Úgy látszik, nem tudunk kikeveredni a nehézségek közül, a pech után itt a slamasztika.
A slamasztika azt jelenti, ’baj’, ’kellemetlenség’, ’szorongatott helyzet’, legalábbis az Idegen szavak és kifejezések szótára (1994.) szerint. Én azért érezni vélem a szó hangulati-stilisztikai korlátait, hiszen a slamasztikát mintha főként a kisebb vagy közepes horderejű bajok, nehézségek esetén használnánk. Soha nem neveznék így súlyos betegséget vagy balesetet, ha azonban a boltban fizetéskor jönnék rá, hogy nincs nálam a pénztárcám, vagy ha kifogyna a kocsimból a benzin, azt annál inkább. (Az ilyesmi persze szubjektív, tudom.)
Egy emberi gyarlóságot, sok keverés-kavarást, hazugságot, képmutatást leleplező Mikszáth-regény például tele van olyan helyzetekkel, amire az elbeszélő szívesen mondja, hogy „Nagy slamasztika, kutya egy slamasztika!” (A szerző Különös házasság című regényéből idéztem.)
A szó különös hangulati értékét talán a végződésének köszönheti, hiszen egy már hangzása alapján sem latin eredetű kifejezés kap benne latinos szóvéget (vö.: gimnasztika, turisztika, ballisztika stb.). A végződés szándékos, tréfás ferdítés következménye, és még az ausztriai német nyelvben következett be (hasonló, latinos ferdítésre a magyar nyelvben jó példa a kitaláció).
A magyar nyelv a németből a Schlamastik alakot vette át. A szó a jiddis schlamasl, schlemasl (=’balszerencse’, ’balsors’) kifejezésre vezethető vissza, amely szintén egy nyelvi hibrid: az összetétel előtagja a schlimm (’gonosz’, ’ferde’, ’rossz’) német szó, az utótag pedig a héber eredetű jiddis masel, masol (=’csillagzat’, ’sors’, ’végzet’).
Van itt tehát minden: német, héber és latin hangzás is. Szép kis slamasztika, mondhatom!
És hogy valami csattanó is legyen a végére: az említett, jiddis masel, masol szó azonos azzal, amit mázli szavunkban őrzünk.
Gondolta volna? Na, így kell meglátni a szerencsét a szerencsétlenségben…
A slamasztika azt jelenti, ’baj’, ’kellemetlenség’, ’szorongatott helyzet’, legalábbis az Idegen szavak és kifejezések szótára (1994.) szerint. Én azért érezni vélem a szó hangulati-stilisztikai korlátait, hiszen a slamasztikát mintha főként a kisebb vagy közepes horderejű bajok, nehézségek esetén használnánk. Soha nem neveznék így súlyos betegséget vagy balesetet, ha azonban a boltban fizetéskor jönnék rá, hogy nincs nálam a pénztárcám, vagy ha kifogyna a kocsimból a benzin, azt annál inkább. (Az ilyesmi persze szubjektív, tudom.)
Egy emberi gyarlóságot, sok keverés-kavarást, hazugságot, képmutatást leleplező Mikszáth-regény például tele van olyan helyzetekkel, amire az elbeszélő szívesen mondja, hogy „Nagy slamasztika, kutya egy slamasztika!” (A szerző Különös házasság című regényéből idéztem.)
A szó különös hangulati értékét talán a végződésének köszönheti, hiszen egy már hangzása alapján sem latin eredetű kifejezés kap benne latinos szóvéget (vö.: gimnasztika, turisztika, ballisztika stb.). A végződés szándékos, tréfás ferdítés következménye, és még az ausztriai német nyelvben következett be (hasonló, latinos ferdítésre a magyar nyelvben jó példa a kitaláció).
A magyar nyelv a németből a Schlamastik alakot vette át. A szó a jiddis schlamasl, schlemasl (=’balszerencse’, ’balsors’) kifejezésre vezethető vissza, amely szintén egy nyelvi hibrid: az összetétel előtagja a schlimm (’gonosz’, ’ferde’, ’rossz’) német szó, az utótag pedig a héber eredetű jiddis masel, masol (=’csillagzat’, ’sors’, ’végzet’).
Van itt tehát minden: német, héber és latin hangzás is. Szép kis slamasztika, mondhatom!
És hogy valami csattanó is legyen a végére: az említett, jiddis masel, masol szó azonos azzal, amit mázli szavunkban őrzünk.
Gondolta volna? Na, így kell meglátni a szerencsét a szerencsétlenségben…
hir24.hu
0 Megjegyzések