Október 22-től indult a magyar HBO új, saját gyártású szériája, a Terápia, egy hatalmas sikert arató, izraeli sorozat (Be Tipul) magyar adaptációja, amelynek amerikai változata (In Treatment) Emmy- és Golden Globe-díjat kapott, de már létezik román, cseh és lengyel verzió is.

 
A terapeutát megformáló Mácsai Pállal, a sorozat főszereplőjével az Örkény Színház melletti bérházban lévő parányi, de megkapóan ronda, hátsó udvari kilátással büszkélkedő igazgatói irodában beszélgettünk a szerepről, a forgatókönyvről, a próbákról és hasonlókról.

Hogy jött a megkeresés a Terápiára? 

Felhívtak: „Pali, készül egy sorozat, nagyon szép anyag, lesz kedved meghallgatásra jönni?” Ezzel keresett meg először Tasnádi István, a sorozat vezető forgatókönyvírója, majd a castingolással megbízott ügynökség, aztán elkészültek a próbafelvételek, végül mellettem döntöttek. Ha jól tudom, négy jelölt volt.

Mennyit kell tudnia egy színésznek a pszichoterápiáról, hogy hiteles lehessen a képernyőn? 

Ez egy szerep, vagyis színészi feladat. Ha sebészt játszom, elmegyek egy műtőbe, megkérdezem, hogyan fogjuk a szikét, hogy tesszük föl a maszkot, ha pedig, hogy mondjak egy lehetetlent, martinászt, akkor elmennék a kohóba, megtudni, hogyan kell megfogni az izzó pálcát, amikor tekereg. Ám ilyenfajta látványos „fogások” a pszichológiában nincsenek – ez a „szakma” a páciensnek feltett kérdésekben és válaszokban van: ezeket pedig a forgatókönyvben kapjuk meg. Ezzel együtt még a forgatás elején leültem egy pszichológus barátommal, de nem ért meglepetés. Nyilván azért, mert volt korábbi érdeklődésem az egész terület iránt, hallgattam is pszichológiát két évet az ELTÉ-n, jártam pszichológusnál életemben, és a barátaimmal is sokat „pszichologizáltunk” már kamaszkorunk óta, hol viccből, hol komolyan. Olvastam azokat a könyveket is, amiket szokás, Freudot, Jungot vagy Ferenczit mint privát érdeklődő, Méreit, Binet-t mint apa – és sorolhatnám.

A sorozatot az Ön karaktere és arca köré építették fel – mennyire volt beleszólása a szereplőválogatásba, egyebekbe? 

A döntésekbe nem volt beleszólásom, de megkérdeztek. Ha tudtam, ott voltam a többiek próbafelvételein is, sajnos nem mindig, mert rohamtempóban készítettük elő a munkát, és nekem már kötelezettségeim voltak nyárra: valamikor tavasszal voltam próbafelvételen, és novemberben már forgattunk.

Milyen volt az alapanyag, amiből dolgoztak? 

Nagyon kiérlelt. Volt egyszer az izraeli eredeti forgatókönyv, már az is remek, aztán volt egy amerikai átirat, és ott, mint tudjuk, nagyon értenek a forgatókönyvíráshoz, hiszen ez egy saját jogú, komoly szakma, majd jöttek a magyar írók, és megírták a mi verzióinkat, amelyek nem puszta fordítások, markánsan bele is nyúlnak az egyes sorsokba. Ilyen például a Nagy Ervin által alakított Máté története, de mindez csak akkor tetten érhető, ha valaki ismeri az eredetit – a gesztusok, a páciensek, és a problémáik is jellegzetesen a mieink.

Hogyan formálták meg a karakterét? 

Sokat próbáltunk – nem annyit, amennyit szerettünk volna, de így is legalább annyi napot, mint amennyit forgattunk, vagy kicsit talán többet, és ezalatt közösen belőttük, hogyan viselkedik András, a pszichológus. Két fő kérdés volt: a figyelme minősége, és hogy mennyire involválódjon a páciensei életében – ami persze azt is jelenti, hogy mennyire tartsa magát távol. Egy 40 részes sorozatnál fontos, illetve elengedhetetlen, hogy a színész habitusa hasonlítson a figurára. Itt nem lehet alakítani. Talán el tudok játszani például egy idős asszonyt is, megfelelő műfajban, sminkkel, színészi eszközökkel, de itt ilyesmire nincs mód, itt létezni kell a szerepben.

Jelen esetben két rendező volt, hogy történt a munkamegosztás? 

Egyszerűen: Enyedi Ildikó és Gigor Attila is más-más cselekményszálat rendezett: Ildikó három szálat vitt, Marozsán Erika, Nagy Ervin és Csákányi Eszter történetét, a többi Attiláé volt.

Mennyire könnyen rendezhető egy rendező-színházigazgató? 

Ilyenkor ki tudom magamban kapcsolni a rendezői és főleg az igazgatói – nevezzük így – idegállapotot. Ez csak olyankor nem sikerül, ha például van valami zavaró tényező, mondjuk, befúj a szél a stúdióba, és emiatt nem lehet forgatni. Ilyenkor az egészséges színész elmegy az öltözőjébe pihenni, én viszont elkezdek rohangálni, hogy megoldjam a problémát, betömjem a lyukat. Az viszont fel sem merül, hogy beleszóljak a rendező vagy a másik színész munkájába.
Vízer Balázs