Zentai Károly ausztrál állampolgár kiadatási ügyében augusztus 15-én hozta meg döntését az ausztrál Legfelsőbb Bíróság, amelynek az Ausztrália és Magyarország között érvényben lévő kiadatási egyezményt figyelembe véve azt kellett megvizsgálnia, hogy az ügyre vonatkozik-e a „kettős büntethetőség” elve, amelynek követelménye, hogy a szóban forgó cselekmény mind az elfogatóparancsot kiadó, mind az azt végrehajtó állam jogrendje szerint bűncselekménynek minősüljön. A 2005-ben benyújtott magyar kiadatási kérelem „háborús bűncselekmény” elkövetése gyanúja alapján történt, amit Efraim Zuroff izraeli személy kezdeményezett bűnügyi eljárás érdekében.
A Legfelsőbb Bíróság (High Court) helybenhagyta a Szövetségi Bíróság (Federal Court) korábbi döntését, amely szerint olyan, hogy „háborús bűncselekmény” nem szerepelt a magyar jogrendben (persze az ausztrál jogrendben sem) az állítólagos cselekmény idején, 1944-ben.
Hét éves huzavona és a megvádolt meghurcoltatása árán történt meg az egyszerű döntés arról, hogy nincs jogalap a kiadatásra. Ausztráliában nem foglalkoztak a vád tárgyával, sem a megvádolt ártatlanságát hangsúlyozó nyilatkozatával. Az ausztrál kormány elmulasztotta étékelni egy állampolgára ügyét, azonnal letartóztatással élt, majd csak magas óvadék és utazási tilalom elrendelésével várta a kiadatás fizikai lehetőségét. Kizárólag a kiadatás jogi megalapozottsága volt a téma, amiközben egy túlbuzgó politikusi rendeletre egy időre nehéz fegyházi fogvatartást viselt el Zentai Károly. Nem szólva a folyamatos bűnözői megbélyegzésről, ami foglalkoztatta szinte folyamatosan a világmédiát. Költséges jogi védekezéssel remélte elkerülni a meghurcoltatást, miközben hajlandónak nyilatkozott kérdésekre eskü alatt válaszolni, érveinek bizonyítékaival.
Két ország, Magyarország és Ausztrália között folyt ez a kiadatási ügy, ami két pályán futott. Mind a magyar, mind az ausztál kormány számára a motiváció politikai, eleget tenni egy zsidó szervezet követelésének, amely szervezet évtizedeken keresztül sikeresen működött úgynevezett háborús bűnösök felkutatása, és többségüknek az illetékes államban törvény elé állítása terén. A két kormány megegyezett abban, hogy egy 68 évvel ezelőtti bűntényt háborús bűncselekményként kezelnek. Erre azért volt szükség, mert minden egyéb osztályozásban érvényesül az elévülés elve.
Anglia, Franciaország, az Egyesült Államok és a Szovjetunió 1945. augusztus 8-án Londonban egyezményt kötött az európai tengelyhatalmak háborús bűnöseinek üldözéséről és megbüntetéséről. Ez az egyezmény kimondta, hogy a háborús bűnösök felelősségrevonására Nemzetközi Katonai Törvényszéket kell létrehozni, amely négy tagból és négy póttagból áll, őket a londoni egyezmény aláírói jelölik ki. A Vae Victis elv alapján állva csak a háborúvesztes országok polgárait lehet háborús bűnösnek nyilvánítani. A győztesek minden cselekedetét igazolja, hogy ők a béke érdekében harcoltak. Magyarországon több „háborús bűnöst” ítéltek halálra és súlyos szabadságvesztésre, mint Németországban. Magyarországon különleges helyzet jött létre a népbíróságok, at ÁVO ill. ÁVH működésével. Ennek emléke ez a nagy készség, hogy lehessen még néhány perrel feleleveníteni a régi kéjes ítélkezéseket.
A háborús bűn fogalmával nemcsak az a baj, hogy részrehajló, vagyis csak azoknak az országoknak a polgárait érinti, amelyek legyőzött ellenségként maradtak a porondon a háború végén, de magával a fogalommal is baj van. A háború a gyakorlatban és a nemzetközi jogban is a legalizált tömeggyilkosságnak, embertelenségnek, rombolásnak az ideje. Mi van a háború utáni bűnökkel? Amikor évezredek gyakorlata a megbékélés, a számvetés. A kétfelvonásos világháborúnak termése a békétlen béke, a trianonista békétlenség folyamatossága, a magyar múlt fasiszta megbélyegzése, a folytonos nácizás.
