Reménykedtünk benne, hogy Janics Natasa ügye békés egyetértésben zárul, úgy, hogy mindenki csak a szépre emlékezik. Nos, nem így lesz, nagyon úgy fest.

Csak csúnya lesz a vége. Janics Natasa sajtótájékoztatón elbúcsúzott, elmondta, mindennek semmi köze a pénzhez, azért távozik, mert a családját egyben akarja tartani, mert Szerbiában új élet kezdődött a sportban, mert honvágya van. Kérte, hogy ne gyűlöljük, és leszögezte, hogy Magyarországon öröm sportolónak lenni. Úgy tűnt, maximum az lehet a probléma, ha a szerb szövetség nem akarja kifizetni azt az összeget, amit a magyar sportági szövetség kér Janics nemzetközi szereplésének jogáért.

De nem. Más baj is lesz: Janics szeretné, ha korábbi edzője, Kovács László egy fillért nem látna abból a jutalomból, ami őt, mint egy olimpiai érmes felkészítő edzőjét, megilleti. A kajakos szerint ugyanis ez az összeg férjének, Andrian Douchevnek jár, mert ő készítette fel. Kovács László ezt nem is tagadja: a külföldi edzőtáborba ő már el sem utazott, mégpedig Janics kifejezett kérésére. Ettől függetlenül az edzéstervet ő állította össze, és mint tudjuk, az olimpiai felkészülés éppen négy évvel az olimpia előtt kezdődik, az előző ötkarikás játékok zárásával...

A szövetség álláspontja egyértelmű, tiszta és logikus az ügyben - ilyet is ritkán mondhatunk el egy hazai sportirányító testületről, de ezúttal tényleg ez a helyzet.

- Andrian Douchevnek hivatalosan semmi köze Janics felkészüléséhez, nem honosíttatta edzői papírjait, így nem is kaphatott jutalmat. Amit Natasa most művel, az méltatlan és felháborító – idézte Ábrahám Attilát, a szövetség főtitkárát a Blikk.

Ez egyenes beszéd, ezen nincs mit ragozni. Douchev mint férj és mint önkéntes segítő ott volt Janics mellett, ezzel nincs is semmi baj, de ezért neki nem jár pénz. Épp ideje, hogy homályos pozíciókban, nem tisztázott relációkkal bíró emberek ne kapjanak nagy pénzeket a magyar sportban: átláthatóságra van szükség. Janics Natasa edzője hivatalosan Kovács László volt, tehát a jutalom Kovács Lászlónak jár.

Lehet, hogy Janics becsapva és meglopva érzi most magát, de ez van. Nem akarunk abba belemenni, mi történt kettejük között; a személyes konfliktusuk rájuk tartozik, sőt, még a szakmai jellegű is. Kívülálóként csupán annyit kérnénk, hogy Janics Natasa ne rombolja le saját szobrát ezzel a kicsinyes huzakodással, aminek semmiféle alapja nincs. Ez senkinek nem jó, neki a legkevésbé.