Kiskunfélegyháza - Ha létezik kegyetlenebb dolog egy gyerek halálánál, az az, ha édesanyja is látja a haláltusáját. 

Mint megírtuk, R. András  társaival együtt éppen tornaórán kosárlabdázott, amikor egyszer csak a szívéhez kapott, majd elterült a földön.

– Még csak 3-4 perce játszhattak, amikor a tragédia bekövetkezett – mondta el Ágoston Tibor, a kiskunfélegyházi Közgazdasági Szakközépiskola főigazgatója. – András az arcára esett, mindenki rögtön tudta, hogy nagy a baj. A tornatanárnő pár másodpercen belül ott termett, és megkezdte az újraélesztést. Később a mentők vették át tőle a feladatot. Több mint fél órán át küzdöttek a fiú életéért, amit Andris helyszínre rohanó édesanyja is végignézett. Sajnos nem sikerült megmenteni Andris életét – mondta szomorúan a főigazgató.

Úgy tudjuk, a mentők arra gyanakodnak, hogy gyermekkori szívprobléma okozta a fiú halálát, de biztosat csak a boncolást követően lehet megállapítani.

A mentők diagnózisa szerint szívroham okozhatta a tragikus halálesetet. Az igazgató szerint András a kosarazás közben nem botlott meg, és nem is ütközött össze senkivel, külső hatás tehát nem érhette; az igazgató úgy tudja, a fiú vérnyomáscsökkentő gyógyszereket is szedett.


Az iskola aulájában mécsesekkel róják le kegyeletüket a pedagógusok András fotója előtt
A tragédia az egész iskolát megrázta, rögtön haza is küldték a gyerekeket. András osztálytársai végignézték az újraélesztési kísérlet elejét, velük csütörtökön egész nap pszichológus foglalkozott az iskolában. Óráikat tegnap párban tartották meg a tanárok, hogy minél jobban oda tudjanak figyelni a gyerekekre.

Andrást az egész iskola élénk, jókedélyű gyereknek ismerte, mindig a középpontban szeretett lenni. A 11. b osztály honlapja tele van a fiú aranyköpéseivel, amelyek arról árulkodnak, hogy bár nem volt rossz tanuló, a lelkét is eladta volna egy jó tréfáért.

„Az Aranyember 9. oldalánál már elaludtam. Kétszer is..." – szólt az egyik népszerű sziporkája. Andris a szerdai tornaórán örökre elaludt, de ezen a rossz „tréfán" már nem nevet senki.