Az alaszkai jegesmedvéknél is megjelentek a fókákat és rozmárokat gyötrő rejtélyes betegség tünetei.
Kilenc, foltokban kopasz, váladékozó sebhelyekkel borított
jegesmedvét találtak az alaszkai Barrow város melletti Beaufort-tengeri
régióban. Az amerikai földtani intézet (USGS) közleménye
szerint hasonló tüneteket észleltek korábban fókáknál és rozmároknál
is - utóbbiakkal ellentétben azonban a fertőzött jegesmedvék
máskülönben egészségesek voltak.
Az USGS alaszkai tudományos központjának biológiai részlegét vezető
Tony DeGange azt is kiemelte, hogy a jegesmedvék esetében nem történt
pusztulás. A szakember szerint a kilenc medve azon 33 példány közé
tartozott, melyeket mintavétel céljából fogtak be a biológusok az
északi-sarki partvidéket felölelő rutintanulmány készítése során.
Részleges szőrveszteséget már korábban is észleltek a
jegesmedvéknél, ám a jelenség mostani előfordulásának a gyakorisága,
illetve a fókáknál és rozmároknál tapasztalt kór jelentősen növeli az
aggodalmakat. Az USGS jelenleg a többi állatot vizsgáló ügynökségekkel
együttműködve kutatja, hogy van-e összefüggés az esetek között.
A rejtélyes kór megjelenését először tavaly nyáron észlelték. A
Nemzeti Oceanográfiai és Légköri Hivatal (NOAA) szerint akkor nagyjából
60 elpusztult és további 75 fertőzött fókát találtak. A példányok
többsége gyűrűsfóka volt, előfordultak azonban szalagos fókák
(Histriophoca fasciata), szakállas fókák (Erignathus barbatus) és
pettyes fókák (Phoca largha) is a fertőzött egyedek között. A kutatók
szerint a lebetegedett fókák, illetve az északnyugat-alaszkai partoknál
talált rozmárok közül több még fiatal egyed volt, nehéz légzéstől és
vérző sebektől szenvedtek.
Korábbi tanulmányok szerint a tüneteket valószínűleg nem sugárzás
okozza, amelynek lehetősége a fukusimai atomerőműnél történt
katasztrófa idejét és kiterjedését tekintve vetődött fel. A rejtélyes
kór azonban továbbra is terjed.
forrás: MTI/Hír24
0 Megjegyzések