Ritka ókeresztény sírkamrákat találtak Pakson a római kori erőd, a Lussonium közelében zajló feltáráson. Az épített, vakolt és rendkívül jó állapotban lévő 3-4. századi sírkamrák ritkaságnak számítanak Pannónia területén - közölte Váradyné Péterfi Zsuzsanna, a Paksi Városi Múzeum igazgatója.

A Lussoniumhoz tartozó késő római temetőt a római kori erőd közelében lévő domboldalban 2010-ben találták meg. Akkor valamivel több mint húsz, idén csaknem ötven sírhelyet tártak fel. Ezek között van három épített sírkamra, amelyek jelentőségüket tekintve a pécsi ókeresztény sírkamrákhoz hasonlóak, de szerkezetük eltérő - mondta Váradyné Péterfi Zsuzsanna.

Ismeretei szerint ilyen szerkezetű sírokat a provinciában még nem találtak: nagyon jól kidolgozott, föld alatti kamrával és föld feletti emlékhellyel rendelkező építményekről van szó. A száraz lösztalajnak köszönhetően - nyomokban ugyan - de megtalálták a fakoporsók maradványait is, ami szintén ritkaságnak számít. Váradyné Péterfi Zsuzsanna hozzátette, hogy minden sírt kifosztottak, feldúltak, így azokból a megbolygatott csontokon kívül szinte semmilyen leletanyag nem került elő.

Kivételt jelent az egyik sírkamrában talált bronzérme, amely I. Valentinius császárt ábrázolja. Ez azt jelenti, hogy a Krisztus utáni 370-es évek előtt még nem létezett ez a sírkamra - mondta el az MTI-nek Szabó Antal. A paksi múzeum régésze kifejtette, hogy a sírkamrák annak ellenére, hogy kirabolták őket, rendkívül jó állapotban vannak, így nagyon sok információhoz juthatnak a régészek a temetkezési szokásokról.

A régész arról is beszélt, hogy az erődöt körülvevő falusias település lakói bizonyosan temetkeztek az általuk megtalált, rendkívül nagy kiterjedésű sírkertben. Két sírépítményt és egy kőből épült kriptát tártak fel részletesen, de a szakember szerint több ilyenre is számítanak.

Szabó Antal kifejtette, hogy a Római Birodalom északi és nyugati tartományaiban alapvetően mauzóleumok, azaz föld fölé emelet sírkamrák voltak a jellemzőek, a délebbi tartományokban a földbe mélyítettek. A Paks, pontosabban a közigazgatásilag hozzátartozó Dunakömlőd melletti dombságon lévő sírkamrák átmenetet mutatnak ebben a tekintetben: földbe vájt részük is, felszíni építményük, emlékezeti helyük is van.

Váradyné Péterfi Zsuzsanna az MTI kérdésére elmondta, hogy az idei feltárás egy hét múlva befejeződik, a sírkamrákat téliesítik. Az biztos, hogy az ásatásokat jövőre folytatják, de arról még nem született döntés, hogy az ókeresztény sírokat a nagyközönség számára látogathatóvá teszik-e.

Lussonium Tolna megye egyetlen helyreállított római romkertje. Több mint negyven éve bukkantak rá arra az ép katonai diplomára, amely utalt a római kori erődítmény létére az egykori Duna-meder fölé magasodó Bottyán-sáncon.

A világörökség részét képező pécsi ókeresztény sírkamrák

A pécsi ókeresztény sírkamrák elnevezésű régészeti bemutatóhely Pécs belvárosának északnyugati részén, a pécsi székesegyház környékén található, a 4. századból fennmaradt nekropolisz, ahová a város ókeresztény lakói temetkeztek. A leletegyüttes egyetemes jelentőségénél fogva különleges helyet foglal el Magyarország régészeti emlékei között. 2000. november 30-án az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította. 2004-ben a Magyar Nemzeti Bank emlékpénzérmét bocsátott ki Pécsi ókeresztény sírkamrák felirattal.

Sopianae – a római kori Pécs – története a 2. századig nyúlik vissza, amikor a Mecsek hegység déli lábánál az itt haladó É—D irányú kereskedelmi utak találkozásánál egy kedvező fekvésű és éghajlati adottságú, de nem túlságosan városias jellegű település alakult ki. A korai kis település a 3. század végén már városiasabb külsőt öltött és időközben városi rangra is emelkedett. A 3. század legvégén már a négy részre osztott Pannonia provincia Valeria nevű tartományának központja, közigazgatási székhelye, ahonnan a helytartó, a praeses irányította a provincia ügyeit.

Az ókereszténység elsõ korszaka — az illegalitás évei, amikor a császárok kegyétõl függõen hol gyakorolhatták vallásukat, hol pedig bujkálniuk kellett — Pannoniában nem hagyott erõs nyomot. Az elsõ két évszázadban legalábbis biztosan nem. A temetõk képe valószínûleg a hagyományosan a birodalomszerte elterjedt szokásokat tükrözte: hamvasztás, sírkõállítás, pogány sírmellékletek. Sopianae e korai idõszakból való temetõjét sajnos még nem sikerült megtalálni, a szórványos lelõhelyek alapján legfeljebb csak sejthetjük, hogy a Ferencesek utca környékén lehetett. Itt bukkantak fel ugyanis nagyobb számban sírkõtöredékek és néhány hamvasztásos sír.

A keresztényüldözések idején az életben maradottaknak valószínûleg sok mártír hamvait sikerült megszerezniük és hitüknek megfelelõ módon eltemetniük. Úgy tûnik, hogy e maradványok néha fontosabbakká váltak, mint életükben maguk a leendõ mártírok. A mártírsírokkal együtt jelenhettek meg tömegesen az egyszerû keresztény sírok is, amik a 3. századi, K-i eredetû rítusváltásnak köszönhetõen immáron csontvázas (nem hamvasztásos), nyeregtetõs téglasírok voltak. Bár a kereszténység eszméi szerint a halál után nem a test, hanem a lélek élt tovább, régi hagyományok nyomán a régészet szerencséjére az ókeresztények még tettek mellékleteket a halott mellé a sírba. E tárgyak fõleg ruhatartozékok, személyes dolgok és pénzérmék voltak.

Sopianae városának 4. századi ókeresztény közössége jelentős számú sírépítményt (kápolnát, sírkamrát, épített sírokat) emelt egykori temetőjében. Az ókeresztény temetői emlékegyüttes nagysága és gazdagsága a legjelentősebb az Olaszországon kívüli nekropoliszok emlékanyagában. A város és a temető területén is 200 éve folynak régészeti kutatások. A város nagy kiterjedésű temetője a Mecsek hegység déli lejtőin helyezkedik el a római kori lakott településtől északra. A negyedik századra jellemző, hogy a temetők gyakran a településeken kívül, de azokhoz nagyon közel alakulnak ki.