Közel
200 kilométernyi valóságos és virtuális szalagüzenet született
országszerte majd’ 3000 ember tollából a ’Szalagcímem a mellrák ellen’
kampány keretében. A szalagokat október 28-án délután 3 órakor, a
hagyományos mellrák elleni lánchídi sétán fogták össze, megalkotva az
ország legnagyobb egészségszalagját.
Idén
bárki részese lehetett az Egészség Hídja mellrák elleni kampányának,
aki felírta valóságos vagy a Facebookon található virtuális szalagokra a
mellrák elleni figyelemfelhívással kapcsolatos üzenetét a szűrések, az
önvizsgálat vagy a kockázatcsökkentő egészséges életmód témájában. A
kezdeményezésbe bevontuk a parlamenti frakciókat, öt minisztériumot
(Emberi Erőforrások Minisztériuma, Honvédelmi Minisztérium,
Nemzetgazdasági Minisztérium, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium,
Vidékfejlesztési Minisztérium), sportolókat, művészeket, és újságírókat,
hogy egy igazán széleskörű összefogás jöjjön létre a társadalommal
karöltve. Az Egyesületet alapító szakmai civil szervezetek saját
rendezvényeiken és vidéki figyelemfelhívó sétákon gyűjtötték az
üzeneteket, míg Budapesten és vidéken több szórakozóhely, cég, hotel
szállt be a kampányba.
„Az
alulról jövő kezdeményezés azt bizonyítja, hogy a társadalomnak fontos a
nők egészsége és a mellrák ügye, ami független a politikától, a
gazdasági helyzettől. Az idei reklámunk hangsúlyozza, hogy mivel
mindenkinek az életében van legalább egy fontos nő, ezért ez nem csak a
nők ügye, hiszen ha egy nő megbetegszik, az az egész családot érinti,
ezért beszéljünk a szeretteinkkel erről a témáról. A cél, hogy egyre
több 45-65 közötti nő vegyen részt az államilag finanszírozott, két
évente esedékes szűréseken.” – hangsúlyozta az
eseményen Körtvélyes Éva, az egyesület elnöke.
Szabó Eszter, a GE Közép-és Kelet-Európáért felelős regionális vállalati kommunikációs és Public Affairs igazgatója szerint:
„Sokan megkérdőjelezik a külföldi nagy befektetők társadalmi
hasznosságát. Az összefogás az egészségért, a mellrák ellen
kezdeményezés és a GE kezdetektől való együttműködése ékes példája
annak, hogy ez nem igaz. A GE az akkori USA nagykövet kérésére és
részvételével olyan modellt
tervezett 11 éve, amelyben civil szervezetek, gazdasági szereplők és a
kormányzat fog össze azért, hogy egy fontos egészségügyi és társadalmi
problémára hívjuk fel a figyelmet az üzleti szféra finanszírozásában.
Közösen teremtünk olyan értéket, ami évről-évre képes változást hozni
társadalmunkban. A GE, mint alapító támogató ehhez 11 éve kapcsolatokat,
szaktudást és anyagi támogatást ad. És ez a kampány évente életeket
ment.”
Az
idei rendezvényen kiemelt szerepet kapott a szalag az aktivitásokban
is: a résztvevők a Széchenyi téren megformálták a mellrák nemzetközi
jelképét,
majd a Lánchíd közepén az egyesület vezetői, támogatói és arcai
vezették végig önkéntesek közreműködésével az ország minden részéből
összegyűjtött szalagokat, megalkotva ezzel a legnagyobb, és egyben
legszemélyesebb egészségszalagot. Akinek nem volt alkalma korábban, a
helyszínen is felírhatta gondolatát a szalagra, de ezzel nem zárult le a
kampány: a Facebookon továbbra is alkalma adódik bárkinek megtoldani az
ország szalagját. (https://www.facebook.com/ rozsaszin.lanchid/app_ 503191693024703)
A
Szalagavató találkozón részt vettek az egyesületet alapító civil
szakmai szervezetek, a támogató cégek képviselői és az ügy
pártsemlegességét alátámasztva a politikai élet mindkét oldalának több
szereplője is, így Szili Katalin, Talabér Márta, Bangóné Borbély Ildikó,
Ertsey Katalin, dr. Lanczendorfer Erszébet. Az egyesület arcai – Detre
Diána, Sebestyén Márta és Ungár Anikó mellett – megjelent még Wolf Kati,
Náray Erika, Peller Anna, a sport világából pedig Kovács Kati és
Csernoviczki Éva, olimpikonok, illetve részt vett az Egyesület korábbi
fővédnöke, Dobrev Klára. Az Egyesület fővédnöke 2012-től Áder Jánosné
Herczeg Anita.
További információk a gyűjtésben részt vevő helyszínekről és eredményekről:
Fiskars rózsaszín olló a mellrák ellen:
BreastTest, emlő önvizsgálatot segítő okostelefon alkalmazás:
Android Store link:
https://play.google.com/store/ apps/details?id=com.positiva. breasttestapp&feature=search_ result&hl=hu
Emberi Erőforrások Minisztériumának sajtóközleménye a szalagaláírásokról
0 Megjegyzések