Verebes György, Munkácsy-díjas festőművész alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtökön a Munkácsy Mihály Múzeumban.
Ando György múzeumigazgató elmondta, bár a művész, mint a Szolnoki Művésztelep vezetője, és a Magyar Festészet Napja Alapítvány elnöke, többször is járt már Békéscsabán, ám festményeit most hozta először magával.
Monumentális méretű, emberi testrészeket ábrázoló képek köszönnek vissza a Tégla teremben berendezett tárlat falairól, amelyek többsége egymásba kulcsolt kezeket és arcokat ábrázolnak. – A festmények a lélektől fakadnak és a léleknek szólnak – fogalmazott köszöntőjében Kiss Tibor alpolgármester.
Ván Hajnalka művészettörténész, a kiállítás kurátora nyitotta meg a tárlatot, aki elmondta, a vajdasági származású összművészeti alkotó nem csupán a festésben jeleskedik. Tevékenységét átszövi a zene, de emellett a verbális kifejezés is fontos számára.
Verebes György, aki a kiállítására munkásságának elmúlt 15 évéből hozott alkotásokat, igencsak ritkaságszámba menő módon zongorajátékával is megörvendeztette közönségét.
0 Megjegyzések