A karikagyűrű eredete a Nílus mentén létesült egyiptomi civilizációig nyúlik vissza. Krisztus előtt 3000-ben egy egyiptomi fáraó adott kedvesének karikát formázó gyűrűt szerelme jelképéül. Az egyiptomi hieroglifákban a kör az örökkévalóság szimbóluma, mert nincs vége, sem eleje. Az itt élő embereknek a Nílus volt minden szerencse és boldogság kulcsa, így az itt készült jegygyűrű mintázata is ezzel kapcsolatos volt. A bal kéz gyűrűsujján hordták, mert azt tartották, hogy annak az ujjnak a vénája közvetlenül a szívhez vezet. Innen jutott el Rómába is a jegygyűrű viselésének szokása, Nagy Sándor egyiptomi hódításai révén (i.e. 332-ben). 


A jegygyűrűk eleinte kenderből készült, de évente meg kellett újítani, mert elkopott. Később tartósabb anyagra cserélték, így bort, csontot és elefántcsontot használtak a jegygyűrű készítéséhez. A rómaiak eleinte tartós vasból készítették a gyűrűket - amik itt kevésbé romantikus jelentéssel bírtak. Akkoriban nem a szerelemre utaltak, hanem a birtoklásra, tulajdonra. Egy jogi egyezmény jelképe volt, melyben a férj tulajdonosává vált feleségének. A harmadik században váltotta fel a rozsdásodásra is hajlamos anyagot az arany és az ezüst. A jegygyűrű akkor már esztétikai jelentőséggel bírt. 


A korai példák ellenére, a jegygyűrű viselete a középkorban vált igazán elterjedté széles körben a világon. Sokáig a legtöbb országban csak a menyasszony/feleség viselt gyűrűt. A keresztény egyházi szertartás rituáléjába a XIII. században foglalták bele, jellemzően ekkortól hordja a házaspár mindkét tagja.