően nyolc éves korukra válnak iskolaéretté. A megszokott hat vagy hét éves iskolakezdés kiveszőben van, ami egy kimondatlan megállapodás az iskola és a szülő között. Normál esetben nyolc éves korra minden gyermek megérik arra, hogy a tanuláshoz szükséges képességeit használni tudja, fejleszthesse.
Miben látja a helyzet megoldását? Mit tehet szülő és mi az iskola, a pedagógus feladata?
Én annak vagyok a híve, hogy minél inkább fejlesszük a gyerekeket. Azért is probléma, ha nyolc éves kora előtt már iskolapadba ül a gyerek, mivel komoly tréningnek van kitéve úgy, hogy neurológiailag még nem érett meg az ismeretek befogadására. Fontos továbbá, hogy a gyerekek is folyamatosan tevékenykedjenek, hiszen így fejleszthetőek a részképességek és könnyebben tanulnak meg írni, olvasni.
Ez hogyan valósítható meg a gyakorlatban? Mire lenne szükség?
A ritmusgyakorlatok erősítik a kontrollfunkciót és elősegítik az írás kialakulását. Mozgásformákkal, mint a kaszkád dobás, vagy a kártyajátékok fejleszthetőek a szenzomotoros készségek, a művészet révén javítható a gyerekek érzékelése, önkifejezése. A stratégiai játékokkal rendszerezhetővé válik a tudásuk, így könnyebben tudnak majd eligazodni a rájuk zúduló információáradatban. Nagyon fontos továbbá, hogy társas foglalkozásokon is rész vegyenek, megtanítsuk őket csoportban dolgozni, együttműködni. Több és több számos, betűs játékot javasolnék, valamint felolvasásokat, mellyen fejleszthető a fonológiai készség. A legjobb lenne mindezt már három éves korban, az óvodában elkezdeni, hiszen az éretlen képességek esetén nem várhatunk el eredményes teljesítményt a későbbiekben.
Mozgás, művészet, stratégia, társas foglalkozások mindez játékosan. Van erre elég idő és energia?
Egyre többen felismerik, hogy a régi út nem jó, és új módszereket keresnek, alkalmaznak. Tény azonban, hogy nincs túl nagy szabadsága a tanároknak. Pedig nagyon fontos lenne, hogy minden iskola megtalálja a saját tanítási módszerét, amivel eredményeket tud elérni. Nincs két egyforma intézmény, nagyon nagy a differencia attól függően, hogy milyen a környezet, milyen a diákok összetétele, vagy hol található. Az iskolának kell látnia, hogy mihez alkalmazkodik, mire van szüksége az ott tanulóknak. Ehhez azonban szélesebb keretekre lenne szükség. Sokan nem mernek változtatni, hiszen nincs elég idő a kísérletezésre, a megfelelő módszer megtalálására. Pedig ez volna a siker kulcsa. Ma ott tartunk, hogy egyre pontosabb diagnózisok készülnek, de nem vizsgáljuk meg igazán, mi a gyerek erős és gyenge oldala és, hogy miből ered a tanulási nehézsége. Ez nagyon fontos, ugyanis az erősségek mentén fejleszthetők a gyengébb képességek. Mondok egy példát. Einstein három évesen még nem beszélt, de az édesanyja felismerte, hogy muzikális típus, így énekelni tanította. Az erős oldaláról fejlesztette a gyengeségét.
Akkor a mai rendszer teljesen elavult lenne?
A mai kulturális környezet nem adja meg a gyerekeknek a megfelelő kompenzációt ahhoz, hogy az éretlen képességeik fejlődjenek. Sokaknál nem is alakulnának ki tanulási zavarok, de a nem megfelelő oktatási struktúrák, melyek nem alkalmazkodnak ezekhez a változásokhoz előidézhetik ezeket a zavarokat. Súlyosabb a helyzet ott, ahol a gyerekek már eredendően valamilyen tanulási nehézséggel ülnek be az iskolapadba. Ilyen esetekben sokkal jobban elmélyülnek ezek az amúgy kezelhető problémák. A környezetnek kell megadnia a megfelelő fejlesztést, hiszen nem a gyerekek képességei változtak meg, hanem a körülöttük lévő világ küld más ingereket, ami egy más típusú feldolgozást igényel, így a pedagógiának is alkalmazkodnia kell ezekhez a változásokhoz és azokat a készségeket kell fejlesztenie, melyeket a gyerekek inkább elhanyagolnak mindennapi tevékenységeik során.
