Beszélgetőtársam Baráz József karnagy, a Stella Kamarakórus alapító karnagya   

- Mikor és hol kezdődtek a zenei tanulmányai?
- Mondhatnám azt is, egy véletlen találkozásnak volt köszönhető minden. 1949-et írtunk és akkoriban egy egyházi kórusban énekeltem. Ezt követte egy országos megmérettetés, amikor az országos kórushangversenyt követően megkeresett Vásárhelyi Zoltán Kossuth-díjas zeneszerző, az akkori Zeneművészeti Főiskola tanára, és az ő javaslatára kezdtem meg a főiskolai tanulmányaimat.   

- A kommunista diktatúra legkeményebb éveiben volt-e bármi is, ami korlátként lett volna jelen a zenei életben?
- A zenei életben ez nem volt annyira jellemző, inkább talán az irodalomban volt tetten érhető. Apró összezördülések voltak ugyan, de ezt inkább a műfaj sajátosságai okozták. Akkoriban a Bányász Központi Kórussal léptünk fel és bizony megesett, hogy az akkori Nehézipari Minisztérium párttitkára nehezményezte, hogy a repertoárunkban egyházi énekek is jelen vannak. Természetesen mindez nem maradt retorzió nélkül. Nem kaptunk támogatást. 

- Milyennek látta Kodályt, mint mestert, tanítót? Milyen volt a kapcsolata vele? 
- Hogy milyen is volt? Azt hiszem elég, ha csak a záróvizsgámat említem. Egy Palestrina-művet kellett lapról énekelni, ahol egy apró, mondhatni talán jelentéktelen hibát vétettem. Igaz, a hiba akkor is hiba. Évekkel később, már tanárként találkoztam vele, amikor csak úgy hirtelen nekem szegezte a kérdést. - Mondja, tud már kvinteket énekelni? Az igazi mentorom, aki folyamatosan végig kísért, Bárdos Lajos volt.  

- Mikor alakult a kórus és kik a tagjai? 
- 1977-ben alakult a Stella Kamarakórus néhány lelkes, a kóruséneklés iránt elkötelezett ember összefogásával, akik célul tűzték ki, hogy tovább vigyék zenei örökünket, és azt megmutassák a világnak. Tagjaink azóta már otthonosan mozognak ennek nemzetközi irodalmában is. Az énekkar tagjai közt a társadalom minden rétegéből ott annak azok, akiknek ez a küldetés fontos. Vannak köztünk tanárok, mérnökök, óvónők, orvosok, szakemberek és természetesen diákok is…

- Mennyire létező fogalom a magyar kórusirodalom, beszélhetünk-e ilyesmiről? A hazai zenei életben kik azok, akik ennek a legismertebb reprezentánsai? 
- Létezik bizony, még akkor is, ha a hazai zenei életben a kórusművek nincsenek az előtérben. A legismertebbek talán Kodály, Bartók és Bárdos művei, de akadnak komoly kortársszerzők is, akik valóságos remekműveket alkottak. Az pedig, hogy ezek mennyire válnak ismertté, az már erősen karnagyfüggő dolog.
A kérdés második részére nem egyszerű válaszolni. Rengeteg kórus alakul, akadnak köztük egész kiválóak is, de gyorsan el is tűnnek. Ennek okaira most nem térnék ki, de a megszűnés okai jobbára nem szakmai vonatkozásúak… 

- Milyen művek szerepelnek a kórus repertoárjában a legnagyobb gyakorisággal, és mi határozza meg, hogy hol, mivel lépnek fel?
- A repertoárunkban egyaránt megtalálhatóak a szakrális és a világi művek. Ezek összeállítását mindig a hely határozza meg, ahol fellépünk. Említésre méltó esemény volt, amikor amerikai turnékörutunk egyik állomásán, gospel-t adtunk elő. Tartottam tőle, de annyira jól sikerült, hogy perceken át felállva tapsoltak meg minket. Csak érdekességként említem meg, hogy az egyik normadiai fellépésünk során a katedrális egyik lelkipásztora rávett, hogy adjuk elő az Il est bel et bon-t. Először tiltakoztam, lévén nem templomi zene, de aztán engedtem az unszolásnak. Amint belekezdtünk, megszólaltak a katedrális harangjai…. 

- Van-e érezhető különbség a templomi és a világi koncertek között? Mennyiben térnek el egymástól ezek a fellépések? 
- Óriási! Világi zene esetében szabadon, tetszés szerint állíthatjuk össze az anyagot, figyelembe véve a meghívó ország elvárásait, olykor becsempészünk populárisabb hangzású darabokat is. A szakrális zene esetében nem teszünk felekezeti különbséget. Itt figyelembe vesszük az adott vallást, és ahhoz alkalmazkodunk. 

- A kórus népszerűségét számtalan külföldi meghívás jelzi. Melyek voltak a legemlékezetesebb koncertek? 
- A világ számtalan országában koncerteztünk, valami miatt mindegyik emlékezetes, de nehéz lenne bármelyiket is kiragadni. Talán a legmeghatóbb és a legfelemelőbb érzést az 1982-es vatikáni látogatásunk adta, amikor II. János Pál pápa személyesen fogadott minket és áldását adta ránk. Rengeteg olyan meghívásunk is volt, melyeknek pusztán anyagi korlátok miatt nem tudtunk eleget tenni, ezek egyike egy Japán turné lett volna.

- Miben keresendő az oka annak, hogy a kórust külföldön talán jobban ismerik, mint itthon?
- Erre a válasz roppant egyszerű, és ez nem más, mint a reklám. Erről minden esetben a meghívó fél gondoskodott és már az érkezésünkkor a városban mindenütt a plakátjainkkal találkoztunk. A repertoárunk összeállításánál minden esetben figyelemmel vagyok az ország zenei hagyományaira, és erre előre készülni szoktunk. 

- Van-e megfelelő utánpótlás, lesznek-e új zászlóvivők, akik tovább viszik a kórus örökét?
- Nem tartok attól, hogy szétszéledne a „nyáj”. Létezik egy úgynevezett mag, megvan az összetartó erő. A tagok olykor cserélődnek, hiszen emberek ők is, akiket a munkájuk, vagy a családi életük időnként elszólít, de amint tehetik, maguktól jönnek vissza. A tagság olykor cserélődik, sokan keresik velünk kívülről a kapcsolatot, jönnek hozzánk időnként új tagok, csak a zene örök. 
Botz Domonkos - Pólus Média