„Emberileg többet vártam, nem erre számítottam” – válaszolta a kérdésre, becsapva érzi-e magát a háromszoros olimpiai bajnok, a pillanatnyilag csapat nélküli Kiss Gergő. Kifejtette, amikor két éve hazatért Kotorból, úgy gondolta, Budapesten telepszik le, nem fog már ugrálni, két kislányára is tekintettel kell lennie, ha csapatot választ.A magyar férfi vízilabda-válogatott a múlt héten megkezdte felkészülését a londoni olimpiára, a keret tagja, Kiss bajnoki címet nyert idén a Vasassal - játékára nem lehetett panasz, sokszor volt meccset befolyásoló erő -, de közvetlenül a Bajnokok Ligája-döntő után közölték vele, nem tudják a szerződését meghosszabbítani.„A bajnoki döntő előtt volt egy megbeszélésünk a Vasas vezetőivel. A csapat akkor már BL-döntős volt. Azt kérték, a Final Four végéig mindenki a vízilabdára koncentráljon, utána pedig visszatérünk arra, hogy a nehézségekkel küszködő klub kiket képes megtartani, ki szeretne egyébként is elmenni. Ehhez tartottam magam, nem is érdekelt semmi más. A BL-döntő másnapján zuhantam a pad alá, mert kiderült, hogy a Vasas nem tud ajánlatot tenni nekem” – mondta az Indexnek Kiss.A balkezes klasszis abban bízott, hogy hasonló feltételekkel a csapat tagja maradhat. Úgy gondolja, korrektebb lett volna, ha az elején elmondják neki, mire számíthat, hozzáállásán, alázatán akkor sem változtatott volna. 
Folytatás www. sportgeza.hu Ághassi Attila írása.