Az iskolások körében járványszerűen terjednek a különböző neurológiai eltérések, ami egyértelműen a kultúraváltás következménye. Egyre több diagnózist adunk ki, a gyerekek 30 százaléka már valamilyen papírral kerül az iskolába. Ez természetesen nem egy egészséges állapot. Fel kell tenni a kérdést, hogy vajon miért ül be egyre több diszlexiás, diszkalkuliás vagy diszgráfiás gyermek az iskolapadba? A magyarázat igen egyszerű: a kultúra egészen másképp hat a gyerekekre, így a fejlődésükben is eltérés mutatkozik az eddig megszokottaktól. Rengeteg inger éri őket, amit ugyan hamar feldolgoznak, ugyanakkor nincs rendszerezve a tudásuk, valamint az információdömping miatt szórtabbá válik a figyelmük. Sokszor hallom például, hogy a mai gyerekek hiperaktívak, pedig nem erről van szó. Egyszerűen annyi behatás éri őket, hogy úgy érzik, folyamatosan tevékenykedniük kell.
Ez miért baj?
Mert a tevékenység nem párosul mozgással, hanem inaktív környezetben, tévé vagy számítógép előtt zajlik. A mozgás hiánya miatt az észlelés nem fejlődik rendesen. A tanulás, az észlelés folyamata a mozdulatokból indul ki és a mozgással finomodik. Ha a gyerekek nem mozognak eleget, nem lesznek képesek az iskolai tananyag elsajátítására.
Tehát a probléma abból ered, hogy a gyerekek túl sok időt töltenek a monitor előtt?
Ez nem probléma, digitális korban élünk, ami változásokkal jár, ezekre azonban fel kell készülnünk és tennünk kell azért, hogy egyensúlyt teremtsünk. A számítógép, a különböző eszközök lehetővé teszik a sokoldalú információszerzést, így a gyerekek már kiskorukban sokkal okosabbak, tájékozottabbak, mint elődeik. A gond az, hogy két fontos terület nem fejlődik ezzel párhuzamosan: a mozgáskultúra és a nyelvismeret. A mozgást már említettem, de ne tudom eléggé hangsúlyozni, milyen fontos szerepe is van a megfelelő fejlődésben. A rengeteg vizuális információ nem kerül feldolgozásra, hiszen amit nem fogunk meg, az nem is rögzül rendesen. Valójában a kezünkkel látunk, így az érintés nyomán sajátítjuk el tudásunkat is. Ez az alapja az olvasásnak, az írásnak és a számolásnak.
Ez érthető. És a nyelvi készség miért nem fejlődik? Hiszen annyi hanggal, szöveggel, videóval találkoznak a gyerekek az interneten?
Sajnos a hangok és a vizuális eszközök nem fejlesztik a nyelvet. Bár passzív módon befogadják, amit látnak és hallanak, ez nem fejleszti a nyelvi tudásukat, szókincsüket és kifejezésmódjukat. A diagnózisok is azt támasztják alá, hogy a gyerekeknek nincsenek kialakult hangjaik, hiszen kevesebbet beszélnek és nem is olvasnak annyit. Ugyanígy eltűnőben van a kézírás, így nem fejlődik ki megfelelően az íráskészség. A gyerekek többsége ma már csak a tanórán ír, a nap többi részében gombokat nyomogat. Hozzá kell tennem, hogy ez igaz a felnőtt társadalomra is. Mivel ez a folyamat nem automatizálódik, így az írás mindig több szellemi energiát vesz majd igénybe.
Milyen jelek utalnak arra, hogy valami nincs rendben?
A gyerekek jellemzően nyolc éves korukra válnak iskolaéretté. A megszokott hat vagy hét éves iskolakezdés kiveszőben van, ami egy kimondatlan megállapodás az iskola és a szülő között. Normál esetben nyolc éves korra minden gyermek megérik arra, hogy a tanuláshoz szükséges képességeit használni tudja, fejleszthesse.
