A Hunyadi László című Erkel-opera premierjével kezdődik meg hivatalosan a Magyar Állami Operaház 129. szezonja szombaton.
Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt |
A bemutató előtt tíz konflison hajtatnak be az évad
előadásait felidéző szereplők a dalszínház elé, a lezárt Andrássy úton,
az Operaház bejárata előtt 1200 személyes szabadtéri nézőteret
alakítanak ki, ahol ingyen nézhető a premier. A bemutató - most először -
online is megtekinthető lesz a dalszínház honlapján.
A megbízott főigazgató szerint az évadkezdés ünnepélyessé tételével
ki akarják fejezni, hogy az Operaház nemcsak egy jól üzemelő
játszóhely, hanem összművészeti alkotóház. Az évadban több mint ötszáz
eseményt, koncertet és dalműsort, kiállítást terveznek. Ókovács
Szilveszter azt mondta: elsősorban az opera iránt elkötelezett
közönségnek készül a Hunyadi-bemutató. Ehhez új partnereket kellett
találniuk, így az Operaházban debütáló, de a zenés színház terepén
gyakorlott Szűcs Gábort és alkotótársait kérte fel a színrevitelre.
Szűcs Gábort váratlanul érte a felkérés, hogy az első igazán sikeres
és méltányolható nemzeti operát újrafogalmazza. "Körülbelül 10 éve nem
vállalok szerepeket, zenés színpadi előadásokat rendezek jó
visszajelzésekkel. Ezért vélhettek alkalmasnak, hogy jelentős létszámú
kórus, tánckar és statisztéria mozgatását igénylő operát vigyek színre".
A rendező alkotói koncepcióját vázolva a ”hazaszeretet, a felelősség
és az áldozatvállalás operájának” nevezte a Hunyadi Lászlót, hiszen a
Hunyadi család saját elsőszülött fiát áldozta fel a hazájáért. „Ezt a
szeretetet és felelősséget ma is mindannyiunknak éreznünk kell, ezért
volt fontos, hogy a darabot ma is érthető, modernebb, de
hagyománytisztelő módon vigyük közönség elé” – tette hozzá a rendező.
A rendezőnek fontos volt, hogy a stábba bekerüljön Libor Katalin
díszlettervező és Kárpáti Enikő jelmeztervező és a koreográfus, Kovács
Gergely Csanád, mert velük más produkciókban többször dolgozott együtt.
Az alkotógárda többi tagja „korhű, népi gyökerekből táplálkozó, mégis
modern felfogásban újraértelmezett” produkcióról beszélt, amelyben a
maguk szakterületén mindannyian megpróbálták megtalálni a tradíció és
az újítás közötti egyensúlyt.
Ókovács Szilveszter kiemelte, teljes szabadságot kaptak az előadás
alkotói. "Héja Domonkos megbízott főzeneigazgatóval csupán egy dolgot
kértünk, szabadítsák meg a bozontos szőrzetektől és csillogó vértektől,
az üres gesztusoktól a szereplőket. Magyarán: legyen hiteles, de
szóljon a jelenhez ez a megrázó tragédia, hiszen az alapkonfliktus nem
más, mint hogy a szemben álló felek, magyar a magyarral ki tud-e
egyezni" - fogalmazott a megbízott főigazgató.
Ókovács Szilveszter szerint Erkel életművének folyamatos repertoáron
tartása az Operaház kötelessége, de ezt a Hunyadi Lászlót igyekeztek
hozzáigazítani az ősbemutató óta eltelt majdnem 170 esztendőhöz, hiszen
szeretnék közelebb hozni a mostani fiatalság, a jövő operalátogató
generációinak ízlésvilágához. A darab egyik fő motívuma, hogy az V.
László „idegen” királyhoz lojális Hunyadi kivégzésében saját honfitársa, a magyar főúr Gara nádor játssza a főszerepet.”
Héja Domonkos, az előadás karmestere kiemelte: a színpadon az a
változat elevenedik meg, amelyet a harmincas években Radnai Miklós, Oláh
Gusztáv és Nádasdy Kálmán készített. Szerinte ha a Magyar Állami
Operaház bármely Erkel-opera új színrevitelére készül, érdemes mindig
visszanyúlni a gyökerekhez, legalább hangfelvételen. A megbízott
főzeneigazgató szerint most azért nem a néhány hete lemezre rögzített
Hunyadi ősváltozatot, hanem a jóval ismertebb, Radnai-Oláh-Nádasdy féle
átdolgozást állítják színpadra, mert a rendező dramaturgiai
elképzeléseihez ez állt közelebb, másrészt tisztelegni akartak Radnai
Miklós előtt, aki épp százhúsz éve született.
A rendezvény miatt lezárják az Andrássy utat
Szombat délután fél négytől vasárnap hajnali 1 óráig lezárják az
Operaház környékét, így az Andrássy utat is. A közösségi közlekedés
menetrendje is módosul. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tudatta,
hogy a járműforgalom elől az Andrássy út Bajcsy-Zsilinszky út és
Nagymező utcai közötti szakaszán kívül elzárják még a Dalszínház utcát
és a Hajós utcát a Lázár utca és az Andrássy út között. A 105-ös buszok
fél négytől üzemzárásig mindkét irányban módosított útvonalon, a
Bajcsy-Zsilinszky út-Nagymező utca útvonalon közlekednek. A terelőúton a
105-ös autóbuszokra az Arany János utca megállóhelyen a 109-es busz
megállójában, valamint a 70-es és a 78-as trolibuszok Bajcsy-Zsilinszky
út és Zichy Jenő utca megállóiban lehet felszállni. A kisföldalatti 19
órától éjjel fél tizenegyig a Vörösmarty tér felé nem áll meg az
Operánál.
0 Megjegyzések