A napokban került az üzletekbe a Muse hatodik albuma, a The 2nd Law. A britek a nyár folyamán az Olimpia hivatalos dalával, az utóbbi hetekben pedig legújabb, Madness című kislemezükkel, valamint közelgő budapesti fellépésésükkel hívták fel magukra a figyelmet. A lemezmegjelenés kapcsán a trió mindhárom tagja nyilatkozott.

 
Mitől különbözik a The 2nd Law a többi Muse-albumtól? 

Dominic Howard: Azt hiszem, ez a legsokszínűbb albumunk, amit valaha is csináltunk. Egyszerre vannak jelen benne ezek a furcsa, és egymástól eltérő hatások, nagyzenekari, klasszikus zongora és sima rock, néhány esetben metál, elektronikus, meg funk is. Tényleg mindenből van egy kicsi. Minden olyat bele akartunk dolgozni, amit szeretünk.

Chris Wolstenholme: A legtöbb albumnál, amit eddig csináltunk, nem feltétlenül tudtuk, hogy milyen irányt vesz majd. De az mindenképpen nagyon fontos, hogy ha egy új ötletünk, akkor próbáljuk is ki. Sosem voltunk egy olyan zenekar, akik szerettek egy helyben ácsorogni. Mikor elkezdtük a stúdiózást 18–19 dalunk volt, és ezekből szelektáltuk ki azokat, amelyek rákerültek az albumra. Úgy választottunk, hogy olyanok kerüljenek fel, amelyeket nem bírt volna el egyik előző lemezünk sem. Sok időt töltöttünk kísérletezéssel, főleg a zenével és a hangokkal, és azt gondolom, pont ez az, amitől az egész összhatás friss lett. Minden egyes dalnak saját karaktere van, és zeneileg eléggé különböznek egymástól. Olyan anyagot akartunk felvenni, ami egyszerre újszerű és felemelő, és úgy érzem, ez sikerült is. 

Matthew Bellamy: Igen, amikor elkezdtük hamar világossá vált, hogy most olyan dalokat írtunk, amelyekhez elengedhetetlenül fontos más hangszerek használata is. Szóval viszonylag korán rájöttünk, hogy a diverzitás azt is jelenti, hogy bele kell vennünk további rétegeket, mint például a zongora, a szintetizátor vagy az elektronika. Emellett a zenei preferenciáink is nagyon eltérőek. Én mindig is szerettem a filmzenéket, a klasszikus zenét, a dance-t és az R&B-t. Ezen az albumon most el lehet választani egymástól a dalokat három műfaj szerint. Ott van az electropop, a klasszikus rock és egész sok nagyzenekari, filmszerű zenénk is van. Így kb. úgy érzem magam, mintha három különböző zenekarban játszanék, ami tök jó.

Meséljetek egy kicsit a Madness-ről! 

C.W.: Hát, amikor elkezdtünk dolgozni a Madnessen, engem az fogott meg a leginkább benne, hogy mennyire más volt, mint bármi, amit eddig csináltunk. Mikor Matt először megmutatta nekünk, az alapok még nagyon egyszerűek voltak. Egyre csak ismétlődött benne ez a körkörös basszus, ami teljesen hipnotikusan hatott rám. Matt csak eldúdolta, miközben játszotta hozzá a zenét és már akkor éreztem, hogy ez egy nagyszerű dal lesz. Teljesen szimpla, de ugyanakkor az a folyamatos körkörösség egészen magával ragadó, miközben a vokál nyílegyenesen beleránt a nótába.

D.H.: Szerintem ez a dal nagy előrelépés számunkra. Korábban is foglalkoztunk már ugyan elektronikával, de úgy érzem, ezúttal tényleg valami nagyon frisset hoztunk létre.

M.B.: A Madness egy olyan dal, amit mindenképpen egyszerűnek és tisztának akartunk megtartani. Olyan szöveggel, amihez könnyű kapcsolódni és mégsem túlcizellált. Igazából egy sima bluesalapra épül az egész, ami tőlünk szintén igen szokatlan. Egyértelműen érzékelhetőek rajta gospeles, soulos és R&B-s hatások is. Ez zeneileg számunkra teljesen új terület. Bátran mondhatom, hogy az egész albumról erre vagyok a legbüszkébb.

Mitől tud ilyen sikeres lenni a Muse? 

M.B.: Csak azt tudom mondani erre, hogy mindhárman hihetetlenül nyitottak vagyunk. Szerintem ez a lényeg. Ez a legfontosabb tényező. Ez az, ami együtt tud tartani minket, amitől továbbra is izgalmas számunkra a zene és nem fásulunk bele a dolgokba. Ez már a Resistance idején is érződött, mikor kitaláltam, hogy legyen egy szimfonikusabb darab is rajta, és a többiek csak annyit mondtak: „Ez remek, haver, csináljuk meg!" Én nem hiszem, hogy ez a hozzáállás minden zenekarban ilyen jól tud érvényesülni, és emiatt nagyon szerencsésnek érzem magam. Biztos vagyok benne, hogy a srácok számára is ez a legfontosabb tényező. Nagy mázlink van, hogy olyan emberekkel dolgozhatunk együtt, akik valóban nyitottak és nem félnek kipróbálni valami teljesen újat.

Milyen volt az olimpiai lángot vinni? 

C.W.: Hihetetlen volt! Kb. egy hónappal az esemény előtt kértek fel minket, és már akkor tudtuk, hogy ez a szakasz fog áthaladni a szülővárosunkon. Megdöbbentően nagy dolog volt ez. Ahogy ültünk a buszban a többi láng-hordozóval, elkezdtünk beszélgetni, hogy ki miért van ott, és ahogy sorra derültek ki ezek fantasztikus a történetek, hogy a többiek miket tettek másokért, vagy miken mentek keresztül, kezdtük egyre kisebbnek érezni magunkat. Mikor ránk került a sor, csak annyit tudtunk mondani, hogy „Hát, mi egy zenekarban játszunk”.

M.B.: Az egész életemből ez az a dolog, ami miatt az anyukám a legbüszkébb rám. Nagyszerű volt a szülővárosunkon keresztülvinni. Többtízezren voltak ott, sokan a régi barátaink, iskolatársaink közül. A családunk is ott volt, nagyon megindító volt, de élveztük.

D.H.: Teljesen szürreális élmény volt. Tipikusan olyan dolog, ami csak egyetlen egyszer történik meg az életben. Kb. 300 métert futottunk vele, úgyhogy elég gyorsan véget ért, de nagyon izgalmas volt.

Muse koncert: Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, november 20.