Miben látja a helyzet megoldását? Mit tehet szülő és mi az iskola, a pedagógus feladata?
Én annak vagyok a híve, hogy minél inkább fejlesszük a gyerekeket. Azért is probléma, ha nyolc éves kora előtt már iskolapadba ül a gyerek, mivel komoly tréningnek van kitéve úgy, hogy neurológiailag még nem érett meg az ismeretek befogadására. Fontos továbbá, hogy a gyerekek is folyamatosan tevékenykedjenek, hiszen így fejleszthetőek a részképességek és könnyebben tanulnak meg írni, olvasni.
Ez hogyan valósítható meg a gyakorlatban? Mire lenne szükség?
A ritmusgyakorlatok erősítik a kontrollfunkciót és elősegítik az írás kialakulását. Mozgásformákkal, mint a kaszkád dobás, vagy a kártyajátékok fejleszthetőek a szenzomotoros készségek, a művészet révén javítható a gyerekek érzékelése, önkifejezése. A stratégiai játékokkal rendszerezhetővé válik a tudásuk, így könnyebben tudnak majd eligazodni a rájuk zúduló információáradatban. Nagyon fontos továbbá, hogy társas foglalkozásokon is rész vegyenek, megtanítsuk őket csoportban dolgozni, együttműködni. Több és több számos, betűs játékot javasolnék, valamint felolvasásokat, mellyen fejleszthető a fonológiai készség. A legjobb lenne mindezt már három éves korban, az óvodában elkezdeni, hiszen az éretlen képességek esetén nem várhatunk el eredményes teljesítményt a későbbiekben.
Mozgás, művészet, stratégia, társas foglalkozások mindez játékosan. Van erre elég idő és energia?
Egyre többen felismerik, hogy a régi út nem jó, és új módszereket keresnek, alkalmaznak. Tény azonban, hogy nincs túl nagy szabadsága a tanároknak. Pedig nagyon fontos lenne, hogy minden iskola megtalálja a saját tanítási módszerét, amivel eredményeket tud elérni. Nincs két egyforma intézmény, nagyon nagy a differencia attól függően, hogy milyen a környezet, milyen a diákok összetétele, vagy hol található. Az iskolának kell látnia, hogy mihez alkalmazkodik, mire van szüksége az ott tanulóknak. Ehhez azonban szélesebb keretekre lenne szükség. Sokan nem mernek változtatni, hiszen nincs elég idő a kísérletezésre, a megfelelő módszer megtalálására. Pedig ez volna a siker kulcsa. Ma ott tartunk, hogy egyre pontosabb diagnózisok készülnek, de nem vizsgáljuk meg igazán, mi a gyerek erős és gyenge oldala és, hogy miből ered a tanulási nehézsége. Ez nagyon fontos, ugyanis az erősségek mentén fejleszthetők a gyengébb képességek. Mondok egy példát. Einstein három évesen még nem beszélt, de az édesanyja felismerte, hogy muzikális típus, így énekelni tanította. Az erős oldaláról fejlesztette a gyengeségét.
Akkor a mai rendszer teljesen elavult lenne?
A mai kulturális környezet nem adja meg a gyerekeknek a megfelelő kompenzációt ahhoz, hogy az éretlen képességeik fejlődjenek. Sokaknál nem is alakulnának ki tanulási zavarok, de a nem megfelelő oktatási struktúrák, melyek nem alkalmazkodnak ezekhez a változásokhoz előidézhetik ezeket a zavarokat. Súlyosabb a helyzet ott, ahol a gyerekek már eredendően valamilyen tanulási nehézséggel ülnek be az iskolapadba. Ilyen esetekben sokkal jobban elmélyülnek ezek az amúgy kezelhető problémák. A környezetnek kell megadnia a megfelelő fejlesztést, hiszen nem a gyerekek képességei változtak meg, hanem a körülöttük lévő világ küld más ingereket, ami egy más típusú feldolgozást igényel, így a pedagógiának is alkalmazkodnia kell ezekhez a változásokhoz és azokat a készségeket kell fejlesztenie, melyeket a gyerekek inkább elhanyagolnak mindennapi tevékenységeik során.
0 Megjegyzések