Idén is százezreket várnak a pünkösdszombati Csíksomlyói Búcsúra, pedig hivatalos meghívót csak a szentmise szónoka kap. A május 26-án sorra kerülő búcsúra a világ minden tájáról érkeznek majd zarándokok.
Csíksomlyó búcsújáró hely jellegét az adja meg, hogy már a XV. században virágzik a Boldogságos Szűz Mária tisztelete a székely nép körében. A környék népe, Mária-ünnepeken Somlyón gyűlt össze.
1567-ben, a hitújítás korában János Zsigmond, erdélyi fejedelem, haddal akarta a színtiszta katolikus Csík, Gyergyó és Kászon népét az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Csík, Gyergyó és Kászon népe, István gyergyóalfalvi plébános vezetésével fegyvert fogott hitének védelmére.

A gyülekező Csíksomlyón volt, pünkösd szombatján. Isten kegyelmébe ajánlották magukat és Szűz Mária segítségéért esedeztek, majd elindultak a Hargitára, szembeszállni a hitújítók hadával. Ezalatt az idősek, az asszonyok és a gyermekek Somlyón maradtak és győzelemért imádkoztak. A csata diadallal végződött. A győztesek nyírfaágakkal ékesítették fel lobogóikat és úgy vonultak le a Hargitáról. A templomban maradt nép elébük ment, és együtt jöttek vissza hálát adni a győzelemért és megköszönni a Szent Szűz segítségét. Ennek a történelmi eseménynek emlékére fogadalmat tettek, hogy ezután minden évben, pünkösd szombatján elzarándokolnak Csíksomlyóra. Ezt az ősi hagyományt őrzi és folytatja a mai napig Mária népe.
Urbán Erik ferences szerzetes, a csíksomlyói rendházfőnök elmondta, hogy a testvérei javaslatai alapján idén a búcsú szónoka Ft. Dr. Templi Imre aki a stuttgarti magyar misszió plébánosa, a szatmári egyházmegye papja.
A búcsú napján a kegyhelyet a városközponttól csak gyalogosan lehet megtenni, legalább 4-5 km-t kell gyalogolni. A mozgássérültek Csíksomlyóra való szállításáról a Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezete gondoskodik. A forgalomkorlátozás Csíksomlyó körzetében már pénteken este 8 órakor elkezdődik és vasárnap délután 16 óráig tart.
A zarándokok fogadására az egész csíki medencében készülődnek. Már csak néhány szállás maradt 50-60 km-es körzetben, és azok is vidéki panziókban, mondja az egyik csíkszeredai turisztikai iroda vezetője, aki konkrét árakat is felsorolt a szálláshelyeket illetően.
Idén is két zarándokvonat indul Budapestről a Csíksomlyói búcsúra. A Boldogasszony zarándokvonaton szállítják Csíkszeredába Nyírő József író hamvait.
A Csíksomlyó Expressz május 25-én Szombathelyről indul, a Székely Gyors pedig a Keleti Pályaudvarról indul ugyancsak pénteken.
Az ötvenes évek legendás hírű magyar Aranycsapatának képével, Puskás, Grosics, Bozsik, Buzánszky és a többiek arcmásával díszített vadonatúj MÁV-Taurus mozdony vontatja majd a pünkösdi búcsúra Csíksomlyóra, Erdélybe induló Csíksomlyó Expresszt. A szerelvény Szombathelyről indul, majd Sopronban, Csornán, Kapuvárott, Győrött, Komáromban, Tatabányán megállva, a fél Dunántúlon áthaladva érkezik meg Budapestre, ahonnan a kultikus NOHAB mozdony által vontatott Székely gyorssal együtt, Szolnokon, Békéscsabán, Püspökladányban utasokat felvéve érkeznek Erdélybe.
A MÁV szóvivője szerint a menetrendszerű gyorsvonatok is közlekednek majd május 25-28 között, a Korona, illetve a Hargita gyorsvonatok ezek. A Korona éjszaka, a Hargita pedig nappal közlekedik és mindkét vonatot pótkocsikkal erősítik meg, mert több utasra számítanak.

Duna Tv
0 Megjegyzések