Az Uránusz a Voyager-2 fotóján (Fotó: NASA/JPL)
Csillagászok első alkalommal kaptak lencsevégre sarki fényeket az Uránuszon egy Föld közeli teleszkóp segítségével. 
Az Uránusz aurora fotókat a Hubble Űrteleszkóp készítette. Ez az első alkalom, hogy a jegesen kéklő planéta fényeit Föld közeli obszervatórium segítségével láthatják. Mostanáig, a bolygó sarki fényeit csak a NASA Voyager szondája kapta el, mely 1986-ban zúgott el mellette.
Az új fotók elkészítése nem volt egyszerű művelet. A Hubble csak két alkalommal rögzített sarki fényeket a Földtől 4 milliárd kilométerre található bolygó nappali oldalán, mindkétszer 2011-ben. A megfigyelési időt gondosan egy elhaladó napviharhoz igazították, hogy maximalizálják a Hubble esélyeit a fények dokumentálására.
A sarki fényeket egy bolygó mágneses mezeje és a Napból érkező napszél töltött részekéi közötti kölcsönhatás váltja ki. A magnetoszféra a bolygó felső atmoszférájába vezeti a részecskéket, ahol a légkör és a naprészecskék közötti kölcsönhatás látható izzást generál. A Földön sarki fények az északi és déli mágneses pólusoknál jelennek meg, így a fényshowkat északi és déli fényeknek nevezik. 
Asarki fények fotóinak elkészítéséhez 2011 szeptember közepén egy sor nagyobb napkitörést követtek figyelemmel, majd kiszámították azt az időt, mely alatt a vihar eléri az Uránuszt. A napviharból származó töltött részecskék két hét múlva haladtak el a Jupiter mellett, azonban csak november közepén érkeztek meg az Uránuszhoz – áll a közleményben. Addigra megvolt a megfigyelési idő a Hubble-lel, hogy szemrevételezzék az Uránuszt és reményeik szerint annak sarki fényeit. 
Laurent Lamy, a meudoni  Observatoire de Paris kutatója és a vizsgálat vezetője szerint a bolygót részletesen csak egyszer, a Voyager 1986-os elrepülése során vizsgálták. – Azóta nem volt lehetőségünk újabb megfigyelésekre igen szokatlan magnetoszférájáról.”
A Földön az északi fények órákig tartanak és színes bemutatóval szolgálnak, azonban az Uránuszon csak néhány percig „éltek”. Ekkor is csak halovány, izzó pettyek voltak a légkör felett. A Hubble azokon a helyszíneken észlelte a fényshowt, melyek a bolygó északi mágneses pólusának feleltek meg – mondják a kutatók -, mely miatt ezek az uránuszi északi fények. 
Míg a Naprendszer egyéb bolygóin is észleltek már sarki fényeket – mint a Jupiteren és Szaturnuszon - , az Uránusz egyedülálló rendkívüli dőlése miatt, melyről a kutatók úgy hiszik, egy másik, bolygó méretű objektummal történt ütközés eredménye. Az Uránusz olyan dőlt tengelyen kering, mely miatt gyakorlatilag az oldalán forog. A bolygó mágneses mezeje forgási tengelyéhez mérten szintén hatvan fokban dőlt. Összehasonlításképpen, a Föld mágneses tengelye csak 11 fokban tér el forgási tengelyétől.
A nagyon rövid életű uránuszi fények oka Lamy gyanúja szerint a beérkező naprészecskék és a bolygó szokatlan mágneses mezejének iránya közötti különbség. „A sarki fények adatokat szolgáltatnak a mágneses tengely pontos elhelyezkedéséről, mely ezt követően lehetővé teszi, hogy első alkalommal állapítsuk meg, a magnetoszféra mely részei aktívak. Kétségtelen, hogy az Uránusz rejtélyes planéta. Nem sokat tudunk róla - különösen magnetoszférájáról-, de talán lassan felfedi titkait.”
Most, hogy bebizonyították, vannak sarki fények a bolygón, Lamy abban reménykedik, hogy még több Hubble megfigyelési időhöz juthat. „Közel negyedszázada nincsenek megfigyelései adataink ezekről az eseményekről, azonban most már tudjuk, hogy egyedülálló eszköz áll rendelkezésünkre” – magyarázza. – Sajnos a Hubble életének vége felé közeledik, ezért nagyon sürgős lenne annyi lehetőséget kihasználni, amennyi csak adódik, hogy eme távoli sarki fényeket vizsgáljuk, mielőtt az obszervatórium végleg lehunyja szemét.” 

 forrás: space.com/national geographic/hirado.hu