Felvágott erekkel feküdtem a II. számú pszichiátrián, egy nyolc ágyas szobában. Minden ágy foglalt volt. Két napig nem szóltam senkihez. Aztán szocializálódni, s alkalmazkodni kellett. Csoport terápiák, egyebek. A mellettem lévő ágyon Jenő feküdt. Jenő egy 40 év körüli majd 2 méter magas, jól megtermett ember volt. Nem volt hülye! Vagy dilettáns. Ezt fontos kihangsúlyoznom így az elején. Jenő három dolgot szeretett. Mire elbúcsúztunk, már négyet. Sétálni szeretett, enni, meg cigarettázni. De azt nagyon. Négy mély slukk, mire a másik ember rágyújtott, Jenő már szívta a másikat. Ja, s a kávét is szerette. Aztán én megtanítottam ping pongozni. Azt is megszerette, csak hamar elfáradt, s meg kellett állni pihenni, meg cigarettázni. Szegénynek a kórházi koszt sosem volt elég, szerette mások ételét is megenni, meg a cigarettáját elszívni, mert az se igen volt neki. De senki nem tudott rá haragudni. Jenő a nagy gyerek. Én is a szívembe zártam.
Jenő mindig várta a feleségét. A felesége több mint tíz évvel volt nála idősebb, ha jól emlékszem 53 éves volt. Jenő állt az ablakban, s mindig a feleségét várta. Aki nem jött. Csak állt, s várta. Ha nem jött, akkor azt mondta, nem baj, majd holnap biztos jön. Aztán hetente egyszer meg is jelent, hozot neki innivalót, meg dohányt, cigaretta papírt, aztán megint eltűnt egy hétre.
Jenő minden este imádkozott, nagyjából ezzel a szöveggel: Édes Jézusom, köszönöm szépen, hogy ma is velem voltál és vigyáztál rám, és a barátaimra /ekkor felsorolt minden szobatársát/. Kérlek téged, vigyázz ránk éjszaka is, és az álmainkra. Az enyémekre és a barátaiméra. Ez volt az ő imája.
Közeledett Karácsony ünnepe, akit lehet, haza engednek majd, akit nem, az mehet a zárt osztályra az ünnepek idejére. Jenővel pedig beszélgettem sok mindenről. Saját háza volt neki. Ott élt a feleségével. Munkája nem volt, de zenélni tudott nagyon, lakodalmakba s különféle rendezvényekre hívták. Egy éjszaka aztán hazafelé gyalogolt a főúton, s elütötte hátulról egy kamion. Szegénynek kiszakadt a fél agya. De komolyan. Nem viccelek. Több életmentő műtéten esett át, aztán az lett szegénykém vége, hogy a pszichiátriára került, mert az agyi szintje egyenlő volt egy tizenévesével. De zenélni nem felejtett el. Hát igen. Ilyenek vagyunk mi, művészlelkek. Aztán a felesége otthon ápolta, de nem bírt vele állítólag. Meg közben fel is szedett egy pasit, aki aztán gusztusos mód, beköltöztetett Jenő házába. Jenőt elszeparálták egy kicsi szobába, bedobták mellé a gitárját, meg a szintetizátorát, aztán hagyták a francba. Baszták ápolni. Illetve a felesége. Jenő, meg ha szót emelt, akkor már hívták is a mentőt, hogy a bolond bekattant. Na, így lett Jenő állandó lakója a pszichiátriának.
A Karácsony meg közeledett. Szakadt az eső. Jenővel egy szál melegítőben, papucsban sétáltunk este a kórház udvarán, cigarettáztunk, meg rosszalkodtunk, mint a gyerekek. Élveztem. Szerintem ő is. Aztán panaszkodott, hogy fél, mi lesz vele Karácsonykor. Mondtam neki, egyet se búsulj, komám, nekem se lesz szebb a Karácsonyom, mert a nőt, akit szeretek, hallani sem akar róla, hogy ott legyek, meg aztán anyám se. Úgyhogy szép ünnepek elé nézünk. De sebaj, ünnepek után találkozunk, aztán jó lesz minden.
Másnap aztán jött Jenő felesége, égre földre esküdözött, hogy Jenőt hazaviszi az ünnepekre, jaj de szép lesz, jaj de jó lesz, hogy fog ő ottan majd rá vigyázni. Majdhogy nem, le nem szakadt a mennyezet.
Az ünnepek elteltek, a kórtermek is szépen megteltek. Jenő volt az első érkező. Naná. Hát ki más lett volna,m hiszen a zárt osztályról hozták. Kedeves felesége hazavitte, aztán Karácsony első napján már vissza is vitette a mentővel. Nem bírt vele. Pedig jó gyerek volt. De hát, ki az Isten bírná azt elviselni, hogy az én feleségem, az én házamba egy másik férfival él együtt aztán azzal baszik? Az tuti, hogy én vérfürdőt rendeztem volna, Jenő, csak összetört egy két tányért.
Aztán az orvosok sem tudtak mit kezdeni Jenővel. Szépen letaktikázták a háta mögött, hogy elviszik Dénesfára, állandó bennfekvésre, ergo, odaköltöztetik, aztán él amíg él, felügyelet alatt lesz, a felesége meg azt csinál, amit akar. Nos, ez Jenő fülébe jutott, elvégre őt is meg kellet kérdezni a dolgok állásáról. Könyörgött a feleségének, vigye haza, éljenek együtt, de amaz hajthatatlan volt. Mint írtam Jenő sem volt hülye. Másfél hét volt hátra a költözésig.
Jenő napról napra rosszabbul lett, az utolsó két nap alig bírt kikelni az ágyból. Agresszív lett. Enni sem evett. Lefogyott aranyom. Aztán jött az utolsó éjszaka. Jenő megszólalt. Zsoltikám, esküszöm, ha újranősülsz, úgy eljátszom neked az esküvőn a szomorú vasárnapot, mint a 21! Ez volt a szavajárása. Mint a 21. Jenő elmondta az esti imát, aztán nagy csend lett. Súgtam neki a sötétbe. Te, Jenő! gyere ki sutyiban egy cigire, nem tudok aludni. Nem akarok, Zsoltika, már elmondtam az imát! Hagyd a fenébe a kaporszakállút, úgyse csinál az semmit! gyere, szívjunk. Aztán Jenő jött, és szívtunk. Két szál cigarettát.
Mondtam én, hogy Jenő beteg volt, de nem volt hülye. Sok gyógyszert kapott. Egyet se vett be, másfél hete. Mindet gyűjtögette egy kis dobozban, s utolsó este mindet bevette. Aznap éjjel nem horkolt. Többet nem kelt fel. Jézus vigyáz rá...Ahogy Ő mondaná.
Nekem pedig nem volt újranősülésem, ahol Jenő eljátszhatta volna a szomorú vasárnapot.....