Csak az kezdhet szeptemberben főiskolán vagy egyetemen, aki aláírta a hallgatói szerződését. A szerződésmintát már közzé tették az interneten, az egyénre szóló dokumentumokat pedig még augusztusban kiküldik a felsőoktatási intézményekbe. Csak az iratkozhat be ősszel, aki aláírja. A Debreceni Egyetemen nem tartanak tőle, hogy emiatt kevesebb diák kezdi meg tanulmányait. 

A négyoldalas hallgatói szerződés mintáját az Oktatási Hivatal honlapján már közzétették, augusztus 15-től pedig a Felvi.hu „személyes ügyintézés” menüpontjában személyre szabott szerződésüket is átolvashatják a leendő hallgatók. A papírt beiratkozáskor a felső oktatási intézményben kell aláírni.

- Az Oktatási Hivatal a Felsőoktatási intézmények tanulmányi osztályaira juttatja el valamennyi beiratkozó hallgatónak az előkészített, személyes adataival kitöltött egyedi szerződését – tájékoztatott Princzinger Péter, az Oktatási Hivatal elnöke.

A Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese szerint a felvételi meghirdetésekor a tanulók számára ismert volt a szerződés, így nem tart attól, hogy az állam által teljesen vagy részben támogatott hallgatók ne írnák alá a dokumentumot.

- Én úgy gondolom, hogy mindenki alá fogja írni a szerződést, persze az bekövetkezhet, hogy ha más döntések születnek, akkor később mentesül ettől. Biztos, hogy sokan szeretnék elkerülni ezt, de ma én úgy látom, hogy ez 100 százalékosan végbe fog menni – vélekedett Jávor András oktatási rektorhelyettes.

A szerződés két legfontosabb eleme, hogy a hallgató vállalja: a képzési idő másfélszeresén belül megszerzi diplomáját, illetve a végzést követő 20 éven belül a támogatott idő kétszereséig itthon fog dolgozni. Aki ezt nem tartja be, annak a képzés díját vissza kell majd fizetnie, ezt az adóhivatal fogja ellenőrizni - olvashatjuk a Debreceni Egyetem honlapján.