Sorsdöntő események tökéletes összhangja okozta a Titanic egy évszázaddal ezelőtti katasztrófáját, állítja egy tanulmány, amely matematikai és fizikai jelenségek sorozatát sejteti a tragédia mögött. A szerző szerint a belfasti hajógyárban használt rossz minőségű szegecsek és a hajó 60 százalékának vízzel való elárasztása még nem vezetett volna a luxushajó elsüllyedéséhez. A karibi térség éghajlata nagyban hozzájárulhatott a katasztrófa bekövetkeztéhez.

A Southamptonból New Yorkba tartó első, végzetes útján a gőzös 1912. április 14-én éjjel 23.40-kor az Atlanti-óceán északi részén nekiütközött egy jéghegynek. A hajó három órán belül lesüllyedt a 4 ezer méteres mélységbe, a 2224 utas és személyzet kétharmada került a hullámsírba.

Vajon az elsüllyeszthetetlennek hitt luxushajó normális esetben tovább maradt volna a felszínen, a halálesetek számát tovább lehetett volna csökkenteni, ha a mentőhajó hamarabb érkezik a helyszínre? „A Titanic rejtélyének az igazi kérdése a következő: hogyan süllyedhet el egy 46 ezer tonnás hajó ilyen gyorsan?” – tette fel a kérdést Richard Corfield író a Physics World legfrissebb számában. A hajó strukturális hiányosságait és az 1912. április 14-i eseményeket mélyebben megvizsgálva Corfield megállapította: „nem egyetlen dolog esküdött össze a Titanic ellen. Ez egy klasszikus dominóelv lehetett” – mondta a Discovery Newsnak.

Az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában végzett vizsgálatok szerint több körülmény okozta a több száz ember életét követelő katasztrófát: a Titanic túl gyorsan ment, Edward J. Smith kapitány nem figyelte a jéghegyeket, továbbá nem volt elég mentőcsónak a fedélzeten. A vizsgálatok további részletekre derítettek fényt, például az árbockosárban nem volt távcső, illetve az SS Mesaba brit kereskedőhajó rádiósai nem megfelelően adták át a később sorsdöntőnek számító figyelmeztetéseket a jéghegyről.

„A Mesaba megadta a jéghegy pontos helyét, de ez körülbelül este 21.40-kor történhetett, 75 kilométerre a Titanic elsüllyedésének helyszínétől” – írta Corfield. Az üzenet így szólt: „Nagy méretű jéghegyet, vagyis egy jégmezőt láttunk. Az idő tiszta” – amit a Titanicon „nem sürgős ügynek” értelmeztek, mivel az nem volt ellátva az MSG (Masters' Service Gram) előtaggal, ami viszont szükségessé tette volna a kapitány személyes beavatkozását.

A Titanic 1912-ben a világ legmodernebb hajója volt, a legújabb technológiai újításokat alkalmazták rajta, bár néhány beépített anyagról az építése során kiderült, hogy nem megfelelő. Például a rosszul öntött kovácsoltvas szegecsek okozták az acéllemezekből álló hajótest széthullását. Corfield két szakembert is megemlít művében. Tim Foecke, az amerikai National Institute of Standards and Technology és Jennifer Hooper McCarty, a szintén amerikai Johns Hopkins University munkatársai a 2000-es évek közepén készítették el saját elemzésüket a Titanic születési helyéül szolgáló belfasti hajógyár feljegyzései alapján.

„Foecke és McCarty megállapították, hogy a Titanic elején és a hátsó ötödén lévő szegecsek jó minőségű acélból készültek, bár nem a legjobból, és kézzel illesztették be őket” – írta Corfield. Ezek a szegecsek olcsóak voltak, azonban a szennyeződési koncentrációjuk, vagyis salaktartalmuk meglehetősen magas értéket mutatott. Laboratóriumi vizsgálatok kimutatták, a szegecsek feje különösen érzékeny a különböző fizikai nyomásokra, és hamar eltörnek, ami a hajótest "kibomlását" eredményezi.

„Az ütközés matematikája és fizikája szerint, ha hat rekeszt elöntött a víz és már csak négy maradt, akkor még nem süllyed el a hajó” – magyarázta Corfield. Azonban az éghajlat is hozzájárult a katasztrófa bekövetkeztéhez. Amikor a karibi térség időjárása a szokásosnál melegebb, a két felszíni tengeri áramlat kölcsönhatásba lép – a Golf-áramlat találkozik a gleccsereket szállító észak-atlanti Labrador-áramlattal –, valamint amikor a rendkívül magas dagály három hónappal korábban érkezik, a koncentrált jéghegyek egyfajta tankcsapdákként működnek.

Corfield arra a következtetésre jutott, hogy a szerencsétlen körülmények egész láncolata vezetett a Titanic pusztulásához. „A világ legjobban előkészített terve sem tud kiküszöbölni minden olyan tényezőt, amely negatívan befolyásolhatná egy bonyolult gép tervezését és működtetését. Néha elegendő az egyéni tényezők együttállása ahhoz, hogy az események addig a pontig bonyolódjanak, ahonnan már nincs visszaút, és a tragédia már nem hárítható el” – mondta.