Miért megy minden ellenem,
ha hallom a végzet szavát,
ami harang hangon felsikít
és könyörög, hogy élni tudjak még,
és persze, hogy mindenek vége,
játszik az idő és minden remény,
egy cigarettahüvelybe lett bele töltve,
és valaki rágyújtott
majd egy ezerkilencszáznyolcvanhatos olaszrizlinget ivott rá,
édes méz egy keserű pillanatban,

várok,
de még nem tudom mire,
ha a kábulat elmúlik, minden kezdődik előrlő
és egyedül csak én félek,
a semmi zajától,
levegővétel hiányától,
hogy nincs felettem, sem alattam
talán senki és középen állva arra gondolok,
hogy mennyi anyagtalanság következik a lélekháborúiból,

te leszel a hős és a szent,
te vetettél mindenek véget,
majd kegyetlen galambok,
szobrodra rakják makrancos önmagukat,
zöldes-fehér színnel kápráztatnak el
és te nem ijedsz meg a gondolattól,
hogy a végső határt átlépve,
nyúlsz bele a lényegbe.