Az MTI-híradás – amit minden magyar újság átvett – így fogalmaz: „A 90 éves Zentai a második világháború alatt a náci rezsimmel szövetségben álló magyar hadseregben szolgált.” Hogy is van ez? A német kormány és a magyar hadsereg szövetsége? Így leszünk nácik. És a hazai internacionalisták hajtogatják, hogy a magyar nép még elmulasztotta feldolgozni a múltját.
A Magyar Nemzet szerdai számában olvassuk: „John Griffin, Ausztrália budapesti nagykövete átadta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszternek azt a jegyzéket, amelyben Ausztrália hivatalosan tájékoztatja hazánkat az ausztrál legfelsőbb bíróság döntéséről, miszerint nem adható ki Magyarországnak a háborús bűncselekménnyel gyanúsított Zentai Károly. Az MNO úgy tudja, a rövid személyes találkozón Navracsics Tibor úgy reagált: sajnálatosnak tartja az ausztrál legfelsőbb bíróság döntését, mert az meghiúsítja az igazságszolgáltatási eljárás lefolytatását az ügyben. Az igazságügyi miniszter úgy vélte: csak egy ilyen eljárás során derülhetne fény arra, hogy Zentai Károly bűnös, vagy ártatlan. A magyar kormány álláspontja szerint pedig elkövetett bűncselekmények nem maradhatnak büntetlenül.”
Jogrend és politika ritkán járnak együtt a jó úton. Navracsics úr politikusként nyilatkozott, megfelelően (politically correct módon) annak a nemzetközi médiaérdeklődésnek, amely ennek a jelentéktelen ügynek minden apró részletét szenzációszinten tálal, amiben rendszeresen megfogalmazódik Magyarország „náci szövetség” múltja. Ennek az ex-enemy múltnak az ébrentartását nagy apparátus szolgálja.
Az ausztrál legfelsőbb bíróság tette helyre mindkét kormány politikai buzgalmát. Igazán, mi ausztráliai magyarok azt vártuk a nemzeti kormánytól, hogy a Zuroff-féle vádaskodást elfogadó korábbi kormány és a katonai ügyészség lépését felülvizsgáltatja olyan értelemben, hogy a megfogalmazott vád elég erős-e hivatalos vádemelésre. A miniszter úr figyelmét felhívtuk a részletek ismeretében annak lehetőségére, hogy az ügy vádemelésre sem alkalmas, és csak felelőtlen intézkedés a beteg idős embert a világ másik végére cipelni.
Mindemellett megnyugtató számunkra a miniszter úr kijelentése, miszerint a magyar kormány álláspontja hogy az elkövetett bűncselekmények nem maradhatnak büntetlenül. Van elég sepernivaló országon belül.
Hét éves huzavona és a megvádolt meghurcoltatása árán történt meg az egyszerű döntés arról, hogy nincs jogalap a kiadatásra. Ausztráliában nem foglalkoztak a vád tárgyával, sem a megvádolt ártatlanságát hangsúlyozó nyilatkozatával. Az ausztrál kormány elmulasztotta étékelni egy állampolgára ügyét, azonnal letartóztatással élt, majd csak magas óvadék és utazási tilalom elrendelésével várta a kiadatás fizikai lehetőségét. Kizárólag a kiadatás jogi megalapozottsága volt a téma, amiközben egy túlbuzgó politikusi rendeletre egy időre nehéz fegyházi fogvatartást viselt el Zentai Károly. Nem szólva a folyamatos bűnözői megbélyegzésről, ami foglalkoztatta szinte folyamatosan a világmédiát. Költséges jogi védekezéssel remélte elkerülni a meghurcoltatást, miközben hajlandónak nyilatkozott kérdésekre eskü alatt válaszolni, érveinek bizonyítékaival.
Két ország, Magyarország és Ausztrália között folyt ez a kiadatási ügy, ami két pályán futott. Mind a magyar, mind az ausztál kormány számára a motiváció politikai, eleget tenni egy zsidó szervezet követelésének, amely szervezet évtizedeken keresztül sikeresen működött úgynevezett háborús bűnösök felkutatása, és többségüknek az illetékes államban törvény elé állítása terén. A két kormány megegyezett abban, hogy egy 68 évvel ezelőtti bűntényt háborús bűncselekményként kezelnek. Erre azért volt szükség, mert minden egyéb osztályozásban érvényesül az elévülés elve.
