A pályázat benyújtásának határideje 2023. április 24.  

Művészeti programokat támogat az MMA – A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) 180 millió forint összegben nyílt pályázatot hirdet az államháztartás alrendszerén belüli és kívüli, a Magyar Művészeti Akadémia alapszabályában nevesített művészeti ágak területén működő civil és – a központi költségvetési szervek kivételével – egyéb szervezetek részére, művészeti szakmai programjuk megvalósításának támogatására – áll a Magyar Művészeti Akadémia Titkárságának közleményében.

A pályázat (kódja: MMA-23-P) célja – ahogy a korábbi években is –, hogy anyagi támogatást nyújtson a kulturális értékek védelméhez és gyarapításához, a művészeti és történeti hagyományok megőrzéséhez, a magas színvonalú művészi alkotómunka feltételeinek megerősítéséhez.

A vissza nem térítendő, elnyerhető támogatás összegének alsó határa 300 ezer forint, felső határa 1,5 millió forint, saját forrás biztosítása a támogatáshoz nem szükséges.

A támogatás a pályázó által a pályázatban megjelölt, 2023. január 1. és december 31. között megvalósuló, a pályázati kiírásban leírt tevékenysége gyakorlásához, programjának megvalósításához nyújtott vissza nem terítendő támogatás. A rendelkezésre álló összeg az MMA tagozatai között egyenlő arányban kerül felosztásra. A pályázatok benyújtása tagozati bontás alapján a kiírásban található tematika figyelembevételével lehetséges.

A pályázat benyújtásának – melyet az MMA pályázati rendszerébe lépve lehet megtenni – határideje: 2023. április 24.

A pályázati kiírás a köztestület honlapján található meg.