Miről beszélget két kortárs költő a költészet napján? Petőfiről, szülőföldről, elmúlásról, megmaradásról, ráadásul egymást ugratva. Hallgatóságuk is bőven akad, igazolva: kár temetni a könyveket, a verseket.
„Vers az, amit mondani kell” –  idézett egy korábbi nyilatkozatából Kányádi Sándor. Az idén 83 éves, Kossuth-díjas költő szerint a versmondás semmihez sem fogható megtartó erő. Példa rá, hogy az erdélyi magyar közösségek nemzeti létének évtizedekig meghatározó eleme volt az író-olvasó találkozó, közvetlenül az istentisztelet és a színház után. 
Mindez a Katona József Könyvtárban hangzott el szerda este, ahol a költészet napján Füzi László irodalomtörténész beszélgetett az erdélyi magyar poétával és a Tiszakécskén élő Kossuth-díjas költővel, Buda Ferenccel. Ő egyébként József Attila verseit veszi elő leggyakrabban – nem csak költészet napján –, valamint Arany János és Nagy László műveit. 
„A költészet hete elsősorban az olvasókkal való találkozókról szól, ilyenkor nyugodt olvasásra ritkán jut idő, de például Aranyra gyakran gondolok, felidézem magamban kedvenc verssorait” – árulta el Buda Ferenc. Verselt is, és nem csak neves elődei, de saját régi és legújabb költeményeiből is nyújtott ízelítőt. Kányádi Sándornak is jól ment a „fejből való” versmondás. Gyakran a mondandójába is beleszőtt néhány odaillő verssort, ahogy ő fogalmazott: „valódi, nagy költőink tollából”. A közönségnek elárulta: „Ahogy beszélni sem az ember talpa alá vagy feje fölé beszélünk, úgy verselni is csak szembe érdemes”. Füzi László szavaival élve: e két kortárs úgy mondja a saját verseit, ahogyan megírták, ahogyan belülről érzik a szavak sodrását, dallamát. 
Kányádi édesanyja jóvoltából verset előbb hallott, mint olvasott. Először ő mondta el neki Csokonai Vitéz Mihály Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz című versét enyhén folklorizált változatban. Gyermekkorában a szülői házban nem volt egyéb könyvük, mint a Petőfi-összes, az éves kalendárium és a Biblia. A háború után aztán jobban telt a családnak erre is, mivel a debreceni Zsibogón olcsóbb volt könyvhöz jutni, mint élelemhez.
 
A versírás mibenlétére vonatkozóan Buda Ferenc elmondta: nincsenek műhelytitkok. „Hiába árulná is el valaki a sajátját, mert mindenki a maga módján ír. Ha van, jön magától az írnivaló, ha nincs, ki sem lehet húzni az emberből” – fogalmazott. 
Egymás szülőföldjéről szólva Kányádi Sándor elmondta: számára a Kiskunság a magyar költészet Ruhr-vidéke, az Alföldről pedig mindig az jut eszébe, milyen csodálatos volt Magyarország, amikor még egy hazában létezett síkvidék és hegyvidék. Buda Ferenc gyermekkorától vágyott a hegyekbe. Egyik legnagyobb élménye, amikor először kelt át a Király-hágón, és számára Erdély még ma is egy legendás meseország.
Forrás: baon.hu