101 nap van hátra a londoni olimpiáig. Ez az utolsó időszak, amikor még viszonylag lezser nyugalommal, derűsen beszélnek a sportolók az esélyekről. Azok is, akiktől aranyat remél a közvélemény. Az úszó a debreceni Eb-t, a dobóatléta a londoni körülményeket, a kézilabdakapus a sorsolást említi.

Cseh László már rutinból megy neki a felkészülésnek, Peking háromszoros ezüstérmese sikerélményt is szerezhet addig, igaz, eredetileg nem az Európa-bajnokságra fókuszált.

„Egy kicsit átírta a felkészülésünket, meg a gondolkodásmódunkat is, hogy Debrecenbe került az Eb. Csak úgy edzésből mentem volna ki versenyezni, így viszont illik jól szerepelni és szeretnék is. Hozzáteszem, hogy azért remélhetőleg nem Debrecenben, hanem az olimpián leszek csúcsformában.”

A tengerentúlon nem biztos, hogy a debreceni eredményeket fogják böngészni a riválisok, noha azért mindenki tud a másikról. Michael Phelps ismét kedvet kapott a 400 vegyeshez, ami nem túl jó hír. Cseh Laci azért mosolyog: „Természetesen figyelemmel követjük, hogy ki mit úszik, milyen állapotban vannak az ellenfelek, de azért elsősorban magamra figyelek. Hogy Phelps mégis elindulhat a 400 vegyesen Londonban, az engem nem lepett meg, amikor újra elkezdett versenyezgetni, már tudtam, hogy ez sül majd ki belőle. Mindegy, ki lesz ott a medencében, legyőzök mindenkit.”

Cseh Laci a világ egyik legjobb úszója – akkor is az lesz, ha az amerikaiak nyernek Londonban. De itthon aranyakban gondolkodunk, amihez már hozzászokott. „Nem „létkérdés” a győzelem, a sportban semmi nem létkérdés” – fogalmazza meg – „Természetesen nagyon szeretnék olimpiai aranyat nyerni, remélem, sikerülni is fog. Lochte legalább olyan jó, mint Phelps, őt is le kell győzni. Ha nem jön össze, akkor sem dől össze a világ: egy olimpiára már kikerülni is óriási dolog, nagyon nehezek a szintidők, aki már kijut és döntőbe is kerül, az elégedett lehet. Ezeknek is tudni kellene örülni, nem mindig csak az aranyéremnek”

„Annál többet, mint Peking előtt, szerintem nem tudok dolgozni, én se lettem fiatalabb – viszont úgy érzem, sokkal céltudatosabban és célirányosabban tudok edzeni. Nagyon bízom magamban, amit megcsinálunk, annak lesz eredménye. A két vegyes és a kétszáz pillangó már biztos, a többit meglátjuk, van még idő leadni a programot.”

Pars Krisztián, aki hiába várt pekingi ezüstérmére, miután az előtte végzett fehérorosz kalapácsvetők megbuktak, most nem a sportdiplomáciára bízná a dolgokat. Csendben készül a nagy dobásra. „Örülök, hogy nem vagyok még a kirakatban. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy idén még nincs eredményem, április 28-án kezdek Veszprémben. Onnantól kezdve viszont, ha valamilyen jó eredményt elérek, számítani kell arra, hogy mindenki oda fog tenni az esélyesek közé. Én magamat mindenképpen odateszem.”

„Májusra nagyjából eldől, hogy kitől mire lehet számítani, ennek a függvényében fogunk még keményebben és a technikát finomítva tovább készülni. Aki már évek óta ott van az élmezőnyben, arra mindenképpen számítani kell az olimpián is. Aki 80 méter körüli dobásra képes, az nyerhet, az adott pillanat fogja eldönteni, az, hogy ki milyen állapotban van éppen. Bízom benne, hogy 82 körül tudok dobni, azzal már nyerni is lehet.”

A pillanatnyi formán kívül a körülmények is közrejátszhatnak egy-egy verseny kimenetelében. Spártai harcosok a kalapácsvetők, semmire nem szokás hivatkozni, a brit fővárosban sem fognak.

„A helyszín is számít, leginkább a dobókör minősége. Londonban párásabb, esős időjárásra kell számítani, de mi ezzel mindennap megküzdünk, hóban, esőben is edzünk. Van speciális cipőm, a lényeg, hogy ne felejtsem itthon.”

És ami megkerülhetetlen téma a dobóatlétáknál Athén és Peking után: a dopping. „Bízom benne, hogy tiszta olimpia lesz, nem úgy, mint az előző kettő. Az nagyon sokat ártott a sportágnak – rögzíti a lényeget Pars Krisztián. - Majd az Európa-bajnokságon látszik, ki milyen lendületben van, ha valaki azon nem indul el, az már furcsa lehet, mert nekünk túl sok versenyünk nincsen.”

Férfi kéziseink nyolc évet vártak Athén után az újabb olimpiai jelenésre. Fazekas Nándor, a kapus, ott volt 2004-ben a negyedik helyen végzett Skaliczki-csapatban. Pontosan tudja, hogy a legrangosabb verseny nem a legnehezebb – és ez esélyt jelent minden kvalifikált csapatnak. „Aki egyszer volt már olimpián, az nem felejti el. Óriási dolog, főleg, ha helyezést is elérünk. Kijutni nagyon nehéz volt, Európa-bajnoki, világbajnoki esélyesek nem lesznek ott.

Az is igaz, hogy maga az olimpia már könnyebb lehet, mint a kijutás, itt egy jó meccs elég lehet a sikerhez. Athénban az oroszok mindenkitől kikaptak a csoportban, aztán a nyolc között a másik ág győztesét megverték és már négy között voltak, ahogy mi is, Korea legyőzésével. Jókor kell kijönnie a lépésnek.”

Athénban Nagy Lászlóval, és a nyolc évvel fiatalabb Carlos Pérezzel rongyoltuk az ellenfelek hálóját, ilyen támadópotenciálunk most nincs, ellenben nagyon nehéz legyűrni a magyar válogatottat. "Nyolc éve voltak világklasszisaink, most talán nincsenek, de csapatként erősek vagyunk. Hogy melyik ér többet, az jó kérdés, talán az olimpia választ ad rá" – óvatoskodik a kapus, aki nem a szerencsétől várja, hogy előrelökje a csapatot Londonban.

„Nekünk soha nem volt könnyű sorsolásunk, szerintem most sem lesz. De lehet, hogy nem is baj, inkább jöjjön a csoportban két nehéz ellenfél, talán ha azt valahogy behúzzuk, a nyolc között kaphatunk a másik ágról könnyebbet. A respektünk megvan a nemzetközi mezőnyben, ezt jelzi, hogy a világbajnok francia és az Európa-bajnok dán válogatott is bejelentkezett edzőmeccsre, úgy tudom, el is fogadtuk. A pálya és a kapu Londonban is ugyanakkora lesz, mint máshol, minden meccsre ugyanúgy állok be a kapuba, száz százalékot akarok nyújtani.”