Anglia, Franciaország, az Egyesült Államok és a Szovjetunió 1945. augusztus 8-án Londonban egyezményt kötött az európai tengelyhatalmak háborús bűnöseinek üldözéséről és megbüntetéséről. Ez az egyezmény kimondta, hogy a háborús bűnösök felelősségrevonására Nemzetközi Katonai Törvényszéket kell létrehozni, amely négy tagból és négy póttagból áll, őket a londoni egyezmény aláírói jelölik ki. A Vae Victis elv alapján állva csak a háborúvesztes országok polgárait lehet háborús bűnösnek nyilvánítani. A győztesek minden cselekedetét igazolja, hogy ők a béke érdekében harcoltak. Magyarországon több „háborús bűnöst” ítéltek halálra és súlyos szabadságvesztésre, mint Németországban. Magyarországon különleges helyzet jött létre a népbíróságok, at ÁVO ill. ÁVH működésével. Ennek emléke ez a nagy készség, hogy lehessen még néhány perrel feleleveníteni a régi kéjes ítélkezéseket.
A háborús bűn fogalmával nemcsak az a baj, hogy részrehajló, vagyis csak azoknak az országoknak a polgárait érinti, amelyek legyőzött ellenségként maradtak a porondon a háború végén, de magával a fogalommal is baj van. A háború a gyakorlatban és a nemzetközi jogban is a legalizált tömeggyilkosságnak, embertelenségnek, rombolásnak az ideje. Mi van a háború utáni bűnökkel? Amikor évezredek gyakorlata a megbékélés, a számvetés. A kétfelvonásos világháborúnak termése a békétlen béke, a trianonista békétlenség folyamatossága, a magyar múlt fasiszta megbélyegzése, a folytonos nácizás.
Az MTI-híradás – amit minden magyar újság átvett – így fogalmaz: „A 90 éves Zentai a második világháború alatt a náci rezsimmel szövetségben álló magyar hadseregben szolgált.” Hogy is van ez? A német kormány és a magyar hadsereg szövetsége? Így leszünk nácik. És a hazai internacionalisták hajtogatják, hogy a magyar nép még elmulasztotta feldolgozni a múltját.
A Magyar Nemzet szerdai számában olvassuk: „John Griffin, Ausztrália budapesti nagykövete átadta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszternek azt a jegyzéket, amelyben Ausztrália hivatalosan tájékoztatja hazánkat az ausztrál legfelsőbb bíróság döntéséről, miszerint nem adható ki Magyarországnak a háborús bűncselekménnyel gyanúsított Zentai Károly. Az MNO úgy tudja, a rövid személyes találkozón Navracsics Tibor úgy reagált: sajnálatosnak tartja az ausztrál legfelsőbb bíróság döntését, mert az meghiúsítja az igazságszolgáltatási eljárás lefolytatását az ügyben. Az igazságügyi miniszter úgy vélte: csak egy ilyen eljárás során derülhetne fény arra, hogy Zentai Károly bűnös, vagy ártatlan. A magyar kormány álláspontja szerint pedig elkövetett bűncselekmények nem maradhatnak büntetlenül.”
Jogrend és politika ritkán járnak együtt a jó úton. Navracsics úr politikusként nyilatkozott, megfelelően (politically correct módon) annak a nemzetközi médiaérdeklődésnek, amely ennek a jelentéktelen ügynek minden apró részletét szenzációszinten tálal, amiben rendszeresen megfogalmazódik Magyarország „náci szövetség” múltja. Ennek az ex-enemy múltnak az ébrentartását nagy apparátus szolgálja.
Az ausztrál legfelsőbb bíróság tette helyre mindkét kormány politikai buzgalmát. Igazán, mi ausztráliai magyarok azt vártuk a nemzeti kormánytól, hogy a Zuroff-féle vádaskodást elfogadó korábbi kormány és a katonai ügyészség lépését felülvizsgáltatja olyan értelemben, hogy a megfogalmazott vád elég erős-e hivatalos vádemelésre. A miniszter úr figyelmét felhívtuk a részletek ismeretében annak lehetőségére, hogy az ügy vádemelésre sem alkalmas, és csak felelőtlen intézkedés a beteg idős embert a világ másik végére cipelni.
Mindemellett megnyugtató számunkra a miniszter úr kijelentése, miszerint a magyar kormány álláspontja hogy az elkövetett bűncselekmények nem maradhatnak büntetlenül. Van elég sepernivaló országon belül.
Csapó Endre írása a budapesti
Magyar Hírlap aug. 19–20-i számában.
Magyar Hírlap aug. 19–20-i számában.
0 Megjegyzések