Honnan jöttünk, kik vagyunk mi, magyarok? Milyen kultúrát, műveltséget hoztunk magunkkal Keletről, amit ma is vállalhatunk, őrizhetünk, és továbbadhatunk a következő nemzedékeknek? E sokakakat érdeklő kérdésekről a Magyarok Szövetsége szervezésében rendkívül értékes és érdekes konferenciasorozat indult Debrecenben, mely május 5-én Miskolcon, később majd Veszprémben és Győrött folytatódik.

A nyitórendezvényt „Szkítiából kijöttekről…” címmel március közepén tartották a debreceni Centrum Hotel konferenciatermében. „A Kárpát-medencében példa nélküli esemény célja, hogy minél szélesebb körben ismerhessük meg a magyar nemzet igaz eredetét, szerves kultúrájának, műveltségének gyökereit” – olvashattuk a meghívóban.
Szinte borítékolni lehetett a nagy érdeklődést, hiszen előzetesen is közel háromszáz levélbeli akkreditáció érkezett! A négyszáz fő befogadására alkalmas terembe egy szomszédos iskolából kellett újabb és újabb széksorokat hozni, annyian jöttek hazánk különböző településeiről, de érkeztek a Felvidékről és Erdélyből is. A középnemzedék mellett feltűnően sok fiatal érdeklődő volt, s mint később elmondták: „Azt kaptuk ezen a konferencián, ami a tankönyveinkből kimaradt. Éppen ezért jöttünk!”
A fő programban kilenc előadás hangzott el, s egy-egy délelőtt vagy délután lezárásaként kötetlen formában lehetett kibeszélni, továbbgondolni az elhangzottakat – az első este majd’ éjfélig tartott e „ráadás”. Obrusánszky Borbála történész, Kelet-kutató (Szkíta rokonságunk történeti bizonyítékai), Pap Gábor művészettörténész, aki a konferencia levezető elnöke is volt (Az íjfeszítő népek képírási hagyatéka), Molnár Attila solymári kutató (A magyar kereszténység szkíta gyökerei), Nagy Imre hódmezővásárhelyi múzeumigazgató (A szkíta kérdés kusán kulcsa), Végvári József nyelvészprofesszor (Adalékok az úgynevezett kölcsönszavak kérdéséhez);  Tóth Gyula középkor-kutató, informatikus (Szkítiától Maghrebig – a kitalált középkoron túl), Kelemen Zsolt ki lótartással s magyar harcművészettel foglalkozik (Harci kultúránk múltja és jelene), Makoldi Sándor festőművész, néprajzos (Képírás a Teremtő tér-idejében – ácsolt menyasszonyládáink) és Kubinyi Tamás, az Echo TV műsorszerkesztője (Szkíta ősbölcselet – Álmos és Bartók) tartott előadást.
Két, Nagyecsedről érkezett pedagógus (egyik magyar, másik történelem szakos) már azon tanakodott, hogyan is tudják majd ezeket a frissen szerzett ismereteket tanórákon felhasználni, s legalább felhívni tanítványaik figyelmét arra, hogy a kötelező akadémiai „kánon” mellett bizony vannak komoly érvek, sőt tudományos bizonyítékok a régebben köztudott - krónikáinkban és hagyományainkban fennmaradt – magyar őstörténetről is!
Határainkon túlról, a felvidéki Virtről érkezett a konferenciára Fister Magdolna, aki több mint tíz éve foglalkozik a kereszténység előtti magyar őshagyományok kutatásával. Virt a Duna partján, a Zsitva torkolatánál fekvő kis település, Bocskai 1606. évi békekötésének helyszíne, ott él Magdolna asszony - eredeti végzettségére nézve szociológus, de hosszabb ideig a pozsonyi Hét című lap szerkesztőjeként is dolgozott. A régi magyar mintakincs egyik különlegességét, a helyben még használatos un. „vetésöltést” kutatja, amihez hasonlót már csak a moldvai csángóknál lehet fellelni (e keresztöltés egyik szára hosszabb, mint a nálunk jól ismert keresztszemeseké!). Tanulni s feltöltődni jött e konferenciára, miként Beksy Ida is a partiumi Zilahról. Perceken belül kiderült, hogy ezt az öltéstechnikát a Szilágyságban is ismerik még, csakhogy arrafelé „boszorkányöltésnek” hívják. Újságíró lévén talán Ida asszony fogalmazta meg legszebben, már-már költői sűrítettséggel a két nap lényegét: „Történelmi idők kátyúit kerülgettük. Utaztunk térben és időben, kifigurázva a mások által rosszakaratúan ránk kényszerített ellehetetlenítést…  Két teljes nap, előadásról-előadásra, mintegy értelmezve a régi-rossz rendszert, hitvány tanaival együtt, és éltetni azt a nagy egészet, a bonthatatlant, amiben értelmet nyerhet emberléptékű önmagunk. A mindenség megfoghatatlan léptékével vagyunk-e mérhetők? Vagy mérhetetlenül földhözragadtakká lettünk, s csak a csillagokkal kacérkodik önazonosságunk? A mérték bennünk van, ugyanúgy, ahogyan a mindenség is mi magunk vagyunk. Csak mernünk kell a mindenséggel mérni önmagunkat!”
Ha van vegytiszta civil kezdeményezés, a debreceni rendezvény az volt! Egy fillér állami vagy önkormányzati támogatás nélkül, csupán helybéli képzőművészek alkotásainak felajánlásaiból, illetve magánszemélyek pénz- és természetbeni adományaiból sikerült a Hajdú-bihari Magyarok Szövetségének előteremteni az - e konferencia megrendezéséhez is nélkülözhetetlen - anyagiakat. (A záróbeszélgetésen egy magát megnevezni nem kívánó személy pl. egymillió forintot ajánlott fel Tóth Gyula további kutatásainak támogatására!)
Botos Csaba főszervező – a konferencia ellenzőitől érkezett különböző vádaskodásokra utalva – így fogalmazott: „Az önmagáért való igazság nem lehet senki vagy semmi ellen. Csak a hazugság az, ami valami ellen való!”
Ozsváth Sándor
művelődéstörténész