Háromszázezer éves hajítódárdák kőhegyeit fedezték fel a Tübingeni Egyetem régészei Németország északi részén, Schöningen közelében; ezek az ismert legrégebbi fegyverek a világon. 

A Tübingeni Egyetem archeológusai egy valamikori külszíni barnaszénbányában végeznek ásatásokat, ahol számos pattintott kőeszköz és állati csontmaradvány került napvilágra. A leletek arról tanúskodnak, hogy az eszközök, fegyverek egykori készítői, használói ügyes mesteremberek és vadászok voltak, akik rendelkeztek az absztrakt gondolkodás képességével is. 

A tudósok feltételezése szerint a környéken a heidelbergi ember (Homo heidelbergensis) élhetett, noha emberi maradványok eddig nem kerültek elő - olvasható a PhysOrg tudományos hírportálon (http://phys.org/267094210.html). Nagytestű állatok - elefántok, orrszarvúak, lovak és oroszlánok - csontjai kerültek napvilágra, ahogy kétéltűek, hüllők fosszíliáit, kagylókat és rovarokat is megőrzött a barnaszén. A leletekből, valamint a növényi maradványokból következtetni lehet, hogy milyen környezetben élt 300 ezer évvel ezelőtt a heidelbergi ember. 

Ember és Neander-völgyi közös őse lehet a heidelbergi ember Újabb tanulmány állítja, hogy a Homo heidelbergensis a Neander-völgyiek és fajunk utolsó közös őse volt. Az emberek és a Neander-völgyiek utolsó közös őse egy magas, sokat utazott faj, az úgynevezett heidelbergi ember volt - állítja egy új, PLoS One tanulmány. A meghatározás egyetlen heidelbergi ember - Homo heidelbergensis – maradványain alapszik. A leletet Ceprano néven ismerik azon Róma közeli város után, ahol a részleges koponyát megtalálták. 

Korábban erről a 400 ezer éves fosszíliáról azt hitték, hogy az ember új faját, a Homo cepranensist képviseli. A legfrissebb vizsgálat azonban Cepranót a Homo heidelbergensis archaikus tagjaként azonosítja. Az eredmény megvilágíthatja, hogyan nézhetett ki a faj, melyből kifejlődött a Neander-völgyi és a Homo sapiens. Silvana Condemi, a vizsgálat társszerzője szerint azon más maradványok alapján, melyek Cepranóval kombinálhatók a H. heidelbergensis kategóriában, azt feltételezhetik, hogy a Ceprano-morfotípus magas, erős állkapcsú és apró fogú volt.

A vizsgálathoz a kutató és kollégái - Aurelien Mounier és Giorgio Manzi – Cepranót 42 afrikai és eurázsiai fosszíliával hasonlította össze, melyek kora 1,8 millió évtől 12 ezer évig terjedt. A kutatók ezt követően összehasonlítást végeztek Ceprano és 68 modern ember között is. A mintakészlet a legkiterjedtebb, melyet valaha az ősi olasz fosszília kapcsán elvégeztek. Amellett, hogy Cepranót heidelbergi emberként azonosította, az elemzés figyelemreméltó hasonlóságokat talált más, emberhez kapcsolható európai maradványokkal, melyek a pleisztocén korszak középső szakaszára, mintegy 781 ezer – 126 ezer évvel ezelőtti tartományra néznek vissza. 

Emellett kapcsolatokat találtak ősi, afrikai emberi fosszíliákkal is. Ennélfogva a csapat úgy hiszi, a Homo heidelbergensis széles körben elterjedt, Európában és Afrikában és szétszóródott mintegy 780 ezer évvel ezelőtt. Valószínűleg a jó idő tette lehetővé, hogy az emberős ilyen életet éljen. "Feltételezhetjük, hogy a középső pleisztocén során fennálló környezeti feltételek elősegíthették a H. heidelbergensis elterjedését és a populációk közötti kapcsolatokat” – mondja Condemi. "A génáramlás soha nem szakadt meg az óvilági populációkkal.”

Chris Stinger, brit paleontológus egyetért az új vizsgálat legtöbb következtetésével. "Régóta úgy tartom, hogy a Homo heidelbergensis reprezentálta közös ősünket a Neander-völgyiekkel mintegy 400 ezer évvel ezelőtt, és a Ceprano fosszília – újonnan meghatározott kései dátumával – kronológiailag jó helyzetben van, hogy ezen közös ősi csoport része legyen.” Hozzátette, azonban számos szempontból igen primitív leletről van szó, így az is elképzelhető, hogy néhány afrikai és európai heidelbergensis maradványhoz hasonlóan, nem az aktuális, utolsó ősi populációt reprezentálja. "Szerintem még mindig nem tudjuk, hogy az a bizonyos populáció hol élt” – magyarázza. 

„Az is lehet, hogy olyan helyet tekintett otthonának, melyről jelenleg igen kevés bizonyítékunk van, mint például Ázsia nyugati része.” A heidelbergi ember (Homo heidelbergensis) maradványai a Günz–Mindel-interglaciális és a Mindel–Riss-interglaciális (felmelegedési) korszakokból származnak, koruk 200–600 000 év között változik. Ide sorolják például Mauer, Steinheim an der Murr, Reilingen (Németország), Atapuerca (Spanyolország), Arago (Franciaország), Boxgrove, Swanscombe (Anglia), „Samu” – Vértesszőlős (Magyarország), Apidima, Petralona (Görögország) leleteit. Sok antropológus a Homo heidelbergensist nem ismerik el önálló taxonnak, hanem a Homo erectus európai változatának tekinti. A heidelbergi emberrel egyidőben a tisztán Homo erectusnak tartott előemberek maradványai is megtalálhatóak ugyanebből a korszakból (például Atapuerca, Spanyolország; Bilzingsleben, Németország).