A volt elnök egyáltalán nem lázított, csak arra biztatott egy békés tömeget, hogy békésen és hazafiasan hallassa a hangját a 2020-as elnökválasztás után, állítja Jeffrey Clark  

Nagyon veszélyes precedens a demokráciára nézve, mert meggyengítheti vagy akár le is rombolhatja az Egyesült Államok politikai rendszerét – állította lapunknak a Donald Trump exelnököt fenyegető vádemelésről Jeffrey Clark. A volt igazságügyi államtitkár most a Miskolci Egyetem Közép-európai Akadémiájának vendége Magyarországon – írja cikkében a magyarnemzet.hu, az interjút tőlü

Pereskedő nép vagyunk, ügyeink gyakran végzik a bíróságokon, mondta a jogász, aki szerint ez a mostani eset azonban példátlan: nemcsak nem volt még volt amerikai elnök potenciális büntetőjogi vádemelésnek kiszolgáltatva, de ezúttal nemhogy nem szövetségi szintű ügyről van szó, hanem New York egyik városrészének ügyészének akciójáról. A manhattani Alvin Braggről van szó, akit Soros György pénzével a háta mögött választottak meg. 

Jeffrey Clark szerint boszorkányüldözés zajlik, és jogalkotást tart szükségesnek annak megakadályozására, hogy alsóbb szintű, helyi ügyészek ne léphessenek fel volt amerikai elnökökkel szemben büntetőváddal. Ez nagyon veszélyes precedens a demokráciára nézve, mert meggyengítheti vagy akár le is rombolhatja az Egyesült Államok politikai rendszerét. A szövetségi szintnek – így az elnöki hivatalnak – elsőbbséget kell élveznie a helyivel szemben.

A 2021. január 6-i események miatt Trumpot másodszor is alkotmányos vádemelési eljárás – impeachment – alá vetették, ami szintén példátlan az amerikai történelemben. Mégpedig lázítás vádjával. Pedig Trump egyáltalán nem lázított, csak arra biztatott egy békés tömeget, hogy békésen és hazafiasan hallassa a hangját a 2020-as elnökválasztás után. Szavait kiragadták a szövegösszefüggésből. Nem véletlen a politikus szerint, hogy John Roberts, a Legfelső Bíróság elnöke kivonta magát az eljárás alól, mert tisztában lehetett annak alkotmányellenességével.